A legújabb Juniborász 2016-ban: Babiczki László, Mátra

A decemberi évi közgyűlésen a Junibor / Fiatal Borászok Egyesülete ismét szavazott az új tagokkal kapcsolatban: a nyári Zöldszüreten bemutatkozott fiatal borászok közül idén egy mátrai borász, Babiczki László került be a Juniborba.

Az eredménynek másodlagos üzenete is van: fontos, hogy Lacival egy új borvidék is bekerült az Egyesületbe, ahol a tapasztalatcsere és az együttgondolkodás az egyik legfontosabb összetartó erő. Hiányzott a Juniborba a Mátra, mint egy falat kenyér!

 

„A Junibor egy közösség, ezért olyan taggal, vagy tagokkal bővülünk minden évben, akik részt vesznek a közös programokban, aktívak, építik a közösséget. Laci 8 éve követi a Junibor munkáját, több eseményünkön ott volt, ismeri a tagokat, nem csoda, hogy bizalmat szavaztunk neki. Lelkes és folyamatosan fejlődő borász, és talán nem is tudja, de tavaly is már dobogós helyen volt a szavazásnál” – mondta Hernyák Tamás, a Junibor elnöke.

babiczki-laszlo

Lacit Árvay Angelika tokaji borász hívta fel a hírrel: „A megfelelő szavakat – válaszokat keresve fogadtam Árvay Angelika telefonhívását tegnap estefelé, mikor is közölte velem, hogy Juniborász lettem. Mátrai borászként – A Junibor első mátrai borászaként – nagy megtiszteltetés és szakmai elismerés ez számomra, és úgy remélem a Mátra számára is! Harmincas éveim elején járva olyasmi ez most nekem, mint amikor valaki  ’életmű-díjként’ átveszi az Év Bortermelője kitüntetést. A Mátrai borvidékre születve és itt felcseperedve, folyamatosan a szőlő és a bor ingerében élve úgy érzem, jó helyen vagyok az életben. A nagyszülői szőlőültetvényeket megörökölve már a középiskolai tanulmányaim alatt is szőlész- borászkodtam, persze csak úgy, ahogyan akkortájt én jónak hittem. Szüleim- és keresztszüleim támogatásával kezdtem el bort készíteni. Hálás vagyok nekik ezért. A Mátra Magyarország legnagyobb történelmi- és hegyvidéki borvidéke. Én itt születtem, itt élek a Mátrában, imádok itt élni, nekem így teljes az élet. Hajrá Junibor, hajrá Mátra!” – mondta a hírre reagálva Babiczki László.

 

A Junibor és a DiVino borbárok története összefonódik, a DiVino kínálata válogatás után a Junibor tagjainak tételeiből kerül ki, így hamarosan Babiczki borokkal is találkozhatnak a vendégek a pesti és vidéki üzletekben.

A JUNIBOR tagjai: Gere Andi, Gere Zsolt, Hernyák Tomi, Miklós Csabi, Bolyki Jani, Bukolyi Marcell, Gál Tibor, Vesztergombi Csaba, Árvay Angi, Pfneisl Katrin és Birgit, Franz Reinhard Weninger, Stefan Wille-Baumkauff, Kardos Gábor, Laposa Bence, Laposa Zsófi, Konyári Dani, Jekl Flóra, Kamocsay Ákos, Jandl Arnold,  Dúzsi Tomi, Kiss Gábor, Sebestyén Csabi és Csilla, Demeter Endre, Szepsy István, Takler Andris, Frittmann Peti, Figula Misi, Prácser Miklós, Prácser Hajni,  Kis Tamás, Heimann Zoli, Bussay Dóra, Kovács Tamás, Gál Peti

juni