Dr. Kiss Eliza több évig helyettes államtitkárként tevékenykedett az agrártárcánál, innen ismerhetjük. Visszatért a borászok nagyasszonya, ezúttal a kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos pozíciót tölti be.
Hogy telt a szabadságod? A gyerekek mellett tudtál borozni, a borvilággal foglalkozni amennyire szerettél volna?
Köszönöm a kérdést, nagyon sokat pihentem, töltekeztem. A gyerekek nagyon sok energiát adnak, bár igaz, néha nagyobb kihívást jelentenek, és komolyabb tempót diktálnak, mint a kormányzati vezetők. Végtelen görbe tükröt tudnak tartani, egyértelműek a visszajelzéseik. Természetesen a bor továbbra is fontos szerepet játszik az életemben, azt hiszem ez már életforma. Amit kifejezetten élveztem, hogy minden cikkre, publikációra volt időm, nemcsak elolvasni, de végig is gondolni. Erre állami vezetőként nagyon kevés lehetőség van, hiszen elképesztően gyorsan mozog a gépezet, amely azonnali és olykor nem következetesen átgondolt reagálásokat is eredményez.
Láttuk azért, hogy rajta tartottad a kezed a borvilág ütőerén, publikáltál, közösségi oldalakon nyilvánultál meg. Mennyire vagy elégedett a hazai borvilági helyzet alakulásával?
Az első időszak nehéz volt, hiszen a helyettes államtitkári feladatok hivatalosan egy dátummal lezárhatók, de a személyes kapcsolatok, az egymásra utaltság, a folyamatosan újratermelődő szakmai viták és kihívások megmaradnak. Nehéz volt elengedni a feladatokat, s időlegesen elvarrni a szálakat. Az utódom – Gál Péter, aki jelenleg az eredetvédelmi feladatokért felel – teljesen más mind habitusban, mind pedig szakmai megközelítésben is, máshová fekteti a hangsúlyokat. Minden megvan benne, ami bennem nincs és talán fordítva is igaz lehet.
Talán erős túlzás, hogy a borvilág ütőerén tartottam a kezem, azonban fontos volt számomra néhány kiemelkedő szakmai témában a megszólalásom, amit szakértőként vagy gondolkodó emberként bárki megtehet. Az, hogy mennyire vagyok elégedett én személy szerint, talán kevesebbet számít. Nálam a kérdés úgy nyerhet létjogosultságot, hogy elégedett-e a borásztársadalom. Amennyiben egy-egy szakmai döntés, elindított projekt vagy bármilyen őket érintő tevékenység a többség számára pozitív, akkor ez a fokmérő, nem az, hogy én mit gondolok. Nem tudom, hogy jó-e ma Magyarországon borásznak lenni, mert amit látok, hogy évről-évre szinte ciklikusan ugyanazok a problémák kerülnek elő, s ezekre nem érkezik megfelelő válasz. Ez többnyire inkább aggodalommal tölt el, hiszen egy kevésbé inspiráló vagy támogató környezetben a borászatok is nehezebben boldogulnak.
Hallottuk, hogy nem pontosan ugyanazt a területet fogod vinni majd, mi lesz az új funkciód, előre lépésnek tartod az új irányokat?
Az eredetvédelem szakterülete nem csupán a bor kérdéskörét tartalmazta, része volt annak minden egyéb élelmiszeripari termék, pl. a kürtős kalács, a fűszerpaprika vagy a libamáj is. Az új pozícióban a kiemelt borágazati ügyek tartoznak hozzám, tehát minden olyan téma, amely valamiért nagyobb figyelmet, több tárca összefogását vagy nagyobb ágazati odafigyelést igényel. Ezeket nem taxatív felsorolásként tartalmazza a kinevezési okiratom is – helyesen: sem, de nyilvánvaló, hogy egy-egy feladatkör annyira szerteágazó lehet, hogy talán előre nem is látható, milyen szinergiák alakulnak majd ki. A tárca kinevezésről szóló utasítása szerint több borágazati program kidolgozását kell koordinálnom, pl. a Tokaji Aszú piaci pozicionálása, a magyar borászati termékek piacra jutása, a tokaji muzeális borkészlet hasznosítása, a Nemzeti Borkiválóság Program hosszú távú kialakítása és a történelmi borvidékek rekonstrukciója. Ezek a feladatok a korábbiakhoz képest sokkal letisztultabb profilt eredményeznek, de hogy mennyire előrelépés, majd a végén eldöntjük. Ha sikerül érdemben olyan típusú projekteket generálni, amelyek a borágazat számára hasznosak, a borászok számára gazdaságilag kimutatható haszonnal járnak, akkor előrelépés.
