sm

Mit isznak idén a doktorok? – Semmelweis Egyetem Borverseny 2019

Rekordnevezés a Semmelweis Egyetem jubileumi borversenyén


A Semmelweis Egyetem tizedik alkalommal hirdette meg országos borversenyét, mellyel 2010 óta tehetséges, a minőség iránt elkötelezett magyar borászoknak biztosít bemutatkozási lehetőséget. A versenyt az intézmény az alapítása 250. évében öt új kategóriában hirdette meg.

A győztesek kiválasztása vakkóstolón, a nemzetközileg ismert és elfogadott százas pontrendszer alapján zajlott. A bírálóbizottságban az egyetem munkatársai, minősített borbírák, valamint szakújságírók vettek részt.

A Semmelweis Egyetem kiemelten fontosnak tartja, hogy láthatóbbá váljék az a több száz éves borászati örökség, amit a Kárpát-medencében élő magyar borászatok ápolnak, ezért külön kategóriát indítottak az itt honos, illetve itt nemesített borok számára. Az érdeklődés is azt mutatta, hogy a borászok hisznek a hagyományokban és a régió fajtáiban, hiszen a két Kárpát-medencei kategóriában érkezett a legtöbb nevezés. Dr. Merkely Béla rektor az eredményhirdetésen kiemelte, hogy az idei versenynek a szokottnál nagyobb tétje volt, hiszen az egyetem idén ünnepli fennállásának 250 éves jubileumát, így egy negyed évezredes egyetem borait választották most meg – fogalmazott a rektor, hozzátéve, hogy a nyertes italok a jubileumi év borai lesznek, és az eddigi gyakorlattól eltérően nem csak egy évig, hanem végleges kitüntetésként használhatják „A 250 éves Semmelweis Egyetem bora” címet.

sem2

Kárpát-medencei fehérbor kategóriában harmadik helyen végzett a Neszmélyi borvidékről induló Stróbl Borház 2018-as Királyleánykája, második helyezést ért el Sümegi Ákos szintén 2018-as évjáratú szekszárdi Zenit ’18 bora, a kategória győztese pedig a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok barrique érlelésű 2017-es Mátrai Superior Olaszrizlingje lett.

A világfajta fehérborok kategóriájában a harmadik helyezést a Dél-balatoni borvidékről a Kristinus Wine Estate 2017-es Kristinus Sauvignon Blanc Selection elnevezésű bor érte el. Második helyen végzett a Hilltop Neszmély Zrt. 2017-es évjáratú Kamocsay Prémium Sárgamuskotálya, míg „Világfajták fehér” kategóriában a Semmelweis Egyetem Bora címet a szintén a Neszmélyi borvidékről nevező Szivek Pince 2017-es Zévé Trilógia III. elnevezésű zöldveltelinije nyerte el.

A Kárpát-medencei vörösborok versenyén harmadik helyen végzett a Takler Pince Szekszárdi Szenta-hegyi Kékfrankos 2016-os évjáratú bora. Második helyet nyert el szintén a Takler Pince 2016-os Szekszárdi Bikavére, míg a Kárpát-medencei vörösborok kategóriát idén a Luka Pincészet 2017-es évjáratú soproni Kékfrankosa érdemelte ki.

„Világfajták vörös” kategóriában harmadik helyen végzett a Vin Art Pincészet 2012-es Villányi Csanád Cuvéeje, második lett a Bock Borászat 2015-ös évjáratú Bock Merlot Special Reserve bora. 2019-ben a „Világfajták vörösbor” kategóriában a Semmelweis Egyetem Bora címet a szekszárdi Fekete Borpince 2017-es házasítása, a Patikárius Cuvée szerezte meg.

A desszertborok versenyében harmadik helyezést ért el a Hangavári Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as dűlő szelektált késői szüretelésű Tokaji Furmintja. Második helyen zárt Áts Károly Pincészetének 2016-os Áts Tokaji Szamorodnija, a kategória győztese pedig szintén a Hangavári pincészet 2013-as évjáratú 6 puttonyos Tokaji Aszúja lett.

sem4

Vörös Attila, a Semmelweis Egyetem Bora Országos Borverseny szakértője kiemelte, hogy a jubileumi év borversenye nagyon szoros volt, a megmérettetésre számos kiváló termékkel neveztek a borászatok. A győztesek és a második, illetve harmadik helyen végzett borok egyaránt a verseny nagyarany minősítését nyerték el. A mezőny erősségét mutatja, hogy a 141 nevezett borból 21 nagyarany, 63 arany és 42 ezüst minősítés született. A díjátadót a Medikus Zenekar kamaraelőadása zárta: Brahms e-moll csellószonátájának első tételét adta elő Molnár Bálint csellón és Dubóczky Gergely, a zenekar vezetője zongorán. 

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem / Cikkünk sajtóanyag alapján készült