Rosalia 2020 #csakazértis – Június 5-6.

Nagyon szeretjük a Rosaliát, minden évben várjuk. Most lesz is idén meg nem is…

(sajtóanyag alapján (x) )

Tudjuk meg, mit iszol ezen a nyáron!

Most még nem tudsz róla, de jövő héten ott fogsz velünk rozézni a Rosalia Fesztiválon! A rozé legyen Veled, az rozé ereje mutassa meg, hogy mit iszol majd nyáron! Mi már nagyon várjuk a gigantikus rozétengert! Mi komolyan vesszük a rozét, mert a rozénak is sok és szép arca lehet… Így reklámoztuk valamelyik évben a Rosaliát…

 

Ember tervez… aztán újratervez, aztán megint újratervez. És közben rendületlenül kéri a Teremtőt, hogy ő is végezze jól a dolgát.

Nagyjából így tudnánk összefoglalni a mögöttünk lévő hónapokat (és könnyen lehet, hogy az előttünk lévőket is). Az utolsó pillanatig dédelgettük a vágyat, hogy idén is Veletek koccintsunk a Ligetben, a szokott helyen, a szokott módon, találkozzunk újra barátokkal, felszabadultan megöleljük egymást, és tiszta szívből örüljünk az életnek. Erre azonban, úgy látszik, még várni kell, hiszen idén fizikai formában sajnos nem lesz Rosalia Fesztivál. Augusztus 15-ig nem lehet tömegrendezvényt tartani, utána pedig már teljesen leköt minket a Budapest Borfesztivál szervezése. De! A lényeg mindig a de után jön…

#csakazértis

A helyzet az, hogy szabadtéri rendezvények szervezőiként folyamatosan az időjárás szeszélyeivel és a sors egyéb, kiszámíthatatlan meglepetéseivel kell megküzdenünk, ezért nem adjuk olyan könnyen az irhánkat! Felgyűrjük az ingujjunkat, legalább könyékig, és csak azért is kaptok tőlünk Rosaliát! Ez a Rosalia #csakazértis, vagyis a fesztivál 2020-as online kiadása. Június 5-én és 6-án, naponta kb. három órában jelentkezünk az éterben: lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel, a gasztronómia képviselőivel, kóstolunk és ajánlunk jó sok rosét és pezsgőt, és persze zenélünk is! A kampányban pedig – és a műsor alatt is – részt vehettek egy sor nyereményjátékban. A folyamatosan frissülő részletekért csatlakozzatok a Facebook eseményhez!

Rosalia #csakazértis csatlakozás a facebookon: klikk ide!

18518101_10155075596251539_4227811356070194234_o
A nagy pohárkérdés

Mi lesz most az elővételben megvásárolt poharaimmal?; illetve, Tudok a Rosalia #csakazértis program keretében is poharakat venni, ha szeretnék? – kérdezhetitek most sokan. Lássuk, szép sorban:

Már megvásárolt poharak

Ha már vettél poharat a honlapunkon, azt először is nagyon köszönjük! Hamarosan küldeni fogunk egy részletes tájékoztató levelet arra az email címre, amivel a poharat megvásároltad. Ebben arra fogunk kérni, hogy vagy vedd át a poharad most, vagy majd a jövő évi fesztiválon, hiszen ezzel segíted a rendezvény életben maradását, de természetesen lehetőség lesz a visszaváltásra is, ha úgy döntesz.

#csakazértis poharak

Az idei, online Rosaliának nem lesz külön pohara, viszont jövő héttől lehet majd az elmúlt évek poharaiból vásárolni a honlapunkon. Ha vásároltok, az jó Nektek, és nekünk is. Nektek azért, mert lesz mivel a képernyő előtt koccintani a Rosalia #csakazértis program alatt, illetve azért, mert mindig jó, ha van tartalék egy véletlen pohártörés esetére ???? Nekünk pedig azért, mert az életben maradásunkat segíti most minden apró bevétel ebben a helyzetben. Tehát ha most veszel poharat, azzal hozzájárulsz ahhoz, hogy jövőre újra legyen Rosalia Fesztivál!

 

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )