Zöld hentesek mellé boroztunk – Az Év Első Bormozija 2019

Téli szendergésben, ünnepek után január végén tartottuk Az Év első BorMoziját 2019-ben.

Nyulasi Gábriel István írása

Az északi humor sajátos…

A kiválasztott film egy igazán sajátos humorú dán film volt a Zöld hentesek, egyszerre morbid és szórakoztató. Ahol a kannibalizmus egy kisvárosi hentesüzletből lopódzik be a mindennapokba. Furcsa kisemberek komplexusokkal és vágyakkal terhesen alakítják ki a megdöbbentő szituációkat. Az ilyen filmeket kiválóan lehet borral öntözni, igazán színes válogatást sikerült összehozni a film mellé.
IMG_20190131_213127

Kezdjük Pillantással

Minden egy pillantással kezdődik, szokták mondani és ahogy a szemünkbe ér a fény (a másikról) már minden megpecsételődik. A Napból bolygónkra 8 perc alatt ér a fény, Monor sokkal közelebb van és a monori Strázsahegy, ahol a Megyeri-Hanti Pincészet bázisa van. Kunsági borvidék és tőlük rögtön egy Pillantást kortyoltunk, amely fedőnév alatt egy 2017-es chardonnay barrique bort kóstoltunk. Igazán formás kis kezdés volt, jó savak, a fa, a hordó elég masszív érezhető, de nem kellemetlenül túlsúlyos. Barack, körte, fehér virágok, még a levegőben és zamatban. Kerek történet.

IMG_20190131_213142

Somló csak egy van!

A Barcza pincészet borával nem lehet melléfogni, a Somlói borvidék emblematikus fajtáját pörgettük poharunkban. Egy hamisítatlanul somlais 2016-os juhfarkot, ásványos, jó savak, bazaltról pattant harmónia. Érett a bor, a Somló észak-nyugati hűvösebb oldaláról származik. Ahogy a természet adta, beoltás nélkül spontán erjedt tartályban majd kapott egy fahordós finist. Kerek történet a mineralitásban, és csupán 1332 darab palack készült belőle, jól esett a mozi indítása előtt.
Hőseink már belelendülnek a hentesüzlet indításába, megtörténnek az első eltűnések, készül a “pipihúsi”. Egy szerelem megszűnik, egy kapcsolat formálódik, a hentesüzlet egyre felkapottabbá válik.
IMG_20190131_213242
A félidőben egy olaszrizling trió

Bármikorral kezdtünk, vagyis újra Monor, és a Megyeri-Hanti Pincészet és ezúttal a 2017-es olaszrizlingükkel kötöttünk szorosabb barátságot.Őszinte bor a Kunsági borvidékről, nincs manír, nincs trükk. Egyenes vonalvezetés, citrusok, fehérhúsú barack és a végén a kis kesernye. Olyan olaszrizling, amilyennek lennie kell, igazán jó alap a Strázsahegyről, közel a Fővároshoz.  “Megyeri Szabolcs és Hanti Tamás két jó barát, egy közös álom, és egy közös pince. Pincénk közelében fél hektáron, Ceglédbercelen egy hektáron termelünk szőlőt.”– ez nem egy ikeás cucc

IMG_20190131_215007

 

Mörk

“Pincészetünk és szőlőbirtokunk a Balatonfüred-Csopaki Borvidéken található, Balatonakali szőlőhegyének (Fenye-hegy) nyugati irányból a legelső pincéi.” – Írják a Mörk Pincészetnél. Mörk András igyekszik minél természethűbb borokat készíteni, ez borocska is reduktívan indult és fahordózással lett befejezve, hogy a hosszabb érlelésre is alkalmassá váljon. Lendületes balatoni savak, moderált fa, jó kis citrusok és némi ásvány, ez egy igazán kerek történet, amiben még van potenciál.

