Magyar Bormustra 2015 – A Díjátadó

2015. július 11. – Az ihatóbb Magyarországért

Megvolt, (közel egy hónapja) a díjak kiosztásra kerültek, felszállt a fehér füst. Az első Magyar Bormustrán, amely már előtte is létezett más néven, de ezt már szépen elmeséltük. 7 Nagy Arany, 82 Arany és 30 Ezüst Díjat osztottak ki a Magyar Bormustra országos borverseny díjátadóján. A legjobbak közül hármat különdíjjal is elismert a verseny főtámogatója, a Tesco. A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában történt a díjátadó, melynek részét képezte a közös, ünnepélyes borkóstolás. Természetesen kameránk nem maradt kikapcsolva…


Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Az idei Magyar Bormustrára 124 pincészet összesen 409 mintát nevezett. Az elmúlt évek legnagyobb mintaszámú megmérettetésére 175 fehér- és 139 vörösbor érkezett. A 22 borvidékről a legtöbb mintát a villányi (50), kunsági (45) és szekszárdi (44) borászatok küldték. A 35 fős, többek között szakújságírókból és fiatal borászokból álló zsűri két napon át kóstolta és értékelte a mintákat, hogy kiválassza a legjobbakat.

A díjak kiosztása után egy igen kellemes borkóstolásra nyílott lehetősége az ünneplő tömegnek. A kategóriagyőztes borokhoz külön falatkákat komponáltak a szervezők. A bor és étek párosítások mindig izgalmas kísérletei a partiknak. Az egyik kedvencünk a füstölt szarvassonka piros gyümölcsökkel igencsak szépen simult a Thummerer Pince Vili papa cuvée 2011-es borhoz.

Felsoroljuk a Nagy aranyat nyert borokat, a kategória győzteseket és a különdíjasokat. Gratulálunk minden résztvevőnek! Cikkünk végén pedig elérhető az összes díjazott eredménye!

A NAGYARANYAK

Nagy Arany Thummerer Pince Vili papa cuvée 2011

Nagy Arany Günzer Zoltán Günzer Ördögárok 2009 2009

Nagy Arany Mészáros Borház Grand Merlot 2012 2012

Nagy Arany Vesztergombi Pince Merlot Válogatás 2012

Nagy Arany Takler Borbirtok Cabernet Sauvignon Reserve 2009

Nagy Arany Juhász Testvérek Pincészete Egri Gesztenyés Superior 2012

Nagy Arany Puklus Pincészet Tokaji Aszú 6 puttonyos 2007
Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!

A KATEGÓRIA GYŐZTESEK

Legjobb fehérbor Günzer Tamás Pincészete Mont Blanc Cuvée 2014

Legjobb vörösbor Thummerer Pince Vili papa cuvée 2011

Legjobb rosé Gál Szőlőbirtok és Pincészet Gál Kékfrankos rozé 2014

Legjobb pezsgő Garamvári Szőlőbirtok Vincent Optimum Brut 2011

Legjobb tokalyi különlegesség Puklus Pincészet Tokaji Aszú 6 puttonyos 2007

Legjobb kékfrankos Mészáros Borház Bodzási Kékfrankos Válogatás 2012

Legjobb Bikavér Thummerer Pince Egri Bikavér

A hangulat videó itt:



A KÜLÖNDÍJASOK

A legfiatalabb borász Geszler Tamás Geszler Családi Pincészet

A legeredményesebb női borász Gálné Dignisz Éva Gál Szőlőbirtok és Pincészet

A legeredményesebb nevező Mészáros Borház

Best Buy fehérbor Bárdos és Fia Pincészet Mátrai Chardonnay 2014

Best Buy vörösbor Agárdi Csóbor Pincészet Agárdi Cabernet Sauvignon 2013

Tesco különdíj Frittmann Testvérek Kft. Irsai Olivér 2014

Tesco különdíj Gál Szőlőbirtok és Pincészet Kékfrankos Rozé 2014

Tesco különdíj Bock Borászat Kékfrankos 2013

(Ha tetszett a post, csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért vidám közösségéhez a facebookon ITT )

Az összes díjazott itt:magyar_bormustra_dijazottak