A Kóstoló elérte célját – A Magna Mátra elnökével beszélgettünk

Már másfél hete történt: A Magna Mátra Nagykóstolója. A március 20-án tartott eseményről és tapasztalatairól nyilatkozott Barta Károly, az egyesület elnöke.

Barta Károly, a mádi Barta Pince résztulajdonosa. A család Nagygomboson is rendelkezik borászattal, ahol egyik leánya, Anna borászkodik. Népes (10 testvér) alföldi családból származik, folyamatosan keresi a kihívásokat. Többek között, talán ezért is lett Ő a Magna Mátra Egyesület elnöke.

 

Milyen érzés egy vadonatúj mátrai boros kezdeményezés vezetőjének lenni? A tokaji feladatok mellett van még erre idő?

Fontosnak tartom elmondani, hogy egy dolog a jogi helyzet és egy másik dolog a napi működés. A jogi iratokban van elnöke és elnöksége az Egyesületnek, mert ez előírás. Viszont 12 tag nem olyan sok, hogy hierarchizált vezetőséget működtessünk. Az egyesületalapítás elején megegyeztünk, hogy minden döntésünket konszenzusos alapon hozunk. Egy ilyen helyzetben az elnöki pozíció leginkább az életkoromnak és a Mádi Körben szerzett tapasztalataimnak szól. Az idővel kapcsolatos kérdésre az a válaszom, hogy az embernek arra van ideje, amit fontosnak tart. Még egy egysejtű is amellett, hogy táplálkozik és fényre összerezzen, valamiképp befolyásolni akarja a saját működési környezetét. A Magna Mátra Egyesületben való részvételünk azt jelzi, hogy a saját előre jutásunk mellett alakítani akarjuk a környezetünket is.

 

Szinte robbanásszerűnek hatott a  szervezet létrejötte kívülről és rögtön utána a bemutatkozó kóstoló. Mennyi idő alatt forrta ki magát a Magna Mátra és szerveződött meg a Kóstoló?

Az első beszélgetéseink valamikor 2015 őszén voltak egy egyesület megalapításáról. Akkor azt mondták többen közülünk, hogy most alakulgat egy nagyobb létszámú Mátrai egyesület, ahova elkötelezték magukat. Nem lenne szerencsés párhuzamosan elindulni, adjuk meg nekik a bizalmat. Nézzük meg, hogy mi történik az első évben, aztán majd meglátjuk, hogy mit kezdjünk magunkkal? 2016 késő ősszel ismét elkezdtünk beszélgetni egy egyesület megalakításáról, mivel letelt az egy év türelmi idő „világrengető” események nélkül. Ez alatt az év alatt többünkben megérett az a felismerés, hogy fel kell mutatnunk egy olyan utat, ami a Mátra minőség orientált, természet közeli borászkodást folytató borászatai számára iránymutató lehet. Idén januártól szinte minden héten találkoztunk, beszélgettünk, kóstolgattuk egymás borait. Ezeknek a beszélgetéseknek a fő témája az volt, hogy hogyan definiáljuk magunkat? Ki tudunk e alakítani olyan közös platformot, ami komoly minőségi szempontokat határoz meg és ugyanakkor mindannyiunk számára néhány éven belül megugorható szintet jelent? A jogi dokumentumokat március elején írtuk alá. A következő néhány évben ki fog derülni, hogy meg van e bennünk az az erő, ami át fog segíteni bennünket a biztosan eljövő belső és külső konfliktusokon. Az előkép számomra a Mádi Kör jó tíz évvel ezelőtti megalakulása, illetve működése volt. Jelenleg úgy tűnik, Mádon el tudunk jutni odáig, hogy a falu termelői nagyrészt spontánul átvették a Mádi Kör eredetvédelmi rendszerét, és ez lehetővé tette, hogy jogi formába öntsük az ország első községi eredetvédelmi rendszerét. A Mátrában nyilvánvalóan más az utunk. Nem is hívjuk magunkat eredetvédelmi egyesületnek.

A bemutatkozó kóstoló időpontját az esemény előtt kb. 6 héttel találtuk ki.

Kóstolnak
Kóstolnak

Milyenek a visszajelzések a szakmától, a közönségtől?

Egyértelműen szinte csak pozitív visszajelzést kaptunk a szakmától és a közönségtől. Olyan szintű segítőkészséget, belülről jövő nekibuzdulást tapasztaltunk a teljes hazai marketing, blog, szakírói szférától, amiről azt hittem, hogy az elmúlt években már kihalt a boros körökből. Mindenkitől a legnagyobb segítőkészséget tapasztaltuk. Nem tudunk eléggé hálásak lenni azért, hogy olyan emberek, akik pl. marketing bevételekből élnek, teljesen önzetlenül, barátságból álltak mellénk és mindent megtettek azért, hogy sikeres legyen az első bemutatkozásunk. Utólag úgy tűnik számunkra, hogy fel sem fogtuk az Egyesület alapításkor, hogy milyen erősen akarja a szakma és a borkedvelők közössége a Mátrai borvidék emelkedését.

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el.

Elérte a célját a kóstoló, sikeresnek ítéled meg a debütálást?

