2011. december 20. – Nyulasi Gábriel István
Pincéről pincére járunk, hol itt, hol ott lehelünk homályt a pohárba. Mindig valami visz minket, hajt, vonz az újabb élmények felé. Néha teszünk egy kis kanyart, és újra gondoljuk, újra kortyoljuk létünk eszenciáit. Bortúránkat Bölcskére vezettük, a Tolnai Borvidék egyik bástyájára. Régi ismerősként tértem vissza gyerekkorom vakációinak helyszínére.
Jó dolog, ha tisztában vagyunk gyökereinkkel, és nem feledjük el honnan jöttünk. A 80-as években rendszeres vendége voltam Bölcskének. Miért is? Ott született Édesapám, és akkoriban ott élt Nagymamám, akinél legkisebb unokaként vendégeskedtem. Látogatásaim képei élénken élnek bennem, a poros kis utcákon hazatérő tehenek, az ecetfa lombja, és a szőlőlugasok hűs árnya. Aztán eltelt vagy 30 év, és újra azokat az utcákat járom Az ihatóbb Magyarországért csapatával. Hiába, a bor útjai kifürkészhetetlenek!
Házigazdánk, akit most már barátomként említhetek, Baranya István volt. Ő maga is borászkodik, építve a kis családi pincét, új telepítéseken, megoldásokon gondolkozva. Lelkesen szervezi a szűkebb és tágabb környezete boréletét, versenyeket, kóstolókat, bornapokat rendez, összegezve, rajta tartja a kezét a Tolnai Borvidék borkulturális ütőerén. Idén már jártam a vidéken, amikor szintén István volt segítségemre, a 42. Bölcskei Borversenyen bírálhattam.
Bortúráink többrétegűek, célunk, hogy a reggeltől estig tartó együttlétben, minél cizelláltabb képet kapjanak Bortársaink a vidék minden szintjéből. Tehát nem csak borkortyolás miatt kerekedünk útra, bár természetesen a fő cél ez, de ha van emlékmű, szép táj, érdekes emberek, hagyományok, múzeum, és bejárható szőlőültetvény, ezekből lehetőség szerint megtekintünk néhányat.
Buszunkkal a bölcskei Római-kori kőtárhoz gördültünk, hogy a Pannontáj ókori emlékeiből szemezgessünk, Kovács György, vagy ahogyan helyben inkább ismerik: Gyuszibá segítségével. Az első római-kori bélyeges tégla 1973-ban került elő, majd 1986-ban indult meg az egykori kikötő erőd feltárása. A leletek egy része helyben, a többi pedig Szekszárdon tekinthető meg.
A történelmi bevezetés után jöhetett a borkortyolás, első állomás a Tomolik pincészet. Borai nem voltak ismeretlenek előttem, jóivású tételeit a már említett borversenyen is kóstolhattam. Tomolik János, a pince ura, kitett magáért.
A kóstolósort több mint egy tucat ital alkotta. Szám szerint tizenhárom, egy pálinka és 12 borital, ezek után nem csoda, hogy jól esett a dús halászlé Dunaföldváron. Ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az elején a 2010-es Chardonnay frissen, citrusosan illatozott poharunkban, erre jött szintén 2010-ből egy kellemes Sauvignon Blanc, majd egy hihetetlenül szőlő zamatú Cserszegi Fűszeres a már említett évjáratból. Ha Tolna, akkor svábok, ha svábok, akkor Siller. Sok Pinot noirból és némi Kékfrankos házasságából. Bevallom, én siller-rajongó vagyok, jobban kultiválom, mint a sokkal gyakoribb és sápadtabb testvérét a rozét. A vegyes siller után jött egy tisztán Cabernet Sauvignonból markánsabb testtel.
