2013. február 24. – Az ihatóbb Magyarországért, Dr. Pelyhe Szilárd és Tóth Illés
A legnagyobb beltéri kóstoló immár hagyomány. A rendezvény olyan erős, hogy évről-évre eszembe jut, hegyeket mozgatna meg, ha két naposra terveznék (ismerem az egyéb szempontokat és tudom, hogy ez nem lenne megvalósítható, csak egy ábránd a kihagyott borok miatt). Cikkünkben videó, fotó, és egyebek… (Szerk.)
Kattints ide a rendezvényen készült többi fotóért!
Az idei Borjour legnagyobb kérdése talán az volt, hogy megfelel-e a várakozásoknak az új helyszín. Talán kicsit szellősebbnek lehetett érezni azzal a kitétellel, hogy Eger/Badacsony és Mátra eléggé el lett dugva, vagyis aki nem figyelt, könnyen lemaradhatott a két szeparéról. Jó ötlet volt a „szakmai” jegy bevezetése, vagyis már kettőkor megindult a banzáj annak, aki vette a fáradtságot és viselte a költségeket. Megjegyzem nyitáskor még a standok fele csak félgőzzel üzemelt, volt aki még bepakolt és a legtöbb helyen a reduktív, száraz fehérborok (amelyekkel a borissza normál esetben egy kóstolót kezd) még nem hűltek le fogyasztási hőmérsékletre. A szakmai jegy helyett én inkább VIP jegynek hívnám, mert nem pedigré kérdése volt, csupán a pénzé. Aki viszont kifizette a felárat, elvárhatta volna, hogy az a két óra nettó két óra legyen (fél három-három körül már minden rendben volt).
A beléptetés flottul zajlott, kis pohár ezer, nagy pohár ezerötszázért volt bérelhető (gyakorlatilag amikor én érkeztem a pultos lány nem is tudott a nagyobb pohárról – amit egyébként a fél méterre mögötte található kivetítő hirdetett, én is onnan kaptam hozzá kedvet).
A kettő és négy óra közötti időszak pont elég volt arra, hogy kicsit közvetlenebb, személyesebb beszélgetést folytassunk azokkal a borászokkal, akikhez eljutunk. És ezt szó szerint kell érteni, mert bár igyekeztem tempósan kóstolni, nem jutottam el legalább tizenöt betervezett pincészet standjához, hiszen a kínálat óriási.
Az érdeklődés a szokásos „hatalmas”, a borászok rájöttek, hogy a prémium kategóriás borok nem igazán kell pörögjenek azon a bulin, ami kevésbé szól a szakmaiságról, sokkal inkább a locsolásról. Ugyanakkor a megszabott három bor per stand helyett volt, aki hat-nyolc borral is kedveskedett a népnek.
Summa summarum akkora a bőség zavara, hogy mind a kezdő, mint a haladó borissza megtalálja a számítását. Remélem, hogy megmarad a hagyomány és jövőre is zsúrozunk.
Tóth Illés összefoglalója
150 borászat 500 borát kóstolhattuk az idei Borjour Magnumon, mely az év legnagyobb beltéri kóstolója. A rendezvénynek idén új helyszín adott helyet: a futurisztikus belterű Millenáris Központ. Baráti és kényelmes az a megoldás, hogy fix összegért ihatjuk a borokat, hiszen így nem kell a kuponokkal vesződni folyamatosan, és jó az az érzés, hogy bármikor bármit megkóstolhatunk. Még organikus tofut is, én ezzel kezdtem a sort, majd ezt Bott Frigyes Rajnai Rizlingjével öblítettem le. Nagyon tetszett; telt, ásványos, és a savak vibrálnak benne. Hernyák késői szüretelésű Chardonnay-ja már más stílust mutatott, a kezdetben nem villantott nagyot, az illat nehezen nyílt, az ízvilág viszont annál inkább megragadott. Közben elmélyülten analizáló, pohárba bújó orrokat láttam, amerre csak néztem. Azért jó tudni, hogy borértők is látogatják az ilyen eseményeket. Továbbglasszálva a francia borok felé igazi kincseket fedeztünk fel… A Bollinger pezsgő már sajnos pont elfogyott, de Francois Lurton Pinot-jából még csurrant-cseppent ez s az. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez a rendezvény a magyar borokat vette reflektorfénybe, azért szerényen megjegyzem, hogy még mindig volna mit tanulnunk a franciáktól finesz, egyensúly és komplexitás terén… Nem beszélve a kiegyenlített minőségről. Kóstoltam egy ausztrál Shirazt is: arcpirítóan tiszta gyümölcsösség kerített hatalmába.
Kis nemzetközi kitekintőnk után a Gérard Depardieu által is kedvelt Badacsonyban “kötöttünk ki”, és Villa Tolnayt, Szászi Endrét, illetve Domaine Edeggert kóstoltunk, hogy kielégítsük bazaltéhségünket. A nagy, bús, magányos tanúhegyben ezúttal se csalódtunk nagyot, átütő mineralitás, jó savak, napsütés és a Balaton árad a pohárból. A bor egyébként tényleg közelebb hoz, sok ismerkedő párt láttam borospohárral a kezében… A bor mindig jó kiindulási alap, erről lehet beszélni bőven, és még érdekes is (ellentétben az időjárással és a napi politikával). És ennek is vége lett, mint egyszer mindennek. Még zárás előtt azért kortyolgattunk kicsit Etyekből az oly jól bevált Kertész pincészetnél, hogy utána agyőt mondjunk a Millenárisban kígyózó tömegnek.
