Kaló Imre – Cabernet Sauvignon 1996

Kaló Imre – Cabernet Sauvignon 1996

Van az úgy, hogy előbukkan egy-egy régi palack. Ha szerencsénk van, akkor maradandó élményben lehet részünk. Kamilla esete egy Kaló Imre borral…

Tudom, hogy egyesek számára a következő sorok a nyugalom megzavarására alkalmasak, tehát, akik Kaló Imre borait nem kedvelik klikkeljenek át egy másik bejegyzésünkre. (Szerk.)

Ótott Kamilla, borász írását közöljük.

A palackba zárt szellem

Véletlenek sorozata folytán kezembe került nagybátyám féltve őrzött borgyűjteményéből egy szó szerinti muzeális darab.  Ez a darab Kaló Imre keze munkáját dicséri, 1996-ban palackba zárt egy Cabernet Sauvignont.

 

Kaló Imréről röviden

Az egészben az a legjobb, hogy a csodáért nem kell messzire mennünk, csak a Noszvaj és Mezőkövesd között meghúzódó kis borsod megyei faluba, Szomolyára….Kaló Imre 18 hektáron, 24 szőlőfajtával dolgozik a Turántól a Zenitig és a különböző évjáratok és házasítások miatt több, mint kétszázféle bora van. A hordókon nincs feltüntetve semmilyen információ, csak szimplán számozottak, mégis mindent el tud mesélni róluk a születésük pillanatától kezdve: évjárat, fajta, dűlő, szüret időpontja, mustfok, hány napig erjedt héjon és így tovább… Nála még olyan évjáratok is fejlődnek a pincében, amelyeket más termelők már évekkel ezelőtt lepalackoztak és értékesítettek. Borait úgy neveli, mint saját gyermekeit és nem engedi el őket idő előtt a háztól, csak erejük teljében, amikor már mindent tudnak és bárhol a világon megállják a helyüket. „Nincs titok, csak kiváló szőlő és folyamatos kísérletezés és odafigyelés” – mondja a mester – www.szomolya.net

 

A mágikus erőtér

Azonnal felcsillant a szemem, hiszen rögtön három tényező jutott eszembe a „Szomolyai Remete” nevének láttán. Kaló Imre a mai napig úgy készíti el borait, hogy azok egytől egyig valami különleges erő folytán megszólítják a fogyasztót, minden egyes palackban benne van a kézműves borok grátisza, a külső védjegy pedig a kézzel írt „címke”, mely fémjelzi, hogy a külcsínnél mennyivel többet ér a belbecs.

 

Csak óvatosan egy 21 éves borral

Izgatottan, de ugyanakkor kellő óvatossággal álltam neki 21 év titkát feltárni. A parafa dugó ennyi év után is tökéletes állapotban őrizte a beltartalmat, zavaró illatnak nyoma sem volt. Annak érdekében, hogy a sauvignon jegyei napvilágra kerüljenek dekantáló üvegbe gyertya fényénél áttöltöttem a bort, hogy az esetleges üledék a palack alján maradjon. A lé színt, ami elém tárult talán még sosem láttam ezelőtt, az a fajta mélyvörös volt, melyből áradt az erő, energia és a tűz. Az első gondolatom az volt, hogy igenis ez a bor megérdemli, hogy türelmes legyek és kicsit kísérletezgessek vele.

Ótott Kamilla
Ótott Kamilla

Több idő kell hozzá!

Harminc perc elteltével kóstoló pohárba töltöttem egy keveset, hogy jobban szemügyre vehessem a bor textúráját, mely olajos állagából kifolyólag lomhán mozgott a pohár alján. Sűrű levegőztetés után az első kortyot megízlelve nem volt kétségem afelől, hogy a valódi ízek még nem nyíltak ki, a fűszeres, karakteres jegyek egyelőre a mélyben várakoztak.

2 óra múlva

Próbáltam a következő kettő órában „A türelem rózsát terem” közismert népi bölcselet alapján elfoglalni magam valami mással. És milyen jól tettem. Két óra elteltével újratöltöttem a kóstoló poharat. A szín továbbra is mágikus mélységeket rejtett magában, az illat pedzegette a Cabernet Sauvignon fajtajellegeket, a fűszerek egyvelegét, mely testességet, markánsságot sugárzott, de tudtam, hogy kell még idő.

 

4 és 6 óra múlva

A továbbiakban négy, illetve hat óra elteltével kóstoltam és egyre jobban kezdtem megérteni a szőlőfajta rejtett titkait. Óráról órára bukkantak fel újabb aromák, robosztus ízek, a kezdeti markáns „szájösszehúzós” fűszerességet leváltották kifinomult paprikás fűszerjegyek, háttérben megbújó fekete ribizke csipkelődős fanyarsága. A két alapkomponens harsány jelenléte a következő tizenkettő órás dekantálás során egyre jobban csendesedett. Minél türelmesebb voltam, annál jobban jöttek elő a bogyós gyümölcsök savanykás, majd édesebb aromái kellő testességgel megáldva.

Talán a legmegfelelőbb jelző, ami eszembe jutott erről a borról az időutazás. Visszarepített a gyermekkoromba, mikor mezítláb szaladgáltam a gyümölcsösben és az éretlen fekete ribizkét eszegettem, majd megtanultam türelmesen kivárni a megfelelő időpontot a kóstolásra, hogy a tökéletesen harmonikus ízek összeálljanak és megmutatkozzanak teljes valójukban.

 

A varázslat megtanít a minőségre

Kaló Imre bebizonyította, hogy a Cabernet Sauvignon szőlőfajta megfelelő gondoskodással és törődéssel igenis Magyarország területein megállja a helyét, éghajlattól függetlenül is. Huszonegy évre, vagy talán tovább is, sikerült palackba zárni egy szellemet, mely képes a fogyasztót elvarázsolni és egyben tanítani a minőségre, kifinomultságra.

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )

Kategória Bor