VinAgora Borgála 2016

Jön a nyár és érkezik Közép-Európa legnagyobb borversenye, amely szerencsékre Budapesten van. Ez a VinAgora Borverseny, iránytű a borversenyek között és aminek az ünnepélyes közönségkóstolója a VinAgora Borgála. Mindig élvezzük a végtelen borfolyamot, melynek minden tétele előttünk lebírálásra került.

A VinAgora borverseny borainak közönségkóstolója

Június közepén zajlik hazánk legrangosabb nemzetközi bor-megmérettetése, a VinAgora Nemzetközi Borverseny, az egyetlen olyan verseny Magyarországon, ahol a magyar és külföldi borok együtt kerülnek elbírálásra nemzetközi szaktekintélyek által. A VinAgora különlegessége, hogy a verseny után a borkedvelők és a hozzáértők is megkóstolhatják az összes nevezett magyar és külföldi bort. Június 25-én elegáns környezetben vonul fel a hűs borospalackok hosszú sora, melyekből a borkedvelők kedvükre kóstolgathatnak. Minden bor mellett megtalálható a hivatalos bírálati lap a versenyen kapott értékeléssel, így a vendégek összehasonlíthatják a borok eredményeit. Új kedvencekre bukkanhat, régi ismerősöket üdvözölhet poharaiban az, aki szereti a bort, szereti a sokszínűséget vagy egyszerűen kellemesen szeretne eltölteni egy borillatú napot.

Borillatú nap, melyen szép is az, de azért a mérték érték. Ne feledjük el a tudatos borkóstolás alapjait, addig töltekezzünk élményekkel, amíg arra megfelelően vissza is tudunk emlékezni. 500-600 bor biztosan kint lesz az asztalokon. Az aranyakra (aranyérmes) repül rá mindenki, és a kategóriagyőzteseket meghatározott időnként töltik fel. Érdemes kiszámolni mit szeretnék valóban megkóstolni, pici tervezés az elején megéri.

dátum

 

2016. június 25.
szombat

 

nyitva tartás

 

13:00-20:00
pénztár zárás 19:00

vinagora

 

BELÉPŐJEGY 
2016. Június 24-ig

Jegyek elővételben

6500 Ft/fő
2016. június 24. utánElővételben és a helyszínen 7900 Ft/fő

A jegy tartalmazza a korlátlan borkóstolást és korlátozott víz fogyasztást. A helyszínen borkorcsolya és kávé kapható.

pohar_ikon Stölzle kristály poharat 1000,- Ft-ért lehet a helyszínen bérelni vagy megvásárolni.

Az elővételben megvásárolt napijegyet a Jegypénztárunkban lehet beváltani.

vinagora3

 

Online jegyvásárlás az új jegyelővételi oldalukon lehetséges.

 

jegyvasarlas_gomb_400_80

 

A bankkártyás fizetést biztosítja a Barion.

barion-card-payment-banner-2016-432x50px

HELYSZÍN 

New York Palota
Boscolo Konferencia Központ

1073 Budapest, Erzsébet krt. 9-11.

location bejárat az Osvát utca felől

Tömegközlekedés

 

Legközelebbi közlekedési csomópontok:

Blaha Lujza tér
agazat-metro metro_2
agazat-villamos 4, 6, 28, 28A, 37, 37A
agazat-busz 5, 7, 7E, 8E, 108E, 112, 133E, 178
agazat-trolibusz 74

vinagora2