Színészet, kávé és bor a Kultúrkoktélban

Nagyon jó csapat gyűlt össze a stúdióban legutóbb a Kultúrkoktél utolsó órájában. Gregor Bernadett (színésznő), Szilinyi Roland (barista), Kecskés Karina (színésznő) és nem utolsó sorban Koch Pálma (borász).

 

A művészet szereti a kávét és bort

Vendégpárokat sikerült alkotnom, Gregor Bernadett pont előadás előtt, ráért egy félórás beszélgetésre és így Szilinyi Rolandot a Madal Café baristáját választottam hozzá. Roland már hamarabb érkezett a rádióba, hogy előkészítse a kávéfőzés komplex és nagy odafigyelést igénylő műveletét. Az általa lefőzött kávék, nem is annyira feketék, hanem könnyedebb gyümölcsös teákra hasonlítottak.

Szilinyi Roland, a Madal Café baristája a mikrofonnál
Szilinyi Roland, a Madal Café baristája a mikrofonnál

A Madalról

Számomra amióta ismerem a Madalt a kávézás csúcsélményét jelenti. A kávézás ott nem egyszerűen jó, hanem maga az élet. Hiszen egyik alapvetésük is a „Jó kávé, jó karma”. A Madal 2013-ban nyitott meg Budapesten, az újhullámos kávé forradalom egyik első hazai kávézójaként. Azóta bővültünk és már három helyen találsz meg minket. Célunk, hogy egy minőségi kávé élményt adjunk vendégeinknek, és megteremtsük a béke szigetét a városban, ahová bárki betérhet. Nevünket Sri Chinmoy (1931-2007) békefilozófusról kaptuk, akinek a gyerekkori beceneve volt Madal, és akinek a filozófiája mélyen megérintett minket.  A Madal Cafe barista csapata (http://madalcafe.hu/)

A studióban kóstolt kávé, amely mindenkinek nagyon ízlett

Kello Guji Ethiopia: Főként piros bogyós gyümölcsök és málna jellemzi ezt a strukturált etiópiai Herloom kávét, flórális és fűszeres jegyekkel kísérve. Eljárás: Mosott; Magasság: 1900 m; Fajta: Herloom ; Régió: Guji, Ethiopia

Főzési módok

Az első egy Espro travel volt, amely áztatásos technikával működik és kirándulásokra is könnyen elvihető. Nyolc percig ázott a kávé, aztán szűrés és jót kortyoltunk a stúdióban.  A második módozatban a gyári drippert Roland egy v60-as eszközzel helyettesítette. (ezt mindenki szótározza ki, ha mélyebben érdekli) Mindenesetre 2,5 dl víz és 15-16g kávé szükséges hozzá. Ezt a főzést a reggeli rutinba is beépítheti az ember.

Egy kiegyensúlyozott élet

Gregor Bernadett
Gregor Bernadett

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el.

Berni, (Gregor Bernadett) elárulta a stúdióban, hogy ő bizony instant kávéval kezdi a napot. Roland, bár a legjobb kávékkal találkozik biztosított mindenkit, hogy egyáltalán nem veti meg azokat, akik az egyszerűbb kávéforrások felé fordulnak. Nem kell az a bizonyos „barista gőg”, ami néha előjön egyes kollégákból. Roland megnyilatkozásai a madal-i filozófia mentén zajlottak, Berni pedig az érett művésznő nyugodt eleganciáját árasztotta.

Antonius és Kleopátra

Berni kifejtette, hogy igazából teljesen elégedett az élete folyásával, a pályáján szinte minden megadatott. Egyedül az Antonius és Kleopátra az a szerep, amire igazán vágyik, és úgy érzi, hogy most ért meg rá igazán. Tehát rendezők figyelem! Berni, nagyon jól eljátszaná Kleopátrát, úgyhogy tessék szerződtetni.

Az Antonius és Kleopátra William Shakespeare egyik drámai műve. Valószínűsíthetően 1606-ban írta a darabot, közvetlenül a Macbeth után, ezért általában a későbbi tragédiákhoz soroljuk. (wikipedia)

Berni számára még a mozi, az a terület ahol kibontakozhatna, hiszen eddigi pályáján összesen két mozifilmet jegyez. Ennek talán az lehet az oka, hogy nem szeret casting-okon tülekedni, bár tehetsége mozi sikerekre is predesztinálná. Szóval kedves filmrendezők, tessék meghívni a művésznőt, személye garancia lenne egy minőségi alkotáshoz.