Mindenképpen elérte a célját a kóstoló. Napirendre kerültek a Mátra alapkérdései: van e létjogosultsága a terroir borászkodásnak, milyen fajtákkal kell foglakoznia a borvidéknek, mi a Mátra igazi borstílusa? Sikeresnek is mondható, mivel gyakorlatilag a teljes szakírói-sommelier kör megtisztelt minket a jelenlétével. Emellett olyan nagyszámú borkedvelő is megjelent, hogy a rendezvény előtt több nappal le kellett zárni a jegyértékesítést.

 

Milyen a viszonyulásuk az egyesülethez, azoknak a mátrai termelőknek, akik nem kerültek be a Magna Mátrába?  Volt, akit el kellett utasítani, van felső határa a bővítésnek?

Pillanatnyilag néhány termelőről tudjuk, hogy szívesen tagok lennének. Biztos vagyok benne, hogy rajtuk kívül is vannak még a borvidéken olyan termelők a nyolc Magna borászat mellett, akik el tudják fogadni az Egyesület célkitűzéseit. Remélem, hogy előbb-utóbb ők is csatlakozni fognak az Egyesülethez, bár az egyéb teendőink mellett a tagfelvételről eddig nem nagyon ejtettünk szót egymás között. Azért vagyunk csak nyolcan jelenleg mert így tűnt egyszerűbbnek összerakni az előbb említett alapelveinket. Jóval nagyobb munka lett volna jóval több ember véleményeit, nézeteit összeegyeztetni. Talán még mindig ezt csinálgatnánk, ha többen lettünk volna az elején. Alapvetően bízunk benne, hogy több tagunk lesz hosszabb-rövidebb időn belül.

 

Természetesen jó lenne, ha minden mátrai termelő átállítaná a borászatát és a Magna Mátra alapelvei szerint kezdene el működni. Tudjuk jól, hogy ez hiú ábránd, mindig lesznek silány tömegterméket előállítók. A „kannás” Mátra nem próbálta valahogy útját állni a kezdeményezésnek?

Nem gondolom azt, hogy jó lenne, ha minden termelő átállítaná a borászatát. Mi közösen csak egy alternatívát állítottunk fel. Szerintünk ez az alternatíva emelni tudja a Mátrai borok presztízsét. Nem hiszem, hogy létezik olyan, hogy „kannás” Mátra. Mindenki keresi a saját útját, vagy összefogva a hasonló gondolkodású társaival (sorstársaival) vagy külön-külön. A nagy tömegű kannázás az egy tünet. Annak a tünete, hogy nem igazán jól működik a borvidék. Nincsenek presztízs márkáink, nem vagyunk elég erősek a marketingben, eladásban. A Mátrába látogató turisták a Kékes élménye mellett nem akarnak elég nagy számban bort is haza vinni.

 

Hogy látod, mennyire lehet a társaságot egybetartani, hiszen a kóstolón is kijöttek a különbségek?

A kóstolón tapasztalható különbségek alapvetően nem a tagok nézeteiben, borról való gondolkodásukban, hanem boraik minőségében érhetőek tetten. A társaink eltérő ideje, eltérő tudással és tapasztalattal és eltérő helyeken borászkodnak. Ezért természetes, hogy ma még nagy eltérések lehetnek boraik minőségében. Az egyesület alapítás egyik célja pont az volt, hogy a tapasztalataink folyamatos cseréjével, a borok folyamatos együtt kóstolásával közelebb kerüljenek egymáshoz a boraink minősége. Biztos, hogy lesznek még feszültségek ilyen-olyan okokból. A magam részéről bízom abban, hogy mindannyian felnőttek vagyunk és túl tudunk lépni apróbb sérelmeken, véleménykülönbségeken annak érdekében, hogy együtt tudjunk dolgozni a Mátra és saját magunk nagyobb elismertségéért.

 

Vannak, akik két táborról beszélnek már a Magna Mátra kapcsán, a drukkerek és az ellendrukkerek csoportjáról. Tapasztaltál negatív jelenségeket az ügy kapcsán?

Nem nagyon tapasztaltam negatív jelenséget, bár még csak pár hete alakultunk meg. Egy-egy agyatlan FB bejegyzést nem akarok általánosítani, bár ez is jelez kisebb-nagyobb feszültséget. Ráadásul a közösségi oldalakon megszokott kommunikáció nyelve meglehetősen informális igen gyakran. Remélem, hogy a borvidék borászainak van annyi eszük, hogy nem úgy akarnak előre jutni a saját alternatíváikkal, hogy tudatos, szorgalmas munka helyett a rendelkezésükre álló eszközökkel inkább a másik alternatívát akarják ellehetetleníteni.

 

Mi lesz a következő dobásotok, hogyan tovább Magna Mátra?

Várhatóan az ősszel valahol a borvidéken, Gyöngyösön vagy Hatvanban is tartunk majd egy nagyobb bemutatót. Erre a szakma és a gasztronómia mellett helyi fiatalokat, szőlész-borász tanulókat is szeretnénk nagyobb számban meghívni. Dolgozni fogunk a Mátrai borvidék történelmének a feltárásán és minél hamarabb szeretnénk megmutatni az első Magna borokat is. Addig pedig művelgetni fogjuk a szőlőinket és csiszolgatni a borainkat.

Barta Anna
Barta Anna