Egy friss rozét is kóstoltunk ugyanebből a fajtából, igazi fröccsre termett verzió, a jó rozé hosszúlépés a nyári naplementében megadja alaphangulatot. Innen indult a vörös-sor, 2009-es karakteres vonulat. Szép meggyek, cseresznyék, zamatos sora, egytől egyig jóivású borok. Gasztronómiában is jól hasznosítható tételek, melyek közül számomra kiemelkedett a 70% Cabernet Sauvignon és 30% Kékfrankost tartalmazó házasítás. Feszes test, jutott neki sav, és kerek tanninokkal karöltve, harmonikus bor. Bársonyosabb karakterű a szintén Cabernet alapú, de ahhoz 30% Merlot-val kerekített cuveé. Szerepelt a sorban 100%-os Cabernet Sauvignon, nem is akárhogyan, néhány bortársunknak ez a bor lett a kedvence. A hordókezelés finomságaiban is elmerülhettünk két 100%-os Cab. Sauv. közül az egyik kapott egy kis fát, ami nem állt rosszul neki, de most számunkra a tisztán gyümölcsös változat volt a befutó. A borok jó alapokon állnak, talán a tudatosabb hozamkorlátozással lehetne őket még koncentráltabbá tenni.
Ennyi bor után nem csoda, hogy a társaság étterem után vágyott, az éhünket a dunaföldvári halászcsárdában vertük el, Mindenki degeszre tömte magát halászlével, harcsapaprikással és egyéb ízes halfalatokkal a Duna-parti vendéglőben.
Tele a has, akkor jöhet újra a kulturális pontgyűjtő akció. Baranya István kalauzolásával ellátogattunk a helyi fafaragó mesterhez. Égner József letisztult rusztikus faragványai, melyek a mindennapi paraszti életet ábrázolják, elvarázsolták a társaságot.
Megfigyelhettük az alkotás különböző fázisait, az előrajzolástól, a kezdeti forgácsokig. Ezek után kerekedtünk fel és tekintettük meg Molnár Attila borász Dunához közeli ültetvényeit, a szépen gondozott tőkék katonás precizitással álltak a domboldalon. A dűlőbejárás után a pincében folytattuk a vidék borainak kortyolását. Molnár Attila Pincéje egy igazi kis ékszerdoboz, téglái hasonló gondossággal vannak egymásra helyezve, akár a szőlőültetvény rendje.
A Pincében a Sauvignon Blanc-al indítottunk. Nem tipikus, fajtajelleges, inkább olyan bujkáló, elegánsan visszahúzódó citrusokkal 2009-ből. A 2007-es Cabernet Sauvignon volt a következő tétel. Kis animalitás, fűszerek, jön a kávé, a kapucsínó, melegség járja át a bor egész karakterét a 2007-es évjárat forrósága benne van, arányos, édes tanninokkal. Az egyik nagy kedvenc, amiből már sajnos kevés palack lelhető fel, a 2008-as verzió. Szamócabokor édesre érve, húsleves, édeskömény, bors, csokoládé, szép réteges, komplex a bor. Érett ez az anyag, de lehetne még tartani pár évig. A 2009-es még fiatalka, a kíváncsiság hajt minket, kóstoltuk, friss palackozás, a potenciál már érezhető benne. A 2010-es hordóban volt, még nem igazán értékelhető állapotban. Utóbb kiderült, hogy borászunk nem tartotta a nehéz évjárat miatt diszharmonikus bort palackozásra érdemesnek, így nem is marad mára belőle, elkelt hordóban. Molnár Attila boraiban a gondos szőlőművelés, és az elegáns hordóhasználat szépen egészítik ki egymást. Borai kerekek, letisztultak, kevés fajta, koncentrált odafigyelés.
„Kortyolva a boraikat tudatosul az emberben, hogy a Tolnai borvidékben még mennyi kiaknázatlan lehetőség rejlik – úgyhogy Szekszárd, Villány figyeljetek, mert nemsokára jön Tolna is.” – írtam a borverseny után. A véleményünk nem változott, és jövőre újra jövünk, Bölcskére visszatérünk!
