Pannonhalmi Főapátság – A (bor)kultúra őrzői 1020 éve

Pannonhalmán a Főapátságban már régóta otthonra lelt az egyetemes kultúra, és szinte hazaérkezik az ember, amikor átlépi az intézmény kapuját. A 2016-os Szent Márton év (és bármelyik időszak) kiváló alkalom arra, hogy közelebbről megismerjük a magyarországi bencések központját és általa magunkat is.

A Bástya

Régi álmom volt, hogy eljussak Pannonhalmára, valahogy mindig kimaradt ez a része a magyar borvidékeknek. Rögtön az elején leszögezzük, hogy érdemes többször visszatérni az Apátság birodalmába, mert bizony annyi itt az élmény, hogy egy alkalom nem elég… Egy külön világba csöppen az ember, ahogy a magaslaton álló, mint egy bástyaként kiemelkedő Főapátsági épületegyüttest megpillantja az ember. A bencések évezredes munkája alakította a tájat a mai formájára. Békés, nyugodt az egész, de ezt nem egy poros múzeumszerű tárlatként éli meg a látogató, hanem éppen ellenkezőleg. Mindent áthat a tevékenyen munkálkodó hit és szeretet. Az idő nem állt meg, sőt!

img_9308_lr
Kezdetek

A látogatásunkon Balog Róbert által készített többi képet itt tekintheted meg!

A mindenben munkáló szeretet

A Bencések mindig a híresek voltak a szorgalmukról, a munkában való kitartásukról. A mindennapi élet egészét átható tanítás a Bencés Regula. Nursiai Szent Benedek (480–547) „fordította le” a nyugati ember számára azt a szerzetesi tapasztalatot, amely a Kr. u. 4. században született az egyiptomi pusztaságban. Bár a keresztény szerzetesség már jóval Benedek előtt megjelent az európai kontinensen, sőt az élet szabályozására különféle „regulák” is születtek. Benedek regulája vált mégis egyre meghatározóbbá. Azért különös ez, mert a korai idők sokszínűségéből éppen az a mű emelkedett ki és bizonyult időtállónak, amely talán a legkevésbé törekedett eredetiségre. (szerzetes.hu)

 

A rómaiakkal kezdődött el igazán

Valószínű, hogy a rómaiak megjelenése előtt is volt némi szőlő és borkultúra, de a birodalmuknak a Duna folyóig való kiegészítése alapozza meg a fejlődést. Pannoniában járunk és a veteránok szépen telepítik a rabszolgákkal a szőlőket, bor is terem rendesen. A virágzás kisebb nagyobb megszakításokkal az 5. század végéig tartott. Kis szünet következik, nagy vándorlások, gótok, germánok, hunok adják egymásnak a kilincset a területen. Aztán megérkezünk mi is magyarok a Honfoglaláskor. Még első királyunkat, I. Istvánt is csak 1000-ben koronázzák meg, ám 4 évvel előtte 996-ban (Géza Fejedelmünk segítségével) a Bencés Főapátság már megalakult és elkezdi máig tartó áldásos tevékenységét. A török hódításai és II. József után is újra kell indítani az Apátság életét. A kommunizmus nem tudta megtörni az Apátságot, de talán a legnagyobb kárt okozza. A Rákosi rezsim nem riadt vissza a kínzásoktól és a kivégzésektől sem, hogy megszüntesse az évezredes hagyományokat. A Pannonhalmi Borászat is az 1945 utáni államosításból 2003-ban tudott újraindulni.

 

Asztrikok a Házban

1020 esztendős fennállása alatt az Apátság 82 vezetőt fogyasztott el. Kevesen tudják, hogy egy ideig még Mátyás király is az intézmény élén állt, mint kommendátor. Kommendátor: megüresedett egyházi hivatal (püspökség, apátság) ideiglenes vezetője a karoling kortól. (Magyar Katolikus Lexikon)

Szimbolikus jelentésű, hogy a Pannonhalmi Főapátság első, alapító vezetőjét is Asztriknak hívták (Ő hozta el Istvánnak a koronát) és a jelenlegi vezető, aki Várszegi Imreként született, az Asztrik nevet választotta a Szent Benedek rendbe való belépésekor. Az immár 25 éve tartó és folyamatosan megújított vezetése alatt (1991-ben még II. János Pál Pápa nevezte ki) hihetetlen fejlődésen ment keresztül az Apátság. Mondhatjuk, hogy egy valódi mintagazdaság épült ki, ami még most is folyamatosan fejlődik.

img_9300_lr

Az Apátság erősségei – A Pannonhalma élmény

Fortitudo mea Deus – Erősségem az Isten, ez választotta (a Biblia több helyen is tartalmazza) jelmondatnak Várszegi Asztrik a püspöki kinevezésekor. Nézzük meg, hogy milyen földi erősségei vannak az Apátságnak, melyeket Isteni összhanggal mindnyájunk boldogságára működnek. A mintagazdaság részeire térünk rá, úgymint az ásványvíz palackozás, a kávézó, az étterem, a borászat, a fűszerkert és nem utolsósorban a pezsgő kulturális élet. A kultúra képes átalakítani az emberi kapcsolatokat, idézve Dejcsics Konrád szerzetest.