Mi az, amit a legsürgősebben el kell végezni a hazai borkultúra felemelkedéséért?
A közmegegyezés a legfontosabb. Az, hogy egymást segítsük és higgyünk abban, hogy ha a szomszédomnak jó, akkor az az én sikereimet is előirányozza, ezáltal a szűkebb közösség, a borvidék és tágabban értve az ország is profitálhat mindebből. Ne féljünk megmutatni a technológiát, az újításainkat, ne féltsük az új kísérleteinket a kollégáktól. Adjuk át a tudást, a tapasztalatot; teremtsük meg azt az inspiráló közeget, amelyben a fiatalok is kedvet kapnak a szakmához. Tanítsuk őket dolgozni és gondolkodni, lássuk be, hogy más ágazatokkal való együttműködés nem nyűg, hanem további kapuk nyílhatnak meg előttünk. Fektessünk pénzt és energiát a marketingbe és a kutatásokba, mert a sikert a tudásra és ennek megfelelő kommunikációjára lehet alapozni. Ha ezek az alapok rendelkezésre állnak, akkor innen már csak másodlagos kérdés, hogy mely fajtával, régióval vagy milyen szegmensben akarjuk pozicionálni magunkat. Mindenünk megvan ezekhez. A közmegegyezés hiányzik.
Milyennek értékeled az eddig megtett utat, amit ebben a rendszerben sikerült bejárnia a borágazatnak?
Nem tudom, ki az, aki megfigyelte már, de a borászok teszik a dolgukat. Két tényező minden politikai vagy szabályozási környezet ellenére változatlan: a szőlőnövény ciklikussága és a borász tevékenysége. A 20 évvel ezelőtti nagy hordós érlelésű, bordói fajtákat használó „bordivat” mára teljesen átalakult és jobban alkalmazkodik a piaci trendekhez, fogyasztói igényekhez. Előtérbe kerültek a hagyományos fajtáink, a fehér borok készítésében pedig óriási pozitív robbanás történt. Végtelen büszkeséggel tölt el, hogy 2012-ig kormányzati szinten két ember foglalkozott borágazati kérdésekkel, mára azonban külön szakterülete van államilag elismerve ennek a közel 80 milliárdos piacnak a fontosságát. Az Országkóstolók népszerűsége és elismertsége egyedülálló, a Wines of Hungary brandként kezd működni, lassan három éve fémjelzi a marketing irányvonalát, amelyben az Országos Borszakértő Bizottságnak és Horkay András elnöknek vitathatatlanul nagy szerepe van. Most tartunk ott, hogy kell egy újabb lépés előre, de itt már a borágazati szereplők és a kormányzat szorosabb együttműködésre lesz szükség a sikerhez.
Ami aggaszt, hogy évről-évre vannak olyan problémák, amelyekről nem beszélünk, vagy szőnyeg alá söpörjük őket. Ezek nagy része kemény szakmai kérdés, amelyekről vagy azért nem szólunk, mert sok érdeket sért vagy éppen nincs megfelelő ember, aki átlátja és meg tudná oldani a göngyölődő problémákat. Sokakat izgat, van-e Nemzeti Borstratégia, s ha jól tudom, már a preambulum el is készült. Van egy kollégám a tárcánál, talán ő dolgozik a legrégebben boros témában, s egyszer kihúzott egy fiókot, amelyre az volt írva, borstratégiák. Ezek lehetnek fontos vitaindító kérdések persze, de nem ez a lényegi rész.
Mennyire működnek jól a borászok érdekképviseleti szervei, a HNT alkalmas a feladat ellátására?
