Tokaji randevú a Képzeld el Borbárban

Képzeld el! Nyílt egy hely tele borral, élettel, jó hangulattal és finom ételekkel a Wesselényi utcában! – eddig az idézet és nem is olyan rég, kb. 2 éve már, hogy köztünk van ez az intézmény. Izgalmas kóstolók is zajlanak a borbárban, és nem tudtunk ellenállni a kedves invitálásnak.

 

Milyen legyen egy borbár?

Borbárt nyitni a Fővárosban nem egyszerű, hiszen már nem kevesen vannak ebben a műfajban. Van ahol kissé sznob rongyrázásba fognak, van ahol a borkínálat mindenek felett, van ahol a vendég az első, van ahol egyik sem. Persze a kérdés nem ennyire egyszerű, hogy rögtön tudjuk, mitől működik egy borbár. A tulajdonosok a Képzeld el Borbárban: Albert Tamás és Farkas Viktor, 2014 szeptemberétől természetesen mindent megtesznek, hogy a bárba betérők minél jobban érezzék magukat. Ne felejtkezzünk meg a borbár szívéről, Burger Otíliáról, aki lassan egy éve erősíti a pult mögött a csapatot és kedvességével elvarázsolja a vendégeket. Cuki kis borbár a Képzeld el, hiszen 40 férőhelyes, van alsó és felső szint is. Jól megközelíthető, a bulinegyed szélén a Wesselényi utca 23-as szám alatt várja a látogatóit – csak tessék, tessék.

Az eseményen készült további képek…

Serpens Wine
Serpens Wine

Tokaj: Észak vagy Dél?

Szóval, Tokaj északtól délig volt az apropó a Képzeld el borbárban. Tokaj már túlvan a nagy nemzetközi áttörésen? Ez is és sok minden más is felvetődött a kóstolón, ahol a borászatokat Kardos Gábor Mádról a Kardos Szőlőbirtoktól és Zsurki Sándor a sáropataki Serpens Pincészettől képviselte. Végül is arra jut az ember, hogy az Észak-Dél különbség nem számottevő klimatikusan, leginkább a talaj határoz meg mindent. Észak a fejlődésben lassabb, de már szépen kapaszkodnak Dél után. A moderátor az esten Ripka Gergely volt, aki Bortársaság után a csopaki Petrányi Pincészet képviseletét viszi és a Táncoló Medve blogot is írja rendületlen.

Zsurki Sándor az újban a másban hisz, szeretne olyan borokat készíteni amilyeneket még a fogyasztó nem tapasztalt a területről. Ebben látja az áttörési lehetőséget, Sándor már sok borászat pincéjében tevékenykedett, rengeteg tapasztalatot szerzett. Kardos Gábor szerint a borásznak, jó marketingesnek is kell lennie, az utóbbi 10 év fejlődése optimizmusra ad okot, de még sok a tennivaló. Tokajnak most az a helyzeti előnye van talán a többi borvidékkel szemben, hogy legalább hallottak már róla.

finom falatok
finom falatok

Étkek és borok

A Képzeld el Borbár nagyon kellemes kis fogásokat készített a borokhoz. Tonhalas kenyeret, brie sajtos diós mézes tapast, sült zöldségkrémes pirítóst, aszaltbarackos májast és a végére egy trópusi mix gyümölcssalátát, sárgabarack, mangó, ananász, körte darabkákkal.

Borokban a Kardos Birtokról két habzóval is erősítettünk, a Mad Kisst (2015) és a Ziccert (2015) sem hagytuk ki, ami elég neutrálisan indít és az előbbi sem túlzottan hangsúlyozza az őt felépítő fajtákat. Összességében két kerek és visszafogott történet az utóbbi még ásványokat is felvillant a pohárban, jóivásúak, kérem, hűtsük le őket jól!

A Zsurki művek, vagyis a Serpens Pincészet egy Tokaj Dry (2015), vagyis száraz tokaji házasítással indított, furmint (65%), hárslevelű (25%), sárgamuskotály (10%). 8g cukor, amiből szinte semmi sem érezhető a masszív 5,8-as sav mellett. Friss íz, ropogós zöldalma uralja, már-már szinte az a ress fajta, ami még nem teljesen érett, de szerethető a bor. Háttérben fűszerek, kis vegetális ízvonal, harmonikus a történet. Somos Dűlő (2015) szintén Serpens, ez már 100% Furmint, még nincs kész a bor, könnyed ásványosság, lágy elegancia uralja. 5 éves hordóban 5 különböző erjesztés, 1200 palack készült belőle. Körtécske, citrusok, fanyar kesernye a végére.

Vissza a Kardos Birtokra, rögtön egy igazi nagyágyúval, a Betsek (2012), kissé lomha és behízelgő a tétel krémes vanília, aszalt gyümivel, a hordó nagyon masszív, az ásványok sem hiányoznak. Kiss István, Fitomark Tokaji Borház Furmint (2015) (hordóminta) Kanalas orvosság ízben -illatban, hiába a hordóminta nem minden bornak áll jól. Sajnos ezt a furmintot sem tudjuk nagyon értékelni ebben a formában. Talán, majd ha kikerül a hordóból és egy kicsit megpihen a palackban. Most zavart volt a bor, térjünk vissza rá később.

Zsirai Furmint (2011) Markáns savak, és erőteljes ásványosság. Citrusok, sárga húsú lédús őszibarack, fehér virágok, vanília a hordóból. Kardos Tündérmese (2015) Könnyed édesség, egyszerű, de nem sablonos és nem nehézkes, hanem friss cukorka. Összetevők: 70% furmint és 30% sárgamuskotály, tartályban készítve. A végeredmény: 100 g/l maradékcukor, ami szép egyensúlyban van, közérthető bor. Maracuja és ananász, mazsola.

Kiss István, Fitomark Tokaji Borház 5p. Aszú (2007) Összetevők: 70% hárslevelű, 30% furmint, a furmint volt az alapbor. Dohány, karamell, datolya, aszalt kajszi. Az édesség itt sem nehézkes, bár a szerkezet nagyon sűrű. Nem az a könnyed lebegés és nem a reduktív aszúk táborát erősíti érzetre, ugyanakkor élvezhető harmónia.

Képzeld el Borbár

A Képzeld el Borbár remek kis hely, egy kis légyottra, első randis beszélgetésre, vagy csak egy esti záró borozásra. Még nem voltál? Ugorj el, és hátha éppen Oti fogja egy szép mosoly kíséretében a poharadat teletölteni!

Az eseményen készült további képek…

Képzeld el Otival
Képzeld el Otival