 

Az ásványvíz – Vis Vitalis

Már Anonymus is feljegyezte a forrást az 1200-as évek elején keltezett munkájában. Aztán IV. Béla királyunk is nagyokat kortyolt vizéből a tatárok előli menekülésében.  A mai napig nem apadt ki a forrásvíz. Egy királyi kút és a Főapátság megalkotta a Vis Vitalist, az ásványvizet egyedi kiszerelésben, egyedi formatervezésű PET palackba zárja a forrás vizét. Dizájnos üvege egyre több helyen bukkan fel, mi szurkolunk neki. A vizet kicsit az eredeti kúttól távolabb nyerik ki, nem közvetlenül az emléktáblával ellátott forrásnál.

Ásványvíz palackozás
Ásványvíz palackozás

„Masuro Emoto, a világhírű japán kutató egyedülálló felismerése, hogy a víz befogadja és megtartja a különböző információkat. A jégkristályokból ihletet merítve arra a következtetésre jutott, hogy a víz fagyott kristályos formájában mutatja meg igaz természetét. Az izgalmas és egyedi folyamat során, a VIS VITALIS vízcseppjeiről mikroszkóppal készültek felvételek, melyek szemet gyönyörködtetően festik meg a forrás minőségének tökéletességét. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon kizárólag a Vis Vitalis rendelkezik Masaru Emoto certifikiációjával, mely a professzor utolsó személyesen végzett munkái közé tartozik.” vis-vitalis.hu

 

A kávézó – Pausa Apátsági Kávéház

Ezek a sütemények bármelyik budapesti fényes cukrászdában megállnák a helyüket. Nem csodálnám, ha a szerzetesek az apátsági süteményekkel esnének bűnbe. A Pausa szeletért meg lehet állni egy pillanatra, a kávés mousse a vajaskrém ölelése gyümölcspöttyökkel, és egyéb titkok ínycsiklandozó édességet hoznak létre. Mille-feuille a világ minden táján meghonosodott süti az Apátsági kávézóban is otthonra talált. A biztonság kedvéért még egy grandiózus krémest is kipróbáltunk és az is hibátlan lett. A kávézó szorosan együttműködik az étteremmel és tetten érhető a tradíció és az innováció az idén díjnyertes macaron költeményükben, amely egy izgalmas kakukkfüves Rákóczi túrós.

Pausa szeletek
Pausa szeletek

Az étterem – Viator Apátsági Étterem és Borbár

Viator, (latin) jelentése vándor, utazó. Az étteremben megpihenhet a betérő, a bencés lelkiség áthatja az immár 6 éves intézményt. Az első két évük eléggé nehézkes volt, de aztán megtalálták őket. A vendégek célzottan járnak ide, fontos, hogy nagyon magas minőséget produkáljanak. A stílusos vidéki éttermiség kezdeményezésnek is tagjai. Céljuk a vidéki vendéglátás fejlesztése, tizenketten vannak a csapatban, ez egy baráti társaság. Büszkék az elért eredményekre, és a törzsközönségük egyre inkább bővül. – foglalta össze Takács Gábor az étteremvezető, aki látogatásunkkor vette át a Business Excellence legjobb vidéki étteremnek járó díjat.

Kellemes ételekkel és italokkal örvendeztett meg minket az étterem, a három fogásból álló ebéd és hozzá a borok igazolták a díjakat és a hely jóhírét. Az első fogás az előétel egy izgalmas konstrukció: marinált bufala mozzarella, salátával és paradicsomfagylalttal volt. Abszolút innovatív fogás, amely felkészített a következő ételre. A sajt, a fagylalt és a fűszerek játékához kiválóan kapcsolódott a bor, ami egy Prior 2015-ös volt. Rajnai rizling fürtválogatás, 6 g/l maradékcukorral lendületes savakkal, jó textúrájú borocska, citrusokkal, bodzás bevillanásokkal, megfelelő hosszúsággal.

Kacsatrió
Kacsatrió

A főétel egy igen komplex Kacsatrió formájában került a tányérunkra. A triumvirátus tagjai: rozé kacsamell, konfitált kacsacomb, kacsaszív ragu. Mondanom sem kell, hogy ez a fogás is tökéletes minőségben vitelezte ki az étterem. A 2015-ös Hemina, mely az asztalra került; még nem tudta megmutatni az igazi arcát, mivel a palackozása túl friss volt, ezért a bor kissé zárkózott volt, de igen ígéretes. Fél évig volt hordóban, finom seprőn tartva alakult ki a krémes teste. 60% chardonnay, 25% pinot blanc és 15% viognier a cuveé összetétele. Goldenalma, körte, csillagánizsos, vaníliás fűszer kavalkád, érettség jellemző a még kócos borra. A Pinot Noir 2015-ös bort, amit még a hordóból kaptunk szintén kacsakompatibilis volt. Gyümölcsbomba a javából ez a pinot, van benne erő, de nem esik túlzásba.

