KaveBarBazar_2018__event_cover

KávéBár Bazár 2018 – március 3-4.

Kávék, koktélok, párlatok, versenyek… Imádjuk a KávéBár Bazárt, ami most új helyen csábítja a rajongóit 2018-ban. Így lesz majd Nagy Hal(l), Kis Hal(l), Arany Hal(l) Volt Bar, Aqua Bistro…

 

Idén március 3-4-én szerveződik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a kilencedik alkalommal zajló KávéBár Bazár, melynek az Erzsébet téri AKVÁRIUM KLUB ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával harminc kiállító termékeit – kávékat, teákat, borokat, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket – kóstolhatnak meg. Hazai mikropörkölők és jól ismert márkák egyaránt megjelennek a kávésok között, a világ legjobb termőterületeiről érkező tételeket kóstolhatunk, és persze vásárolni is lehet majd a standoknál. A belváros legnyüzsgőbb terét biztosan betölti majd a kávéillat, hiszen a teljes házban, vagyis négy teremben lesznek programok és kóstolók.  

 

A két nap során három országos bajnokság zajlik: a baristák a Magyar Barista Bajnokságon mérhetik össze tudásukat, s a nyertes képviseli hazánkat az amszterdami világdöntőn. A nem hivatásos kávérajongók versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság szombaton várja az érdeklődőket, és vasárnap lesz a Magyar Sommelier Bajnokság nyilvános döntője is a rendezvény társhelyszínén, a Gerbeaud Házban.

A versenyek mellett mindkét nap szakmai előadások, workshop-ok is várják a vendégeket. Lesznek vezetett italkóstolók a buborékoktól kezdve a párlatokon át az idős teákig, hazai és külföldi speciality cupping, vagyis kávékóstolók, kerekasztal-beszélgetések, élménybeszámoló egy Costa Rica-i magyar kávéfarm túrától, kerekasztal-beszélgetés a trendekről itthon és világszerte, üzletépítési fórumok, bárkonferencia és természetesen rengeteg kóstolnivaló a standokon.     

 

A rendezvény elővételes jegyértékesítése február elsejétől indult, s a belépőjegy ára (elővételben 3000 Ft a napi-, 5500 Ft a kétnapi jegy, a helyszínen a napijegy 3500 Ft) tartalmazza a korlátlan kávékóstolást, borok, párlatok, és egyéb italkülönlegességek kóstolósát, valamint a kávés versenyeken és programokon való részvételt. A Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi döntőjére külön belépőjegy váltható, amely bor- és pezsgőkóstolást is tartalmaz a Gerbeaud Házban. További információk: www.kavebar.hu

 

Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/309299509560340/

kbb20182

Kiállítók (a lista nem végleges)

 

KÁVÉ

Black Sheep Coffee&Micro Roastery, Blue Bird Café, Bruberi Coffee&Bakery, By Beans Coffee, Caffé Vergnano, Carraro Caffé, Casino Mocca, Coffee 42, Goosebumps.Coffee-Modbar, Kávétársaság, My Little Brew Bar, La Marzocco, Lucky Cap Micro Roastery, Caffé Perté

BOR/PÁRLAT

Agárdi Pálinkafőzde, Barside, Bükkaljai Hegyközség, Koch Pincészet, MONIN, Petrény Pincészet, Törley Pincészet, Vedrenne Hungary, Vino Castillo, Whiskeynet

GASZTRO/ESZKÖZ

ALPRO, …But first Coffee, Chococard, Csokizóna, Dilmah Tea, Gerbeaud, Kürtős Legenda 

VÍZ

BWT Hungária