Doppingoltunk Molnáréknál, és szépen fakadt a szőlő Abasáron

Az elmúlt évek során a Mátrai borvidéknek egyre jobban megy a bemutatkozás. Hiszen tudnak ők mindent, amit Eger, csak mások nem tudnak erről. Abasár is szeretne ott lenni a vérkeringésben, idén már 5. alkalommal került megrendezésre a Rügyfakadás ünnep náluk, ahová mi is ellátogattunk a vendégszerető Molnár Pincészet jóvoltából.

Abasár, Gyöngyös, Visonta és már csak kis ugrás, hogy Kápolnára érjünk ahol Barna, az ügyes kezű cipészmester tevékenykedett. (Nagymamám testvérének a fia) Sajnos a defektet kapott kedvenc focilabdámat más kapta meg, de az ott töltött nyaralások felejthetetlenek maradtak.

Látogatásunkat a Molnár és Fiai pincészetnél kezdtük ahol a sort egy 2014-es palackozású Chardonnay pezsgővel nyitottuk. Pezsgővel mindig jó nyitni, hiszen a pezsgő bármikor, bárhol jól esik az elfáradt borturistának. A 8 hónap palackban szép textúrát eredményezett, az elegáns illattal, barack, fehér virágok és behízelgő buborékszerkezettel kezdtük meg a pezsgőkultúrát a pincészetnél.

A látogatásunkon készült többi képet itt tekintheted meg!

mol
Molnár Gábor

Közben Molnár úrtól, akinek komoly víziói vannak a pincészetéről és annak fejlődési vonaláról, megtudtuk, hogy bizony Abasáron fejlődik a borkultúra és az Orvosi Rendelőből is Borrendelőt építettek. A Borrendelő pályázati pénzekből valósult meg, és kitűnő példája a helyi összefogásnak az 50 fő befogadására is alkalmas közösségi ház. 2015-ben a Molnár Pincészet 50.000 palackszám környékén forgalmazott, de 2016-ra az optimista előrejelzések már 100.000-re gondolnak.

Emlékszem, (az elbeszélésekből, azok a jó 50-es 60-as évek) hogy megboldogult Dzsoni néninek, (Nagymamám nővére) az első férje hatalmas Fradi drukker volt és pincér, mindemellett az abasári fehérborok rajongója. A terroir az terroir, ezen nincs mit elvitatni. Ha kikapott a Ferencváros repült a hamutartó, de a fröccs az maradt!

Következő tételünk egy 2015-ös Olaszrizling volt, amely mindenkinek elnyerte a tetszését.

Az Olaszrizling 2015-ös verziója masszív testtel rendelkezik, fanyar magnéziumos kesernyével cseng le a korty. Ami meg közte van, az ásvány, a citrusok, a jó savak. Az a 4g cukor igazán jól kerekíti le a kortyot. Az ember mit kívánhatna még? Talán még egy pohárral?

mol4
Doppingolás legálisan…

Igazán friss élményben volt részünk, és Molnár Gábor a borász elmondása szerint e bor fogyasztása felér egy igazi doppingolással. Hogy miért is? Ez a fajta elképesztően sok magnéziumot tud felvenni a talajból, ezért „sportolóknak ajánlott izomgörcs ellen”.

Talán nem hiába vélhetünk hasonlóságot felfedezni a Monster, mint üdítő márka és a Molnár Gábor által alkalmazott logó között (az utóbbi hamarabb látott napvilágot).

Kellő magnézium bevitel után „füveztünk” (teljesen legálisan) is egy kicsit. Molnár Gábor elmondása szerint ugyanis ez a Sauvignon Blanc (2015) fajta egyik legjellemzőbb illatjegye. Kicsit visszafogott illatban (nem annyira vastag zöld), de zamatban sokkal masszívabb a tétel, idő kell neki, hogy kinyíljon.