Korábban hittem az érdekképviseleti rendszer fontosságában, mára inkább szkeptikus vagyok. Jelenleg nem a közösségi érdekek összehangolásáról, hanem egyéni érdekek keresztülviteléről szól és ez így nem jó. Akkor jó az érdekképviselet, ha valóban azon termelőket képviseljük, akik megválasztották erre a funkcióra a vezetőiket. Sajnos a választást követően mintha – és tisztelet a kevés kivételnek – megszakadna a hegyközségi vezetők és a termelők érdemi és napi kapcsolata, ezáltal nem működik a rendszer. A felsőbb szervekben, mint a Küldöttgyűlés vagy a Tanács pedig már az egyéni érdekek vagy kisebb/hangosabb csoportok érdekei csatornázódnak be. Ezáltal nem működik az érdekvédelem vagy akár a lobbi sem, ami egy fontos pontja lehet az ágazat sikerének. Nem szabadna elveszni a részletekben, sokkal strukturáltabban kellene gondolkodni és nem azon vitatkozni, éppen ki az erősebb érdekérvényesítő. Sajnos nem érett még maga a magyar társadalom – de nem csak ebben az ágazatban – és nem tudja az ebből fakadó lehetőségeket megfelelően használni.
A tokaji koncentráltság jót tesz a borágazatnak? Tetszik a Grand Tokaj arculat, sikerülhet a nemzetközi kiugrás?
A két témakört külön választanám, hiszen az előbbi egy rendkívül fontossággal bíró borágazati kérdés, az utóbbi pedig egy cég tevékenységéről szól. A Grand Tokaj névválasztás érdekes, Szlovákiában is van egy ilyen nevű boros cég, nem biztos, hogy szerencsés. A nemzetközi kiugrás pedig nem hinném, hogy csak a névválasztáson múlik, sokkal több strukturális kérdést kellene átgondolni a jövőben, hogy egyensúlyban legyen a ráfordítás és a profit, eladhatóak legyenek a borok hosszú távon és ne csak kampányszerűen.
Ennél sokkal fontosabb azonban a kérdés első része. Ha kicsit kilépünk a bor világából és globálisan gondolkodunk, akkor látható, hogy a tokaji borvidéki ékszerdoboz BAZ megye területén fekszik, amely egyike a leginkább elmaradott régióinknak, néhány nagy gazdasági erőtérrel, elszegényedett lakossággal, aprófalvakkal és számtalan olyan problémával, amelyre a választ szociológiai szempontú megközelítést igényel. Az, hogy ilyen természeti adottságokkal rendelkeznek, de azokat nem tudják kellőképpen kiaknázni, éppen eme hátrányok miatt van. Azok a koncentrált kormányzati erőfeszítések, amelyek a Tokaj stratégiában összpontosulnak, nem csupán a borágazatnak kívánnak kedvezni, hanem össztársadalmilag igyekeznek segíteni minden szereplőnek. Ne feledjük, hogy nem csupán a borkészítőket kell ezen a téren ideérteni, hanem minden olyan kapcsolódási pontot (oktatás, kultúra, turizmus stb.) amely révén megemelhető a régió gazdasági kibocsátása, beleértve a borászatok jólétét is.
Nagyon sokan leírták és elmondták már Tokaj nagyszerűségét, ami valóban páratlan. Jó brand, nem kell kitalálni, csupán megfelelően kell sáfárkodni e névvel. Hogy jót tesz-e a Tokaj központúság a borágazatnak, nyilván egy hipotetikus kérdés. Minden aktivitás – főleg a külföldre irányuló – jót tesz a magyar bor nevének, feltéve, ha azok előre megfontolt, összehangolt és egy irányba mutató lépések. Sajnos egyelőre csak apró eredmények vannak, az igazi nagy kiugrás még hosszú évek kitartó munkájával érhető csak el.
Mit üzennél Az ihatóbb Magyarországért olvasóinak, mi lesz a hosszútávú célkitűzésed?
A hosszú távú célkitűzés az, hogy egy mederbe sikerüljön terelni a borágazatot, mert a magyar bor sikere nem azon múlik, hogy egyenként mennyire vagyunk elismert szereplők, hanem azon, hogy a sokféle erőt tudjuk-e és akarjuk-e a közös cél érdekében egy helyre koncentrálni.
