2014.január 8.- Az ihatóbb Magyarországért/Fater a Bordoktor
Mindenki számára ismeretes, hogy a labdarúgásban – ideális körülmények között – huszonkét fő küzd egymással a labdáért és a győzelemért. Valamilyen hasonlóság mutatkozik az idén jubiláló „Huszonkettes csapdája” rendezvénysorozattal, hiszen itt huszonkét borászat gyürkőzik neki az estének, hogy a fogyasztó kegyeit elnyerje és olyan szempontból jobb a helyzet, hogy mindegyiküknél pattog egy-egy virtuális labda.
A kóstolósorozat alapkoncepcióját kissé az „ismerd meg Hazád borvidékeit” értékrendszerre érzem felfűzve, ugyanis a szervezők mindeddig eleget tudtak tenni annak a rendezvény nevében foglalt alapkövetelménynek, hogy mind a huszonkét borvidékről meghívjanak kiállítani, bemutatkozni egy-egy pincészetet. A bemutatkozás gyakran nem csak képletesen értendő: olyan kis, családi manufaktúrák is lehetőséget kapnak a szereplésre, amelyeket még a gyakorlott borissza sem mindig ismer. Ez azért nem kis teljesítmény, hiszen az ismertebb, felkapottabb borvidékekről könnyebben találni egy-egy reprezentánst, mint mondjuk Balatonmellékéről, vagy Bükkaljáról.
Persze a fogyasztó profitál: ismer és megismerkedik, egy fix belépő áráért a pincénként három-négy téte nyugodtan végigkóstolható, az önként vállalt szünetekben minőségi kézműves étkek (péksütemény, sonka, sajt, stb.) kerülhet a tányérokba. Ki is emelnék néhány remek „tételt”: Kaló Imre nevét sokan ismerik, viszont kevesen tudják kimozdítani Szomolyáról a permanens remete-üzemmódban működő gazdát. Bevallom első utam hozzá és Spiegelberg Istvánhoz vezetett. Előbbi a felfedezésért, utóbbi a biztoan tökéletes nyitányért. Be is váltották a reményeket: Kaló Imrétől kóstoltam a nap fehérborát és a vegyes fajtákból készült, kissé rusztikus vörösre is felkaptam a fejem. Stefán 2011-ben kevéssé kemény, ugyanakkor elegánsan bazaltos, precíz borokat alkotott. Továbbra is referenciának tartom Somló és országos szinten egyaránt. Kellemes élmény volt Málik Zoltán borainak kóstolása. Külön felhívnám a figyelmet jó savszerkezetű 2010-eseire, amelyek most kezdenek igazán izgalmassá válni. Gódor Attila rozéjával arat sikereket, de érdemes a vörös házasításra is odafigyelni. Könnyed, de tartalmas bor (bármilyen közhelyesen hangzik is, Szekszárdnak nagy szüksége van erre a stílre!) olyan címkével, ami leugrik a polcról.
A Pannon Borbolt szép szortimentet vonultatott fel, nekem főleg a hosszúhetényi Szabó Zoli rajnaija ízlett, mondhatni ez egy legendás mikrotétel, még a régi pincéjében volt szerencsém kóstolni. Mostanra gyönyörűen összeért, ugyanakkor megnyílik lassan az új pince és feldolgozó is, ami új távlatokat nyit majd a borászat életében. A Hajós-Bajai borvidéket említeném még, ezen belül pedig az Umenhoffer Pincét. Kedves, szerény borász, tiszta, egyenes borok (a vásárolt szőlőből készült kadarka fogott meg nagyon, remélhetően sajáttal is hamarosan jelentkeznek, ha az még ennél is jobb lesz). Az egyik nagy boros blog azzal a kérdéssel zárja írását, hogy vajon van-e ennek a rendezvénynek ilyen formában létjogosultsága, illetve mik azok a változási, kitörési pontok, amelyeken előre mozdulhatna a rendezvény. Először bennem is felmerült a kérdés és megsüvegeltem a kolléga építő gondolatait, aztán arra jutottam, hogy ez a kóstoló pont jó így. Családias-felfedezős, izgalmas, egyedi. Ha fejlődne, változna, nem bánom, de én pont így is szeretem.
