2013. április 3. – Az ihatóbb Magyarországért: Hajdu Tibor
VinCE 2013 masterclass… Már tényleg itt vannak a spájzban? Először jöttek a zoknik, pólók, gatyák majd megérkeztek a cipők és a fajsúlyosabb elektronikai termékek; mostanra befutott a kínai bor is. De valóban konkurenciát jelent-e a világ bortermelői számára a kínai bor?
A Vince 2013 Kínával foglalkozó mesterkurzusa igazi csemegének ígérkezett számomra. A felfűtött, kíváncsi várakozásomat, hamar lehűtötte egy szomorú tény: a bemutatásra kerülő tételek nagy része nem érkezett meg a kóstoló helyszínére. Sajnos a jóisten malmai a magyar vámhivatalban nagyon lassan őröltek és még a Julius Caesar regnálása idején elindított vámügyintézést nem sikerült lezárni, így az organoleptikus tapasztalatokra éhes publikum csak egy limitált tételsort kóstolhatott végig. Nem ezen a bemutatón váltam kínai borszakértővé.
A tételek hiánya feletti búskomor hangulatom hamar elillant, köszönhetően Herczeg Ágnesnek és a mesterkurzus kínai vendégeinek, akik rendkívül informatívan meséltek a kínai szőlő és borkultúráról. A világ második legnagyobb gazdaságával rendelkező Kína erejét demonstrálva a mesterkurzust egy komplett francia kastély kínai másolatának bemutatásával indult. A kivetítőt nézve elmerengtem: Ha a kínaiak a francia bort is ilyen tökéletesen lemásolják, akkor az Óvilág bortermelő országai komoly veszélybe kerülnek.
Node jöjjenek a tények, amelyekkel gazdagabb lettem! Megtudtam például, hogy Kínában 2000 és 2010 között 87 százalékkal nőtt a szőlőterületek nagysága, míg például Európában, ebben az időszakban zsugorodott a szőlővel beültetett területek nagysága. A hatalmas ország eközben a világ bortermelői között az előkelő hatodik helyre tornászta föl magát.
Minden a múlt század hetvenes éveiben kezdődött, amikor az országot irányító pártvezetés úgy döntött, hogy az ország modernizációját nem csak a gazdaságban, de az italkultúra terén is el kell kezdeni. Az elvtársak a nép figyelmét az egy slukkra ledönthető bivalyerős rizspálinkáról, az alacsonyabb alkohol tartalmú italok felé akarták terelni. Az első borász úttörők a franciák voltak, akik az 1980-as évek elején kezdték meg áldásos munkájukat.
A fajta összetételt tekintve Kínában a világfajták dominálnak: a kékszőlők közül a Cabernet Sauvignon a Cabernet Franc és a Merlot, míg a fehérek közül a Chardonnay és a Muscat szőlőfajták a legelterjedtebbek. Csalódást kell azoknak okoznom, akik valami bombasztikus különlegességet várnak, mert az autochton szőlőfajtákat bizony a kínaiak nem ismerik, azaz egy újabb taggal terebélyesedett a jó bevált világfajtákat termelő országok klubja. A „Cabernet fivérek” és a Chardonnay minden bizonnyal azon francia szavak és kifejezések közé fognak tartozni, amelyeket lassan mindenki ismerni fog a jó öreg, világfaluvá zsugorodott glóbuszon.
Azért az előadás közben honfiúi büszkeségem is felzuboghatott, hiszen legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy a fehér szőlőfajták között galaktikus méretű ültetvényeken ott virít a mi Olaszrizlingünk is. A szocialista országok közötti évtizedes kooperációnak köszönhetően a fajta gyorsan elterjedt az országban, így Sissivel együtt (mert a kínaiak őt is nagyon szeretik), már két vonatkozásban is ismertek lettünk Kínában. Fájdalom, de a távol-keleti giga államban ténykedő borászok egyelőre nem mutatnak túlzott affinitást arra, hogy fajtaborként palackba zárják az általunk nagyra becsült Olaszrizlinget.
A kínai borvidékek egyébként kelet-nyugati irányultságúak, és az ország északi, észak-keleti részén koncentrálódnak, bár a távoli, Kazahsztánhoz közeli nyugati területeken is vannak bortermelő területek. Az ültetvényeknek különösen a zord téli hónapok jelentenek nagy kihívást, a fagykárok enyhítése céljából a tőkéket mindig földdel takarják be. A talaj rendkívül változatos, nem csoda, hiszen a borvidékek egy kontinensnyi hosszúságú területen fekszenek.
Az előadás keretében a Dynasty borászat produktumait ízlelhettem meg. A Dynasty, amely 1980-ban indult útjára, Kína legnevesebb borászatai közé tartozik, évente 70 ezer tonna szőlőt dolgoznak fel üzemeiben Az első tétel egy félszáraz reduktív házasítás (Dynasty Medium Dry White Wine) volt, amelynek gerincét a Muscat és (hoppá!) az Olaszrizling adta. Ezen szőlőfajtákhoz díszítőelemként egy kis Chardonnay-t adtak. A bor illatát némi déli gyümölcsös jelleggel fűszerezett parfümösség jellemezte, amelyhez szép savak és egyáltalán nem tolakodó a maradékcukorból származó édes ízérzet kapcsolódott. Az előadók szerint nedű iskola példája a kínai mindennapok borának. Szerintem is remek volt, a távol-keleti édes- savanyú-csípős ízek mellé pazarul párosítható bor.
Ezen felül két szép vörösbor következett, mindkettő világfajták házasításából készült, amelyeknek gerincét a Cabernet Sauvignon adta. Szép egyensúllyal, érett tanninokkal, közepes testtel és ízképpel bíró vörösek voltak. A borászok egyik tételnél sem estek túlzásokba az újfahordót illetve a túlzott likőrösséget adó magas alkoholtartalmat illetően.
A csekély számú megkóstolható bor ellenére elégedetten dőltem hátra főleg, hogy akkor már birtokában voltam a nagy titoknak. Tudtam, hogy nem kell remegő térddel és rezgő bordázattal várnom a világ végét, amikor az olcsó és jó minőségű kínai borok elárasszák az üzletek polcait, kiszorítva onnan a magyar és az Óvilág számomra kedves nedűit. A növekvő számú kínai borfogyasztó ugyanis az otthoni termés legjavát megissza, sőt az ország évente 3-4 millió hektolitert bort importál. Egyelőre nekünk van mit keresni Kínában, mi kerülhetünk a spájzba…
