Tavaszi BorMozi 2018 – Magyar borokkal a francia újhullám

Kicsit fázós március végére hoztuk tető alá a Tavaszi BorMozit a már szinte megszokott teltházzal.

 

 

Az időtlen újhullám

Hiába, ami igazán újszerűnek készült, az még 56 év elteltével is tud meglepetéseket okozni. “Mennyire tudjuk élni az életünket? Sikerül megszabadulni a kötöttségeinktől? Forradalmi filmnyelv jelenik meg Godard alkotásában.” – így harangoztuk be az Éli az életét – című filmet és nem csalódtunk. A közönség vette a lapot és Godard alkotása, az Éli az életét sikert aratott a magyar borokkal mixelve. A kamerakezelés, a dialógusok, a karakterfejlődés, az érdekes nézőpontok, a rejtett kis utalások, kikacsintások a mai napig megragadják a nézőt.

 

Címkétlenségből bor

Soha rosszabb félreértést, mint amiből borok születnek. A rendezvény előtt Lukácsy Zoltánnal, a Lukácsy Pincészet borászával egyeztettem, hogy a BorMozira mi kerüljön be. A monori Lukácsy Pincészet már régi jó ismerősünk, Az ihatóbb Magyarországért mozgalom indulásakor is jókat túrázgattunk a pincéjükbe. Sosem feledjük el a kedves Jubileum 75-öt, amely egy igen ritka, az átkosban kifejlesztett szőlőfajta. Különleges hordózott rozéjuk, gyümölcsös és ropogós rajnai boruk mindig is a kedvenceink voltak. Érdemes hozzájuk egy kis kirándulást tenni a monori Strázsahegyre. Úgy alakult, hogy a 2017-es Sauvignon Blanc borukra pont nem került címke és úgy érkezett meg hozzánk. Ezért aztán megkaptuk még a Ház bora 2017-est is a rajnai rizling mellé. Tehát három Lukácsy bort mutattunk be, bevettük a sorba a címke nélkülit is, hiszen nem a címkét issza az ember.

IMG_20180322_191452

Lukácsy Trió

Nyitásnak rögtön a csupasz palackos 2017-es Lukácsy Sauvignon Blanc-al kezdtük. Friss savak, bodza és leheletnyi kaszált fű, de a domináns a ropogós zöldalma volt az ízképben. Üdít és frissít, mit is kívánhatna még a borkortyoló az egyre jobban hevülő légtömegek mellett. Második borunk a 2017-es Lukácsy Ház Bora volt, ami most Sauvignon Blanc, Hárslevelű és Rajnai Rizling házasítás volt. Igen kerek kis borocska, jól csúszik típusú, a Sauvignon viszi az illatot, a Hárs egy kis kedvességet, a Rajnai meg a savakat. A harmadik borunk, a Lukácsy 2017-es Rajnai Rizling nemcsak az én kedvencem lett, citrusorgia, lendületes savak, kis kesernye és nagyon sok frissesség!

Ennyi strázsa-hegyi élmény után már bele is kezdtünk a filmünkbe, amely egy igazi filmtörténeti csemege is volt egyúttal. A történet roppant egyszerű, a becsvágyó egyszerű fiatal lányból, hogy lesz prostituált és a bűn miként darálja be a testét-lelkét egyaránt. Bizony spoiler, a „kurvaságnak” nem lesz jó vége.

 

