Bemutatkozott a Pócz Pincészet 2013-as prémium bora

Pócz József borász úr már több, mint 40 éve foglalkozik szőlészettel és borkészítéssel. Az Általa készített, és a neve alatt csomagolt boroknak Balatonlelle a szülőföldje, mely illatos fehérborairól, de nagyobb testű vöröseiről is mindinkább híres. A Pócz Pincészet 1991-ben kezdte meg működését a balatonboglári Kokas-hegy, a balatonlellei Kishegy és Berki-dűlőkön elterülő tízhektáros terület művelésbe vonásával. Az ültetvényeken többnyire világfajták, de őshonos, kárpát-medencei variánsok is megtalálhatóak, melyekből a pincészet fő koncepciója alapján nagyrészt házasítások készülnek, de természetesen gyönyörű karakterhű fajtaborokat is találhatunk. A borpalettán szinte minden stílus megtalálható a gyöngyözőktől, a késői szüreten át a kis fahordós vörösekig.

„A házasítás érdekesebb, mint az alapborok”

A löszös talajon elterülő szőlőtáblákon alacsony terheléssel dolgoznak, mely az egyes fajtákban változatos, koncentrált aromákat hoz létre. A pincészet legjobb tulajdonságokkal rendelkező területe, a Kokas-hegy gazdag humusztartalmú, és tápanyagokban bővelkedő barna erdőtalajt tudhat magáénak, melyen a legszebb vörösbort adó kékszőlők vannak telepítve. A 2007 óta működő üzemben fa és acél tartályok egyaránt megtalálhatóak. Az irányított erjesztés és -bizonyos fajták esetében- az érlelés általában tartályban megy végbe, ám a nagy vöröseknél és dűlőszelektált fehéreknél a kis barrique hordók játszák a fő szerepet a stílus végső kialakításában.

Kóstolás
Kóstolás

Kóstoló sorunk első tétele a bohó Bubori elnevezésű gyöngyöző bor volt, mely olaszrizling, zöld veltelini és rizlingszilváni (müller thurgau) alapborok házasításából született, majd szén-dioxid elnyeletésével nyerte el végső, buborékozó formáját. Az aperitifnek is tökéletes beillő 2015-ös gyöngyöző nagyon sok, apró buborékával és rendkívül friss parfümös illatával igazán felkeltette a figyelmet.

Következő borunk a Páros elnevezésű, sauvignon blanc és chardonnay nászából létrejött üde savakkal felszerelt, fűszeres karakterű könnyed tétel volt. E két francia fajta házasítását hazánkban elsőként Pócz József alkotta meg, szépen kihangsúlyozva a két szőlő különbözőségét mégis könnyed összeférhetőségét. A sauvignon blanc vágott füves frissesége különleges összhangba került a chardonnay érettebb, trópusi gyümölcseivel, melyet még röpke 5 hónapos seprőn tartás tett igazán vastaggá.

A soron következő 2015-ös kokas-hegyi chardonnay -mint azt utólag megtudhattuk- kategória győztesként verte a mezőnyt a Dél-Balatoni Borvidék megmérettetésén. A dűlőszelektált tétel 5 hónapot töltött 225 literes barrique hordóban, melytől igazán szép, vaníliás jegyek fejlődtek ki benne. A borász úr elárulta, hogy az ilyen különlegesebb boroknál szereti a szüret időpontját kicsit átcsúsztatni a szőlő túlérettségének stádiumába. Az érett őszibarackos, császárkörtés zamatokat élvezve nem is kívánhatja senki, hogy ez máshogy történjen. Pócz József úgy gondolja, hogy ennek a bornak még körülbelül 2 év kell a tökéletes magaslatok és harmónia eléréséhez.

Pócz Pincészet szálláshely
Pócz Pincészet szálláshely

A friss cabernet sauvignon-kékfrankos rozét alkotó szőlők már a szedést követően együtt voltak kezelve, azaz nem az alapborok lettek házasítva. A kékszőlők tőkéiről a vörösbor-alapanyag szüretelése előtt 2-3 héttel lett leszedve a friss rozéhoz szükséges termés, amelyből narancsos reflexekkel rendelkező púderszínű bor született. A 2015-ös rozé tartalmazza a cabernet fajta krémes erdeigyümölcseit, valamint a kékfrankos fűszerességét egyaránt. Illatában friss ropogós cseresznye és eperjoghurt kecsegtet, míg ízében tökéletes, feszes savszerkezet figyelhető meg.

A kóstolósort a pincészet egy zászlósborával, a 2013-nak elnevezett, valóban 2013-ból származó premium vörös cuvéevel zártuk. A két bordeauxi fajtát, a cabernet sauvignont és a merlot egy kevés kékfrankos egészít ki, ami mély rubintos megjelenést eredményezett. Feketebogyós, lekváros illat jellemzi a bort, mely tökéletes érettségről árulkodik. A 24 hónap barrique érlelés következményeképpen bájos karamelles, szegfűszeges illatok és ízek keletkeztek.

Kijelenthetjük hát, hogy a borok nagyon szépen vannak elkészítve mindenféle technológiai behatás nélkül, ami Pócz József mosolyával és vendégszeretetével kiegészülve mindenképpen egy dél-balatoni bortúrára sarkall!

(Ha tetszett a post és kíváncsi vagy a folytatásra, csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért vidám közösségéhez a facebookon ITT )