A Chardonnay egy nagyon alkalmazkodó fajta és szépen felveszi a terroir jegyeket. Molnárék 2015-ös tétele friss palackozás miatt elég zárkózott volt, de érződött, hogy jelentős potenciál van benne. Vastagabb textúra, kénmentes technológia, némi almasavbontás és rövid ideig még fahordóban is volt. Jön a kis zöldalma lassan pilinckázva, játékos lesz, reméljük, hogy még egy hónap és többet tudunk róla mesélni.

táj
táj

A látogatásunkon készült többi képet itt tekintheted meg!

Továbbhaladva a sorban megkóstoltuk a 2013-as Olaszrizlinget, amely 8 hónapot töltött fahordóban és egyedüliként 4 csillagos értékelést kapott, fehérbor kategóriában a nemzeti borkiválóságok programjában. Érett a bor, és ez a tétel is meghálálja a kipörgetést. Körtés, almás, mézesség szépen integrált fával egy nagyon kerek történet.

Kóstolót követően megtekintettünk a feldolgozó üzemet, majd pedig elindultunk, hogy megnézzük, honnan is érkezik a szőlő.

Az Irsai Olivér 2015-ből szintén az illattal nem hivalkodó kategóriába esik. Az elegáns típus, lassan megfontolva teszi a dolgát. A 2015-ös szüretkor 38 °C volt, ezzel kellett megküzdeni. Zamatban szintén intenzívebb a tétel, tehát az egyensúly megvan.

Valaki megmutatta Elisabeth Gabay MW-nak a Mátrai Borvidéket és megmutatta a Molnár rozét (2015) és az MW azt mondotta, hogy ez jó. Nem rossz történet és a rozé is bevállalható, igazán piacos tétel. Nem véletlenül szerepelt Az ihatóbb Magyarországért legutóbbi BorMoziján a tétel. Molnár Gábor nem finomkodik a rozéval, „legyen annak színe, az úgy jó”– és tényleg maceráció is érte a szőlőt, tehát a Kékfrankosból jött elég színanyag. Zamatban is vastagabb, cukros eper, málna, szamóca szörpike. Mi kell még? Talán egy kis szódával még jobban frissít!

A 2013-as Cabernet Franc gránátalmával és kökénnyel és némi vegetális felhanggal hívta fel magára a figyelmet. Ha lesz ideje talán még érni is fog valamennyit, amúgy könnyen fogyasztható tétel.

„ Egy szőlő legyen, legalább 30 éves hisz akkor van gyökere” – vallja ezt Gábor. A mára 40 hektárra bővült ültetvényt túlnyomórészt fiatal ültetésű szőlők töltik ki, de azért találunk igazi veterán tőkéket is közöttük. Pár perces autózás után már a Sár-hegy kanyargós útján tartottunk az ültetvény felé mely 3-400 méteres tengerszint feletti magasságnál helyezkedik el. Megérkezve a kilátás, a helyszín képeskönyvek lapjaira illik. A teraszos művelésű, éppen fakadásnak indult, és már zöldellő hegyoldal hihetetlen panorámával ötvöződik.  A hegy tetején a Mária út részeként is megtekinthető kápolnát találunk, mellette egy gazdag élővilágú tóval.

Kápolna
Kápolna

A Mária utat, vagyis a magyar El Camino-t követve juthatunk el a már helyi nagygazdálkodónak tekinthető Pálinkás Attila pincéjébe. A 4 szintes pincerendszer (a tulajdonos valódi gyűjtögető, így sok-sok tárgy található a járatokban) igazi nemes penészes falai között bukkanhatunk rá egy igazi különlegességre, a 2008-as Olaszrizlingre, amely 8 év után is megáll a lábán, igazán gyümölcsös, ásványos és 2012-ben Magyarország legjobb rizling bora lett. Aszalt gyümölcsök, dohány, só, a 15,5-es alkohol sem lóg ki és nagyon él a tétel. Vakon kóstolva simán egy somlói pincének is az ékessége lehetne.

 Ma egész jól ment a futás, előtte egy abasári Olaszrizlinget ittam és utána is. Lehet, hogy van benne valami? Bontani kell még egy palackkal, és érdemes megnézni az abasári bortájat, megér egy misét, sőt egy zarándoklatot is!