2014.február 21.- Az ihatóbb Magyarországért/ Borravalo Fater
Mi jut eszünkbe a magnum szóról? Egy roppanós bevonatú jégkrém, dupla csokival? Nem talált. Tom Selleck? Egész jó, bár a bajsza biztosan akadályozza az illatok tökéletes érzékelésében. A Borjour? Oké, legyen. Paraméterek: nem negyvenötös, de kétezerötszázas, legalábbis a látogatói létszámot tekintve. Minimum. Százhetvennégy borászat, ötszáz feletti a kóstolható borok száma.
Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Szerintem jót tett az áthelyezés a Millenárisba, bár amikor egy héttel a buli előtt eszembe jutott, hol és kinél kellene majd kóstolni, még mindig a régi helyszín jutott eszembe. Tavaly kicsit el volt szúrva, hogy a bejárattól jobbra eső terem „el volt dugva” (vagy én nem figyeltem eléggé), de akkor csak kifele menet, kabáttal a kézben vettem észre, hogy egy teljes Eger kör például majdnem kimaradt. Idén ilyen hiba nem volt, rendesen kitáblázták, a tömeg nyugodtan csordogálhatott erre-arra. Persze a tömeg sem mindegy, mekkora helyszínen oszlik el, valahogy a Borjour Magnum (bár zárásig csak egyszer maradtam) mindig az elviselhetőség határán egyensúlyoz. Szóval méret rendben, helyszín rendben. Kóstoltam is, de a tavalyelőtt rekord száztizenegy borhoz képest (harminc után köpve sem érez sokat az ember) a mostani negyvenkettő maximum az „élet értelme”, legalábbis Douglas Adams szerint (ivott ő rendesen, mint mondjuk Hemingway?). Borvidékek szerint, ABC sorrendben dobom képernyőre a legizgalmasabbakat.
Kattints ide a rendezvényen készült többi képért, van még 40!
Badacsonyból két klassz borral Bakó Ambrus rukkolt ki (Teraszok, A Rózától), bár a nap legerősebb sora szintén hozzá fűződik, de azokat Villa Sandahl mezben készítette. A két skandináv befektető nagy és remek területeket vett meg a környéken, fő profiljuk a rajnai rizling, amit több elgondolásban készítenek. Az árak 5000 és 13000 Ft között mozognak palackonként, ez még vörösben is ultraprémium a magyar pénztárcának. A borok viszont megérik az árukat és nem a legdrágább volt a legjobb, hanem a Rake&Scoop. Elegáns, feszes, nagy testű rizling, tiszta munka. Gyönyörű volt a „The Stamph is, de ezeket a borokat 5-8 évesen szeretném újrakóstolni (ne én legyek annyi, hanem a bor).
A Csobánci Bormanufaktúra abszolút elkapta a fonalat nálam, Von Beöthy összetéveszthetetlen alakja mindig kiviláglik a pult mögül és garancia valami különlegesre. Főleg a siller és a pinot noir volt kiemelkedő. Előbbi egy krémes, szolidan ásványos, könnyű, de nem komolytalan bor bármilyen magyarosnak gondolt kaja mellé (vagy csak úgy magában – oké, nekem inkább magában…), a pinot pedig ízig-vérig Badacsony (és ebben a formában a bazaltra és iskolázásra jobban kíváncsi vagyok, mint a fajtára, bocs.
Eger is erős volt, mint mindig. Több klassz kékfrankost is össze tudtam kóstolni, egy trióban a Gróf Buttler Borászat, a Kovács Nimród Borászat és az Orsolya Pince 2011-es tételeit. Szerettem volna kötözködni és nem „hurráoptimistáskodni, de mindhárom bor tetszett valamiért. A Gróf Buttler még fiatal, kicsit csikó (a 2008-as bikavérük a nap egyik legjobb vöröse volt), a KNW végre nem viselt annyi hordóhatást, amit nem tolerálok, ellenben gyümölcsös, mélységeket is mutató bor volt.
Az Orsolya pedig „csak a szokásos remek terroir-kékfrankos (náluk egyébként az 1500 Ft körüli árú házasítás a titkos favorit). St. Andrea Merengő, mondanom sem kell, az ország egyik legszebb vörösbora, csodás savgerincen vezetve, titokzatos fűszerességgel, szinte bántóan elegáns. Nemzetközi klasszis. Etyek. A Kattra Pincészet szürkebaráttal és egy 2013-as, lendületes, fogyasztóbarát, könnyed házasítással örvendeztetett meg (és a mindig vidám Kattra Imrével, valamint lányával, Ágival!). A mátrai sorból a Szecskő Pincét emelném ki, remek zöldveltelini, Losonci Bálintnál viszont egy hallatlanul izgalmas cabernet franc mikrotétel (pár száz palack készült csupán) tetszett.
A Vinatus Pince titkos villányi favorit a nagyok (pl. Vylyan Szőlőbirtok) mellett. Az érettség és test már felnőtt a klasszisok mellé, lassan az árak is. Remek volt a cuvée, syrah-val díszítve. Mellettük Vylyanék, akik egyébként erősek a 3000 Ft körüli szektorban is, nekem évről-évre tetszik a Montenuovo cuvée (hol syrah, hol zweigelt (de rég volt!) színesíti a „szokásos alapokat). Külföldről a Vino Castillo spanyol sora és az IFDT standon egy remek prosecco-sor volt klassz. Itt a csúcsot jelentő DOCG besorolású gyöngyöző itóka sem kerül polcon 2300-nál többe, ami igen baráti.
Egy picit kincstári voltam, mert egykor, nyitásra érkeztem és öt körül már párologtam is el, de nem volt baj, mert a merítés megvolt, négy óra után pedig a szomjas tömegek kezdték ellepni a termek minden szegletét. Nem véletlenül ez az egyik legnépszerűbb „locsolósh kóstoló (ez a „locsolósh szó kezd divattá válni – annyit jelent, hogy a borászok inkább az olcsóbb, vagy közepes árú szegmensből hoznak borokat, mert az emberek nem kóstolni, hanem nagyrészt inni jönnek – a szombati időpont mondjuk erre még rá is játszik). Meg kell jegyeznem, hogy kifejezetten figyeltem a szervezésre és nem volt komolyabb hiba, a borok finomak, az arcok mosolygósak voltak és végül is ez a lényeg.
(Ha tetszett a post, csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért vidám közösségéhez a facebookon ITT )