A desszertünk, bár nem vagyok túrópárti, mégis meggyőző volt a maga letisztult nemes egyszerűségével. Hideg túrógombóc, szederfagylalttal és pirított magvakkal. A gyógynövényes likőr, melyet szintén az Apátság ősi receptúrája alapján készül méltón zárta a tartalmas ebédet.

 

A borászat – Pannonhalmi Apátsági Pincészet

Bár azt olvastuk, hogy „a bor egyáltalán nem való szerzeteseknek”, de mivel korunkban lehetetlen a szerzeteseket erről meggyőzni, legalább abban egyezzünk meg, hogy ne igyunk a telítettségig, hanem mértékletesebben; 40.7 – Bencés Regula

Az évezredes hagyományok megszakadtak 1945 után, ahogy azt már említettük és 2003-ban tudott újraindulni a borkészítés. A kapacitások 300.000 palack/év és mintegy 52 Ha szőlőterület termését dolgozzák fel a világszínvonalú borászatban. Az építészeti tervezőmunkát a győri CZITA Építészeti Iroda végezte szoros együttműködésben a borászattechnológiai tervezéssel, amelyet a – munkánkat szakmai tanácsadói tevékenységével egyaránt segítő – nemzetközileg ismert és elismert egri borásznak, Gál Tibornak köszönhettünk. Apátsági Pincészet

img_9394_lr

A látogatásunkon Balog Róbert által készített többi képet itt tekintheted meg!

Az étteremben fogyasztott borok meggyőzően mutatják be a pannonhalmi terroir és a borászati munka együttes erejét. A borok elnevezései is gyakorta a latinból vétetnek, de itt nem érzi az ember, hogy öncélú archaizálásból tennék, minden név beszédes. Salve: Isten hozott, Prior: perjel, Hemina: a regula szerint fogyasztható bormennyiség, Tricollis: három domb (dűlő), Infusio: folyadék lassú bejuttatása a szervezetbe.

 

Közösségben vagyunk – Lezárult a Szent Márton év

A frissen lezárult Szent Márton év bővelkedett kulturális eseményekben – Közösségben vagyunk ez volt a fő üzenete a 2016-os esztendőnek az Apátságban. 1700 éve született Szent Márton, akit Szombathely és Pannonhalma is egyaránt a saját szülöttjének tekint. Kiállítások, konferenciák, sok-sok rendezvény, program kapcsolódott Szent Mártonhoz. Nagy sikerrel zárult az Osztás 10×10 kiállítás, mely a pozitív hírekről számol be, azokról a sorsokról, amelyekről nem olvashatunk az újságokban.  Tíz mai történet elevenedett meg a Pannonhalmi Főapátság Szent Márton-év alkalmából rendezett fotókiállításán. A fotográfusok: Balázs Attila, Hajdú D. András és Pályi Zsófia voltak. A kiállítás interaktív volt, egy applikációval a gimnázium tanulói által készített portréalanyokkal készült háttérinterjúk.

Az oktatás, a tudás átadása is fontos hivatása a Bencés rendnek. Pannonhalmán, ahol a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium működik, 2016-ban átvették a helyi Radnóti Miklós Általános Iskolát is. Oktatási módszerűk elismerése az újabb iskola apátsági irányítása, végzett diákjaik a legjobb felsőoktatási intézményekben tanulnak tovább.

Arborétum és Gyógynövénykert

„Ha a helyi viszonyok, meleg, munka többet kíván azt az előjáró ítéli meg. Sokat ne igyanak, le ne részegedjenek… A bor elszakítja Istentől még a bölcseket is.” – Bencés Regula

Egy virágzó levendulamező mellett megpihenni és egy apátsági bort kortyolni, bizony ez a harmónia egyik felsőfoka. Szigorúan a regula szerinti egy heminányit kortyolnánk el, hiszen a mérték érték…

Az arborétum területén ma több száz fa- és cserjefaj található, s ezek egy része különleges, az országban csak kevés helyen előforduló faj és fajta. A Főapátsági Arborétum a felüdülés, a kikapcsolódás helye, de rendszeres oktató- és kutatómunka is folyik itt. Védett botanikai értékei mellett igen gazdag a terület énekesmadár állománya is. Arborétum és gyógynövénykert

Talán legközelebb a levendula lepárlót is megtekinthetjük, és mennyi élménylehetőségről nem írtunk még. A Pannonhalmi Főapátság felfedezése bizony több napos program: Pannonhalma élmény – Légy a részese! – hirdeti magát a hely, és mi a részesei lettünk. Itt igazán otthon érezheti magát az ember, ide vissza kell térnie a vándornak. Jó átélni a hazatérést, mi nagyon sok szeretettel ajánljuk az Apátság felkeresését, újra meg újra…

A Kertben
A Kertben