Neszmélyi Trió

Megálltunk a filmmel a felénél, ahogy szoktuk és újra jöhetett a bor. Az egzotikus Neszmélyi Borvidékről mutattuk be a következő három bort. Ha magyar borvidékről van szó, akkor a nem annyira rutinos borfogyasztó Tokaj, Eger, Szekszárd, Villány (a sorrend lényegtelen) mellé már nem nagyon tud többet hozzátenni. Ezért picit „egzotikus” a hányattatott sorsú Neszmélyi Borvidék. Története pedig már elkezdődött a római korban, mivel itt is termesztettek szőlőt, de a török hódoltság idején a lakosság megritkulásával az ültetvények is tönkrementek. A 18. század végére ismét jelentős termelővé és borexportőrré vált, mivel a borok, magas savtartalmuknak köszönhetően a hosszabb szállítást is jól viselték. A 19. század végén az ország szőlőtermelőit sújtó filoxéra-járvány itt is komoly károkat okozott. Ekkor kezdték betelepíteni a homokos területeket, mivel a laza talajban a szőlőgyökértetű nem él meg. Egyúttal a fajtaszerkezet is változott. A II. világháború után a termelési és minőségi problémák annyira felerősödtek, hogy 1959-ben elvesztette borvidék rangját, és azt csak az új telepítések hatására, 1977-ben szerezte vissza. (wikipedia)

E történelmi áttekintés után folytassuk a borsort, méghozzá Kamocsay Prémium 2016-os Chardonnay kortyoltunk. Prémiumhoz illően vállas a bor, sűrűbb szövésű, jó kötésű borocska. Krémes, mogyorós, kicsit több savat is elbírna a szerkezet, de még éppen jó az egyensúly szempontjából. Kamocsay Ákos, (Év Bortermelője 1997) nagyon ért ehhez a műfajhoz, az igazán telt és komplex borok készítéséhez. A BorMozin még jobban szerepelt a bor, mint az előkóstolásán.

IMG_20180322_191557

Folytattuk Neszmélyt és a kis Szivek Pince borait kortyoltuk egy 2015-ös Chardonnay-t és egy 2016-os Rozét. A Chardonnay óvatos duhaj volt, lassan nyílt a pohárban, kis mogyoró, némi mandarin befőtt, érett aromavilág fogadott minket. A savak is még a helyükön, de sokáig már ne tartsátok –ez a meg kell inni állapot. Ahogy a Rozé is őszies hangot ütött meg, egy kis avar, széna, kicsi eprecske nyomokban, fogyatkozó savszerkezettel, egy kis bubival még felrázható. Nagyon családi, nagyon barátságos és természetes pince a Szivek, jó szívvel ajánljuk őket.

 

Minden film véget ér egyszer, de ahogy az Éli az életét véget ér, az bizony roppant hirtelen végzet. Főhősnőnket a nyílt utcán egy rosszul sikerült üzleti tárgyalás közben (melyben ő maga az árucikk) lepuffantják és otthagyják… Snitt vége és ennyi, az egész, mint egy villámcsapás. Szegény Nana szenvedései befejeződnek, a kilátástalan üres világát pár ólomgolyó megszünteti. Az élet viszont nem állt meg és jött két vörösbor a kiömlő vért is szimbolizálva.

Két vörössel a végzet

A Podmaniczky Pincészet is régi barátunk és megbízhatóan szállítja a kellemes, gyümölcsös dél-balatoni borélményeket. Az első Feketerigó 2015-ben még 100% Merlot volt, amire egy kicsit nagy volt a kabát, mr. Alkohol még kikandikált belőle, a 2016-os Feketerigó már Sirah-val megtámogatva egy jóivású könnyű vörösbort alkot. A merlot epres puhaságát jól kiegészíti a  syrah borsos szilvás szikársága. A savak is a helyükön vannak, tavaszi-nyári vörös…

IMG_20180322_204908
Koch Pálma

A Koch Borászat rendelkezik egy helyzeti előnnyel, méghozzá Koch Pálmával, aki éppen még az iskolapadot koptatja és nemsokára végzett borász lesz belőle. Pálma el is jött bemutatni a borukat, a 2016-os Frisch Kadarkát, amely csak egy leheletnyit volt hordóban. Kis hordó, sok gyümölcs, játékos savak a fűszeresség mellé. Minden pörkölt mellé odaraknánk, vagy halászlevek közelébe. Pálma is emelte az est fényét, köszönjük a személyes bemutatást, ez mindig sokat jelent a közönségnek.

Az est bora a közönségszavazatok alapján a Lukácsy 2017-es Rajnai Rizling lett, gratulálunk!