 

Podmaniczky rozé
Podmaniczky rozé

Jön a Rozé borMozi!

A félóra bizony hamar letelt, de előtte még kortyoltunk egy Podmaniczky rozét 2016-ból, utalva az előttünk álló Rozé BorMozira. A Podmaniczky család fémjelezte Miss Rozé ebben az évjáratban különlegesen arányos epres, málnás frissességgel varázsol el. Minden porcikájában üdítő, a rozék iskolapéldája, Cabernet Sauvignon és Pinot Noir fele-fele arányban alkotja.

 

A második félóra a mese ideje

A második vendégpárom Kecskés Karina és Koch Pálma volt. Kecskés Karina, aki több mozifilmben is szerepelt és a színházi karrierje is elég imponáló, az utóbbi időben talán kicsit eltűnt a nagyközönség elől. Pedig elég aktív, együtt dolgozik a Baltazár Színházzal, ahol beszédórákat tart, illetve a meseterápiáit is folytatja. Hisz a mesékben rejlő ősi tudás gyógyító erejében, tevékenysége egyrészt karitatív is. Másrészt pedig a családjával és kedvenc háziállataival is szeretne foglalkozni. Három gyermeke életét kell nap, mint nap navigálnia.  Mesél kicsiknek, nagyoknak egyaránt akár kívánt témára is.

Kecskés Karina
Kecskés Karina

 

Irsaival kezdtük, Karinának is ízlett

Közben Koch Pálma, a Koch Borászat ifjú, még tanuló borászával megkóstoljuk a pincészet friss Irsai Olivérjét 2016-ból. Tipikus Irsai a javából, Pálma mesél arról is, hogy a 25 éves borászat (mely a Hajós-Bajai borvidékről indult, korábban megjelent anyagunk itt.) már egy ideje (10 éve) Villányban is nagy sikerrel tevékenykedik. Koch Csaba szépen építi a birtokát és sorra nyeri a versenyeket boraival, idén az egyik nagy trófea a Rozé BorMozin is szereplő Néró 2016-os rozé. Az említett bort személyesen Pálma fogja bemutatni a BorMozin.

Az 1998. januárjában alakult Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. A társulatot működtető Baltazár Színház Alapítvány úttörő feladatot lát el azzal, hogy a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkezik. Megteremti, hogy sérült emberek a tehetségükből éljenek meg. Működésének alapja, hogy előadásai társadalmilag ne kirekesztve készüljenek és kerüljenek bemutatásra. Az előadásokat ne „ahhoz képest” ítéljék meg, hanem önmagukért. (baltazarszinhaz.hu)

A második borunkat hungarikumként mutatja be Pálma, erről vitatkoznak a szakemberek is, hiszen a Kadarkáról van szó. Erről a jó esetben szép savkészletű, fűszeres borról megoszlanak a vélemények, hiszen a török hódítások nyomán került az országba. A Koch Borászat 2015-ös Kadarkája egy nagyon jól eltalált bor, arányos, könnyed virgonc darab. Magyaros ételek mellé vagy magában is ajánlható.

Koch Pálma
Koch Pálma

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el.

A harmadik Koch borunk Pálma egyik kedvence a többszörös díjnyertes 2012-es villányi prémium Cabernet Sauvignon. Tényleg elképesztően tömör bor, de nem nehezül rá az emberre. Nagy test, hozzá kellően simulékony tanninok és erdei gyümölcsök garmadája. Nem érdemtelenül lett ez a bor Pálma egyik kedvence. Pálmának választania kellett a versenytánc és a borászat között, mert a kettőt együtt nem lehet magas fokon művelni.

 

Nehéz sorsú moldvai csángó gyermekek táboroztatása

Kecskés Karina igyekszik támogatókat találni a moldvai csángó nehéz sorsú gyerekeknek szervezett nyári táborukhoz. Ezúton is kérjük azok segítségét, akik bármivel tudják támogatni ezt a nemes célt, azok nyugodtan forduljanak a művésznőhöz. Keressenek minket (info@ihatobb.hu) és mi továbbítjuk a megfelelő helyre.

Karinának nagy örömöt okoz a családjában a gyerekekkel való foglalkozás, ezek az évek kiemelten fontosak az életükben. Egy jó mesét mindenképp meghallgatunk majd tőle a rádióban, reméljük, hogy lesz rá alkalom. Igazán tömör, feszes és összetett adás volt ez az egy óra, amely villámgyorsan elrepült.

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )

Koch borok
Koch borok