Mitiszol Fesztivál – Az év legtermészetesebb beltéri boros rendezvénye

 Már 9. alkalommal rendezték meg a Mitiszol? Fesztivált, ezúttal a Bálnában…

Nyulasi Gábriel István írása

 

Alapvetően két fajta bor van az egész világon.

Ez a legegyszerűbb… Micsoda, hogy két fajta bor lenne az egész Földön? (Bizonyos ősi paleoasztronauta elméletek szerint, nemcsak ebben az Univerzumban készítenek bort, de ettől most tekintsünk el.) Nem tévedés a fenti felvetés, van jó és rossz bor. Nem, amiről nem tudjuk eldönteni, hogy hová tartozik, azt már a felejtős borok közé kell sorolnunk. Ez van, és most lehet, hogy megköveznek az ortodox természethű borok hívei, (ámbár magam is kedvelem a műfajt) vannak nem annyira jó, sőt bűnrossz borok (ugyanúgy ahogy a „techno”borok között) is lehetnek a természethű borok között. 

IMG_20191116_141135-01

Asztalok szép sorban a Hallban…

A helyszínről… A 2013 novemberében megnyitott Bálna kereskedelmi, kulturális, szórakoztató és vendéglátó centrum. Találkozóhely és élménypont. Összeköti a Belvárost Belső-Ferencvárossal, a turisztikai övezetet a gasztrozónával. Budapesten egyedülálló módon teremt közvetlen kapcsolatot a Dunával. Meghatározó látvány/látványosság, ahogy a főváros is – a Bálnából nézve. – http://www.balnabudapest.hu/ Különleges atmoszférájú helyszín a Bálna van benne kapocs, kultúrák és korok között is, hiszen a 19. századi raktárépületeket 21. századi acél-üveg héj öleli át.

 

Mi a természethű bor?

Definiáljuk, hogy milyen lehet egy természetes, vagyis természethű bor. Olyan bor, melynek elkészítéséhez minimális emberi beavatkozásra van szükség. A borász csak kísérgeti a folyamatot, segít, de durva beavatkozásról szó sem lehet. Olyan bor ez, melyhez nem teszünk hozzá és nem veszünk el belőle semmit, amíg az megteszi az útját a szőlőtőkétől a poharunkig.

IMG_20191116_135107-01

Jónást a Hatalmas Cethal…

“Az Úr odarendelt egy nagy halat, hogy nyelje el Jónást. Jónás három nap és három éjjel a hal gyomrában volt.” – Jónás könyve 

Jónás nem túl jól érezhette magát a nagy hal belsejében, aki viszont ellátogatott a Mitiszol? Fesztiválra az szabad akaratából töltött egy jó pár órát a legtermészetesebb közegben.

 

A tudatosság mindig egy kérdéssel kezdődik! 

Ez volt a mottója a rendezvénynek, a 9. Mitiszol Fesztiválnak, a természethű borok hazai “Mekkájának”. Itt tényleg minden, de minden természetes volt, jó volt érezni ezt az atmoszférát. Számít ha egyvalaki változtat? Fenntartható gasztronómia és borkészítés, organikus alapanyagok, borok, élelmiszerek és biodinamikus művelés… – ez csak egy téma volt a rendezvényből. 
Villanásra pár bor…

Somlói Hárslevelű 2017-ből, Somló Apátsági Pincészet, Hatvani Szabolcs töltött belőle (nem a gazda Balogh Zoltán). Hihetetlen tükrös, gyönyörű csillogó bor, a helyszín, a Bálna háromszögletű ablakai csak fokozzák a vizualitását. Ragyogó, ékszercsillogás, már a pörgetés is mutatja, hogy nem játék, nem bizsu ez a bor, hanem komoly beltartalmi értékekkel bír. Az orrban szépen jelentkeznek a frissen nyíló hársvirágok, mézecske, ásványosság ahogy kell, citrusok és ezek a komponensek a harmónia és az igazság jegyében a szájban is szóhoz jutnak. Mindamellett, hogy bizony ott a 17g cukorka, de a sav szépen balanszíroz, úgyhogy mit nekünk édesség! Kerek és lehengerlően robusztus somlói történet, csak mindig a Szabi töltsön… 

IMG_20191116_140439-01

Dűlős Hárslevelű 2018-ból, Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, (Bodrogkisfaludban), a Várhegy tetején a Barakonyi dűlőben született a bor. A pincészetnek nincs is máshol Hárslevelűje. Hordóban erjedt 5-6 hónapot töltött ott, mindig évjáratfüggő, hogy éppen mennyit. Még eléggé erős rajta a fa, éppen most kerül forgalomba a tétel. Szikár a bor, ásványossága erőteljes, nagy svungja, lendülete van a kortynak. Az említett fa még beépülőben, de jó úton van az integrálódásban. Hársfavirág, kicsit mézes citrusos világ, harmonikus tétel. 