IMG_20190131_220723

 

15 és feles, de nem lóg ki

A Kamocsay Prémium borokat már nem nagyon kell bemutatni a közönségnek, a BorMozikon is sokat találkoztunk velük, illetve könnyedén levehetőek a polcról a kisebb-nagyobb áruházak polcairól. “A borkészítés számomra több mint egy ital elkészítése, sokkal inkább hitvallás.” – nyilatkozza a Kamocsay Ákos (az év borásza 1997) borász. Szeretjük a hitvallását és a borait is. A Neszmélyi borvidék egzotikus trópusi ruhába öltöztette a Prémium olaszrizling 2017-est, mely a Sós-hegy dűlő terméséből származik. Mézes behízelgően buja, édes illat, maracuja, ananász, édesfűszerek, narancslekvár, vastag a bor, 15 és feles alkohol, de bírja a bor, mert ott van az a test.

Három olaszrizling és három borvidék, három egyéniség, egy évjáratból, ilyeneket tud a mi olaszrizlingünk!

IMG_20190131_215053

Természetes rozé Csongrádból

A Zöld hentesek után nem könnyű visszatérni a borok mellé, de mi megtettük! Végül is happy end volt… Vagy nem?

Gutpintér Tamás a saját örömére, és sok borivó kedvére megalapította a Gutpintér Örömborászatot. Nem kisebb célt vállalt be Tamás, hogy a hagyományokat ötvözve a modern technológiával egy másik arcát is megmutassa a borvidéknek. Egyáltalán legyen arca a borvidéknek, mert bizony a borkedvelők kevés csongrádi bort ihatnak. Ez a 2018-as rozé a 100% Kékfrankos és 100% természetesség a sors rendeléséből.Illatra lassan nyíló, elegáns, dús meggyek, málnák finoman és maga a zamat egy igazi tűzijáték a közepén a kortynak megvillan a “borszerű kékfrankosság” is, rozétól ritkán tapasztalható komplexitás. Gyönyörűen meggyes, nagyobb testű, feszes történet, az idei nagy kedvenc rozéban.

IMG_20190131_214703

 

A Tündéri Merlot

Vida Pétert (év bortermelője 2011) már nagyon sokszor hallottunk mesélni Szekszárdról és arról a bizonyos metszőollóról, ami tulajdonképpen maga a pincekulcs. Nemrég születtek meg az új címkék a pincészetnél és bizony fontos a palack ruhája. Az Ölelés elnevezésű 2016-os merlot került be a bormozira nagy örömünkre. A címke bájosan egymást tartó tündérkét és manócskát ábrázol, akik mintha éppen egy kis táncmulatságban vennének részt. A borunk határozott, kicsit szilaj hordózással fogad, erdei gyümölcsök, dohány, telt a korty, de még elég fiatalosnak tűnik a bor.

IMG_20190131_220555

Ez a bor nagyvadat érdemel!

Az utolsó pillanatban érkezett és mindent vitt. Egyértelmű fölénnyel végzett az első helyen a közönségszavazáson a Twickel Szőlőbirtok Zichy Merlot bora 2012-ből. Ez a bor rászolgált a szuperprémium kategóriájára, ahová a pincészet rangsorolta. Csodás test, vibráló savak, gyönyörű, fa, gyümölcs, alkohol egyszerűen mindenből jutott neki és nem is kevés. Komplex, réteges már az illata is, avar, dohány, sonka, eperdzsem, áfonya, fekete cseresznye, gomba, kis poros út,  bors, koriander… és még sorolhatnánk. Ami illatban, az a zamatban is jelentkezik, a korty betölti a szájüreget rendesen, és elég hosszú az élmény. Szépen érett, de még van benne potenciál így 7 év múltán is! Ez a bor egy jó kis szarvas, vaddisznó, muflon vagy egyéb vadhúsos étkekhez bátran ajánlható.

 

A BorMozi folytatódik, a BorMozi, majd gyere el Te is, hogy az élmény részese legyél. Mely a szívet-lelket melengeti és még a szellemet is megmozgatja a lelket meg még gyógyítja is!

IMG_20190131_221441