2011. június 23. – Iványi Bianca
Ami jó az jó, és arról többet is tudunk írni. Főleg ha több tudósítót is delegálunk, delegálhatunk, köszönjük a Szervezőnek: Bakonyi Viktornak. Női oldal, férfi oldal, jin és jang: az előző cikkünk a férfias borleírásokról szólt, kicsit szögletesen markánsan. Lássuk a női vonulatot, ahol az érzelmek rózsás kavalkádja ragadja el a klaviatúrát magával. Tehát itt egy újabb „rózsabimbó”, ezt most ki lehet, ki kell mondani hangosan. (Szerk.)
Szombat nyári délután, gyors hívásnak és impulzusnak engedve, Nagytétényben – reggel még nem tudván, mily’ rózsás hangulatba keveredek a nap végére -, annak is az csodálatos rózsakertjében, ahol immár hatodik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Borászok Találkozóját. Terveztem is persze, hogy végre ellátogatok ide, újból, ahol gyerekkoromban jártam sokat, a rózsák miatt, meg magára a rendezvényre, melyről csupa jót hallottam.
Érdekel is a hazai bortérkép kiterjesztése, a határon túli régióra való koncentráció, új borok, borászok, személyiségek, teljesítmények, új aspektusok, impulzusok bevonzása és megtapasztalása. Termett ebből itt bőségesen. Ám mielőtt belevágok, egy gyors gondolat még (melynek füzérét szépen kibontják úgyis e témában komolyabb cikkírók) arról, hogy hiánypótló a programsorozat a nagy fesztiválok határon túl bővülő „portfoliója” mellett is. Azért, mert hatékonyabban figyel és figyelmeztet erre, összpontosít, tömörít és összefog. Rámutat a közös értékekre, kincsre, a borra és a barátságra, partnerségre, a nemzeti összetartozásra, minden olyan, már-már banálisan hangzó erényre, melynek gyümölcse, borünnep ide vagy oda, a mindennapokra érvényes közösségvállalás.
Ezek a hangulatok, értékek átjöttek – átfolytak – szépen eme emelkedett, mégis laza szombat nyári estén. Ami ugyan egy teljes hétvégés rendezvény csúcspontja lehetett, ezért most a gyors benyomások lázas fejbéli jegyzeteire és emlékeire hivatkozok, nagyon megihletve, nagyon személyesen. Kellemes kavalkád, kedves emberek, valahogy a szokásosnál (tán a hely és „üzenet” szellemétől, spiritualitásától inspirálva) sokkal intimebb, meghittebb hangulat kerekedett és „rózsa, rózsa, rengeteg…”. Weöres sorait megidézve, „lángoló menny, alkonyat”, a nap lemenőben, mikor megérkeztünk. Később „csupa vér az ajakad”, finom nedűkkel festett-izzó, de kezdjünk friss fehérrel.
Kedves, régről látott ismerősök, felvidéki bortúránk felejthetetlen-fáradhatatlan vendéglátói, Mátyás András és felesége mosolyogtak ránk. Kisújfalu dűlőin termett, friss és testesebb, karakteres, hordós tételeik közül először egy illatos-könnyed, reduktív Pinot Blanc kacsintott ki. Bodzapermet konkurált a kitartóan fákról ömlő hársillattal, kerti fűszerkavalkád, citrusok, egy üde, lendületbe hozó borból. Belövő volt! Megalapozta a hangulatot, amit aztán a hordóban kényeztetett, kerekebb rajnai és olaszrizling érettebb gyümölcsei és ásványai olajoztak meg, míg élénk savaik ellenkező hatást nem eredményeztek, így a roppanós-tocsogós sültkolbász vette át időlegesen a főszerepet és folytatta e zsírozó tevékenységet. De kenőanyagból nem volt hiány: ez már kadarkát kívánt, parancsolt. Jóízű paprikákat, csípősséget, fűszereket csillantott meg a pohár kelyhe, először siller-változatban, Balla Géza pikáns nedűjében. Utána vörösben is eme csoda ismétlődött meg, persze már kissé lassabb lefolyásban, majd szemfényvesztés, varázslat: bennfentesebb bortársamnak köszönhetően váratlanul egy 2003-as Cabernet Sauvignon termett elő. Hirtelen kipukkantva a flaskadugót, csak úgy… Micsoda test és alkoholelegy (mely egyre emelkedett, a hangulat mellett, mert a borok sajnos nagyon felmelegedtek), érett erdei gyümölcsáradat és finom fűszerek, de a fa csak finoman hangolt (méla gordonkán), a tannin meg mily szép kereken simult… Bevont belül mindent, a lelkeket is.
Ebben a bepárásodott hangulatban a Csík zenekar, Ferenczi és a Rackajam hangolt, játszott. Közben kedves ex-vendéglátóink, Mátyásék sub rosa varázsoltak elő egy fűszeres-minerális, filigrán, de már érő Pinot Noir-t és egy friss, nagyon-meggyes Kékfrankost. Ezek után – logikus – nincs megállás és ellenállás. Mint a csopaki Tamás „más” bora, a balatoni… syrah kísértése ellen. Nekem az nem megy, hogy kihagyjak egy ilyet. Melegtől olvadó csoki, kihűlt feketekávé, feketelekvár a pohárban (pódiumon a feketelamúr), szétfolyó ízek, szétfolyó este. Rendbe és ráncba szedték az illatos buborékok, friss táncukkal a felüdítő Garamvári Blanc Fleur-ben, ami a kezdetet és véget is jelképezte: megint Pinot Blanc, a maga virágos-gyümölcsös frissességével. (Bónuszként Maurus Chardonnay. Rejtelem…) Nagy élmény volt, egy nemes cél és esemény méltó borünnepe, sok tánccal, a végén is, és ami még külön kis siker, hogy az ágyásokat sem taposták le, pedig féltem ettől, de nem. Ez is egy jó jel.