 

Mátrai természetesség az immár 16 éves birtokról, egy elegánsan izmos pinot Bálintéktól. Pinot Noir 2018-as, (Gyöngyöspatáról) a Losonci pincétől.  Gyönyörű meggyes-szilvás illat- ízorgia, nagyon egyben van amit hoz illatban azt zamatban sem tartja vissza a bor. Hosszú a bor, feszes a test, fineszes pinot a savak játéka a fűszerekkel összejátszik. Még fiatal, van potenciál, hiszen pár hónapja még tartályban volt. Fűszerekben a fahéj, csillagánizs, rózsabors…

IMG_20191116_145547-01

Maurer (Szerémség) MusCat 2017-es Sárgamuskotály, a cicabor hízeleg rendesen a címkéjén és a pohárban is. 4 napig volt a héján, tehát már “mandarinbornak” (előnarancsbor) mondható. Zéró kénnel készült, komplex és izmos illat muskotályos, citrusos, grapefruit, lime, de szerencsére nem a tolakodó fajtából, hanem egy elegánsabb, nemesebb vonal. A szép savak is jóivásúvá és egyben elegánssá is teszik ezt a különleges sárgamuskotályt. Közepes hosszúságú a korty, könnyen csúszik, szépen dorombol.

 

Mátyás Családi Pincészet (Felvidék) P3 2018. A 2018-as év szőlészeti szempontból is igen szerencsés volt, szinte mindenből jó termésátlagok jöttek ki. Ezért volt helye a játékos kedvű kísérletezésnek, így került sor a pinot blanc, pinot noir és a pinot gris együttes szüretelésére majd borászati kezelésére. Különleges az aromatika, nehéz szétszálazni, farkasalma, körte, szilva, fehér húsú barack. A kortyban is jönnek az aromák, van benne némi vörösboros érzet is, játszanak a tanninok is. Egy baráti vakkóstolónak igazi réme lehet ez a bor, ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy miből áll össze ez az izgalmas cuvée.

IMG_20191116_160326-01

Pank Pét-Nat Tramini 2019. (Balaton-felvidék) A narancsboros erjesztés egy hétig zajlott a héjon utána pedig tartályban erjedt és a még erjedő murci lett letöltve. Az erjedés végül a palackban ment teljesen végbe, így jött létre a pét-natunk. Traminiből készült, szerencsésen alakult, nem ment át a fajta olykor túlzott parfümösségébe. Elegánsan tartja magát, finom bubik, az ízgazdagság kiemelkedő. Dús, friss, könnyű, licsi, rózsa, citrus és jótékonyan habzik az egész.

 

La Creueta 2015. (Penédes) (Cabernet Sauvignon, Merlot, Petit Verdot) Spanyol vörösbor, ibolya, feketecseresznye, szilva szépen megérve, a tanninjai is kerekdedek. Picit húznak, de pont annyira, hogy egy sülthúshoz jobban essen a korty. Rendben van ez a bor, elég feszes, intenzív és harmonikus. Az alkoholja kis konyakmeggyességben jön ki, de ezt is bírja a test. 

 

Gin BCN Ezt a spanyol gint a komplex és testes boráról híres Priorat borrégióban desztillálják, majd Barcelonában ízesítik. https://www.whiskynet.hu/ Mediterrán fülledtség, némi rágógumis erotika, viaszkos vászonnal és fűszerkerttel. Mindenképpen egyedi aromakészlet, izgalmas aszalványok, trópusi gyümölcs, maracuja, ananász. Kicsit pezcukorkás és tonikkal is jó!

IMG_20191116_140904-01

Vágyunk vissza a Cetbe…

Aki természethű termékeket állít elő, annak óhatatlanul harmonikus kapcsolatba kell kerülnie a természettel. Ez bizony nem sikerülhet másképpen, csak ha önmagunkkal is dinamikus harmóniába kerülünk. Jó volt a Bálnában érezni a sok pozitív kisugárzást borokból, emberekből…

Köszönjük a Mitiszol? Fesztivál csapatának a meghívást!

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )