Közel Hozzád – Pócz Pincészet, Balatonlelle

Pár hete, hogy a pincészetnél jártunk kedves invitálásra, kellemes vendéglátásban jártuk be  újra a Dél-Balaton e kedves szegletét.

 

Kicsoda Pócz?

1991-ben kezdődött, de a szőlőtermesztéshez, borkészítéshez való kötődés a családban több generációra vezethető vissza. Gyermekkorom – „lovas kocsis, szalonnasütős ”– szüreti élményei meghatározták és megalapozták felnőtt életemet. A szellemi muníciót a Jászberényi Kertészeti Szakközép- és a Gyöngyösi Kertészeti Főiskolán kaptam, ahol 1975-ben szereztem szőlész-borász diplomát. (poczpinceszet.hu) Tehát nem ma kezdte a szakmát Pócz József, aki ügyesen mozog mindegyik borstílusban, bár most éppen a Balatonbora nem jutott be a kiválasztottak közé. Igazából megkóstolva nem értettük a kollégákkal, hogy miért nem, de talán a “meg kell húzni a vonalat valahol” esetről van szó…

Pócz József

Pócz József

Közel Hozzád (2017)

Balatonbor most már annyira sláger hogy, origó kóstolót tart belőle a legagilisabb MW-aspiránsunk. Pócz József 2017-es Olaszrizlingje, ami Balatonbor szeretett volna lenni szintén 100% olaszrizling. Poharunkat majd lesodorta az asztalról a pajkosan ugráló dél-balatoni szél, és ott volt a citrus és a friss alma. Olyan könnyedén, elegáns lezserséggel, mint egy szélben női nyakról eltáncoló illatos kendő. Itatja magát a tétel, a címkéje nekünk egy kicsit zsúfolt, de a Közel Hozzád, közel állt hozzánk…
Borászati Filozófiájuk

Átmenteni és megőrizni a borokban a szőlő íz-, zamatgazdaságát, gyümölcsösségét. Miután sok szőlőfajtával dolgoznak, ez kiváló lehetőséget ad a borásznak a magas minőségű Cuvée borok készítéséhez. Azt gondolják, a „Cuvée”-k jelenítik meg igazán a pincészet egyediségét, a borász ízlésvilágát és a borvidék kiváló adottságait. József is jobban kedveli a gyümölcsösebb borokat és minek is készítene hordós, tanninos bombákat? Tartályból kikapva a 2017-es Chardonnay (Kokashegy dűlő) illatban még kusza, zárkózott (tartályból kikapva nem csoda), de a zamat árulkodó, hogy van benne kraft, kis vajasság, körte, alma, van alkohol nem mondom, de a test elbírja, úgyhogy semmi kilógás. A 2017-es Sauvignon Blanc is szinte a testvére a Chardonnay-nak, hiszen itt is egy szélesebb ízképpel találkozunk, egy tartalmas, komplex borocska és nem a fajta pohárból kiugró illatáról szól.

IMG_20180413_105754

Vendéglátásban is otthon

A panoráma megfizethetetlen, minden másra ott a mastercard, nos ha Póczéknál szállsz meg az apartmanjukban, akkor jár a balatoni kilátás. Két- és háromágyas apartmanjaikat reggelivel szezononként változó áron adják ki. A fő- és téli szezonban, valamint a kiemelt ünnepek alatt minimum 2 éjszakás foglalásokat áll módukban elfogadni. Rizling, Merlot, Rosé apartmanok 2-3 fő számára kínálnak kényelmes pihenést.

 

A 2013-as a Nagy Vörös

2016-ban a pincészet zászlósborával, a 2013-nak elnevezett, valóban 2013-ból származó premium vörös cuvéevel zártuk. A két bordeauxi fajtát, a cabernet sauvignont és a merlot egy kevés kékfrankos egészít ki, ami mély rubintos megjelenést eredményezett. Feketebogyós, lekváros illat jellemzi a bort, mely tökéletes érettségről árulkodik. A 24 hónap barrique érlelés következményeképpen bájos karamelles, szegfűszeges illatok és ízek keletkeztek. Ezzel a jellemzéssel most is tökéletesen egyetértettünk, csak most még érettebb, kisimultabb volt a bor…

Cikkünk 2016-ból: https://ihatobb.hu/bemutatkozott-pocz-pinceszet-2013-premium-bora/

 

Hordómintákat is kortyoltunk Cabernet Sauvignon és Cabernet Franc fajtákból, József még nem döntötte el, hogy mi legyen a sorsuk, de ígéretes alapanyagoknak tűntek már most.

Vörösborok között
Vörösborok között

Fehéreket is megforgattunk, hogy lássuk az idő próbáját egy 2015-ös Sauvignon Blanc-t is kortyoltunk és bizony nem esett össze, jól tartotta az a 30%-os hordózás, amivel útnak indították anno. Szép krémes vajas, citrusos, érett borocska. A végére jutott egy 7 éves történet, ennyi idő alatt már a sejtjeink is kicserélődnek, állítólag. Szóval, Pócz Olaszrizling 2011-es, és tudja és tudja. Tartja magát krémesen, kesernyével a végén, bizonyítva, hogy a vastagabb alapanyag, okos hordózással állja a sarat…
Mit is mondhatnánk a végére? Mi biztos elmegyünk még nyáron Póczékhoz és a Rozét is kortyoltuk még az Áprilisi BorMozin. Közel van Hozzátok, kortyoljátok… A 2017-es élményeink: https://ihatobb.hu/latogass-el-pocz-pinceszethez-nekunk-balaton-az-eletunk/

 

Nehogy lemaradjon a végéről! Még itt álljon a Vitorlás Étterem dicsérete, ahol a Pócz borok után megnyugtatták felizgatott gyomorsavainkat. Elég kiadós és magas színvonalú ételekkel örvendeztettek meg bennünket. részletek: http://vitorlas-etterem.hu/

Vitorlás Étterem - Kacsamell
Vitorlás Étterem – Kacsamell