2014. május 8.- Kiss Barbara
Kékfrankosra gyűltek össze az emberek a hosszú hétvége előtt. Tumultus ezúttal nem volt, máshol kortyoltak az emberek. Talán majd jövőre, ha lesz újra ez a rendezvény majd választ kaphatunk, hogy milyen a vonzereje. Hiszen még bejáratós az esemény, ez volt első próbálkozás. Sok volt a kékfrankos, néha a kevesebb több is lehet, mint például a Terroir Club által szervezett igen emlékezetes 2012-es Kékfrankos Nap. Velünk volt a Borkirálynő, most a szemén, nyelvén keresztül láthatjuk a rendezvényt.
Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Hazánkban a vörösbort adó szőlőfajták közül a kékfrankos a legelterjedtebb, mely a legtöbb borvidékünkön megtalálható. Bőtermő és rothadásra kevéssé érzékeny. A tömegtermelés időszakában, ahol nem a minőségi paraméterek domináltak, ugyanarra a szomorú sorsa jutott, mint az olaszrizling. Szerencsére a borászok felismerték, hogy ez a fajta is számtalan arcát tudja megmutatni egy-egy borvidéken (rozé, siller, alap- vagy prémium kategóriában). A Nagy Kékfrankos Kóstolóval bebarangolhattuk országunk borvidékeinek (Balatonfüred-Csopak, Dél-Balaton, Etyek-Buda, Eger, Hajós-Baja, Kunság, Mátra, Pécs, Somló, Sopron, Szekszárd, Tolna, Villány), Ausztria (Burgenland), Szlovákia (Felvidék) és Románia (Ménes) pincészeteit.
A Kóstolót a Szekszárdi mesterkurzus ötös fogatával (Heimann, Mészáros, Takler, Vesztergombi, Vida) kezdtem. Egy-egy birtokon belül is megmutatkozott a fajta árnyaltsága évjárat, dűlő és művelésmód tükrében. A fiatalabb évjáratokban (2011, 2012) élénk savak párosultak a gyümölcsös jegyekhez, az „idősebb” (2003, 2007, 2009) palackokból elegánsan nyíltak meg az aromák. A borászok elmondták: komoly potenciált látnak a fajtában, nemcsak azért, mert a finom savszerkezetű, fűszeres bor játékosságot ad a Bikavérnek, hanem, mert önállóan is leginkább ez a fajta tudja megmutatni a borvidék lelkületét.
A kékfrankos szintén alap az Egri bikavérnél, ami dinamikát, vitalitást ad a bornak. A kóstoló folyamán erről a borvidékről kerültek ki a kedvenc tételeim: Dula-Egri Kékfrankos Gőzmalmos dűlő 2006, valamint Bukolyi Marcell 150 palackos mikrotételű 2009-es kékfrankosa. Szekszárdról Mészáros Pál Bodzási Kékfrankos Válogatása 2009, Takler Görögszói Kékfrankosa 2011. Burgenlandból a Hillinger borászat két tétele ragadott meg nagyon: egy terméskorlátozott, dűlőszelektált tétel és egy prémium kategóriás.
A délután és az este folyamán lehetőségem volt valamennyi jelen lévő borvidék kékfrankosainak jellegét megismerni: a soproni és burgenlandi nedűkben érezni lehetett a vibráló savakat és az animális jegyeket, a dél-balatoniakban és szekszárdiakban a gyümölcsösséget, fűszerességet, míg a villányiakban a mineralitást és fás jegyeket. Figyelemre méltó volt a pincészetek hordóhasználata, ahogy a borászok finoman adagolták a gyümölcs-fás vonulatokat. A fajtakóstolókat azért szeretem, mert egy-egy ilyen alkalomkor rövid idő alatt kaphatunk átfogó képet a kiemelt bor képességeiről hazánkban, valamint a szomszédos országokban. Bízom benne, hogy a következő kékfrankos kóstoló még nagyobb tömegeket mozgat majd meg, hogy ez a fajta méltó helyére kerüljön.
Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Szerk.: A rendezvény hozta a megszokott szervezettséget, jól illeszkedett a winelovers (Trinety Kft.) által futtatott események (Olaszrizling Október, Magyar Borok Bálja) sorába. A szekszárdi mesterkurzus kicsit kapkodó tempójú volt, néhányan elégedetlenkedtek, hogy nem jutott elég idő a bemutatott tételekre. A felhozatal impozáns volt, bár sokan hiányolták Ráspit és még néhány kékfrankos nagyágyút. Nehéz mindenkinek a kedvére tenni egy ilyen nagy rendezvényen, annyi bizonyos, hogy a nagy tömeg elmaradt. Nem voltak kevesen, de nem hömpölygött a nép. Talán a kékfrankos nem elég vonzó hívó szó, tanakodtak a borászok, vagy az időpont, a ballagások napja szippantott el jó pár látogatót. Kényelmesen lehetett kortyolni az igen erősen klimatizált Boscoloban. Szüksége van a magyar bornak ilyen rendezvényekre, mi szerettük, várjuk a következőt…
