A Magyar Borszakírók legjobb 12 bora

A Magyar Borszakírók legjobb 12 bora, vagyis a „Super 12” elnevezéssel különleges borversenyen választottak ki 12 fehér illetve vörösbort a szakírók.

 

SZAVAZTAK ÉS BÍRÁLTAK A BORSZAKÍRÓK

 

A 2016 áprilisában megalakult, jelenleg 22 tagot számláló Magyar Borszakírók Köre úgy határozott, hogy „Super 12” elnevezéssel különleges borversenyt szervez.

 

A meghívásos verseny első körébe azok a fehér-és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2016-ban „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”. (A borszakírók kizárólag olyan borokra adhatták voksukat, amelyek a verseny évét megelőző öt évjárat szőlőterméséből készültek, és maradékcukor-tartalmuk nem haladja meg a 12 g/l-t.)

 

Az eredetileg 18 magyarországi borvidékről és 3 határon túli területről származó 56 fehér- és 48 vörösbort tartalmazó lista három szavazati körben folyamatosan szűkült, és a minősítő kóstolóra a legtöbb voksot szerzett és így a „Super 12” listára került 12 -12 fehér és vörös  kapott meghívást. A fehérek között Tokajt 6, Egert 3, Balatonfüred-Csopakot, Pannonhalmát és a határon túliakat 1-1, a vörösök esetében Egert, Szekszárdot és Villányt 3-3, a határon túliakat 2 és Etyeket 1 bor képviselte.

 

A vakteszten a Magyar Borszakírók Körének 12 tagja vett részt, akik két bizottságban, két körben, mindkét alkalommal más-más sorrendben kóstolták és értékelték a borokat. A versenyt az a bor nyerte, amelyik a legmagasabb összesített pontszámot kapta.

A Magyar Borszakírók köre örömmel hozza nyilvánosságra a verseny eredményét.

 

A Magyar Bor Nagydíj 2016 díjazottjai:

fehérbor-kategória:

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet: Szent Tamás Furmint 2013

vörösbor-kategória:

Thummerer Pince: Egri Bikavér Grand Superior 2012

 

A díjak ünnepélyes átadására 2017. január 28-án a Debreceni Borbarátok Egyesülete szervezésében kerül sor a Déri Múzeumban megtartandó rendezvényen.    

wine-business

A legjobb borok teljes listája:

 

Fehérek:

Balassa István  –  Villő / Mézes-Mály Furmint 2015

 

Bott Frigyes  –  Super Granum 2013

 

Demeter Zoltán  –  Szerelmi Hárslevelű 2015

 

Figula Pincészet  –  Olaszrizling Öreghegy 2013

 

Gizella Pince  –  Barát Hárslevelű 2015

 

Holdvölgy Pincészet  –  Expression 2012

 

Kovács Nimród Borászat  –  Chardonnay Battonage 2013

 

Pannonhalmi Apátsági Pincészet  –  Prior 2015

 

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – Szent Tamás dűlő Furmint 2013

 

St. Andrea Szőlőbirtok  –  Mária 2013

 

St. Andrea Szőlőbirtok  –  Napbor 2015

 

Szepsy István  –  Úrágya Furmint 2015

 

   Vörösök:

 

Balla Géza  –  Sziklabor Feketeleányka 2012

 

Bott Frigyes  –  Kadarka 2013

 

Etyeki Kúria  –  Pinot Noir 2014

 

Heimann Családi Birtok  –  Alte Reben 2014

 

Heumann Pincészet  –  Cabernet Franc 2011

 

Jekl Pincészet – Cabernet Franc Feketehegy 2011

 

Kovács Nimród Borászat  –  Grand Bleu 2011

 

Mészáros Borház és Pince  –  Ohmerops 2012

 

St. Andrea Szőlőbirtok  –  Nagy Eged 2011

 

Takler Borbirtok  –  Primarius 2012

 

Thummerer Pince  –  Egri Bikavér Grand Superior 2012

 

Vin Art Pincészet  – Villányi Csanád Cuvée 2012