Jön a 25. Budapest Borfesztivál! – Szeptember 8-11.

Már a 25. lesz az idén! Bizony negyedévszázados történettel büszkélkedhet Magyarország legújabbkori borfesztiváljainak legnagyobb ékköve: a Budapest Borfesztivál. Igen, ez a Budavári Borfesztivál, csak idén új névvel jelennek meg, hogy jobban képviseljék a várost, és amúgy a külföldieknek is csak így emlegették a rendezvényt.
Programból van bőven!
Címszavakban a programokról, látszik a szervezők szándéka, hogy mindig legyen frissülés, hogy minél többen találkozzunk fent a Várban. Elsőként a Taste of Hungary programot említjük, ami támpont szeretne lenni a több, mint 200 kiállító által generált választékban. Tehát tematikusan próbálnak eligazítani a bortengerben például a bikavéreket kihangsúlyozva, vagy a mitől jó igazán egy aszú, vagy éppen milyen az irsai olivér vagy a cserszegi illata. Ezekből a pontokból is látszik, hogy a külföldieknek és/vagy a magyar borkultúrával még csak most ismerkedőknek ajánlott ez a terep.
bbfeszt2

Lesz újra Boregyetem

Megszokhattuk, hogy a Borfesztivál előjátékaként a szervezők Boregyetemmel kedveskednek a tudásra szomjazóknak. Most ünnepel a Borfesztivál, tehát összefoglalja a két és fél évtizedet egy háromórás előadásban. Erre a programra nem a Várban kerül sor, hanem Budán maradva a MOM Kulturális Központba kell elzarándokolni.

Téma: A megújulás úttörőitől a generációváltásig: 25 év a magyar Borkultúrában

Fontos információk 

Időpont: Szeptember 5. 16.00-19.00

Helyszín: MOM Kulturális Központ, Kupolaterem – TÉRKÉP

Ár: 4 500 FT/fő – JEGYVÁSÁRLÁS HAMAROSAN

 

Verseny Sajtoknak, ami már elkezdődött

2013-ban a Multikon Kft-vel együttműködve bővítettük szárazáru készletünket, így bátran állíthatjuk, hogy több mint 200 tradicionális márka forgalmazói lettünk. Leányvállalatunkkal a SZEGA Dalmacija d.o.o együttműködve Horvátországba is szállítunk termékeket, heti rendszerességgel
Célunk, a gyártókkal való hosszú, eredményes együttműködés. – Ez a SZEGA Foods története, és ők szervezik a IV. Nemzetek Sajtversenyét amelyen Európa számos országa, tradicionálisan nemzeti sajtként számon tartott sajt-fajtájával verseng a Közönség szavazataiért, vagyis Te is szavazhatsz! A verseny selejtezőjeként Magyarország sajtgyártóinak különlegességei versengenek a közönség illetve a szakmai zsűri kegyeiért. A játék 2016. július 7. 11 órától – 2016. szeptember 11. 13 óráig tart. A Sajtverseny elérhetősége

Terített asztal

Aki a Borfesztivál forgatagában, ám nyugodt környezetben, terített asztalnál szeretné elfogyasztani ebédjét vagy vacsoráját, az megteheti a Barokk kapu alatt elhelyezkedő kényelmes és exkluzív Budapest Terrace-on. A Budapest Borfesztivál gasztronómiai szolgáltatásának köszönhetően előre lefoglalhatja helyét, nem kell sorban állnia sem a Borfesztivál belépőjegyért, sem a finom falatokért. A sok séta, borozgatás vagy a koncert után pár órára megpihenhet, és kényelmesen étkezhet barátaival, családjával. Ha mégsem tud eljönni a Borfesztiválra, az előre megváltott „Terített asztal” menüjét szeptember 30-ig* elfogyaszthatja a helyszínen.

teritett-asztal_kicsi_forrassal

 

A „Terített asztal” csomag tartalma

  • Borfesztivál napi belépőjegy soron kívüli bejutással
  • 2 órányi tartózkodást a Budapest Terrace területén
  • Háromfogásos ebéd vagy vacsora – Étlap
  • 3 pohár borválogatás a VinAgora ajánlásával – Borlap

A csomag ára: 15 400 Ft/fő

 

jegyvasarlas_gomb

 

*A rendezvény után a menü az étterem á la carte menüjéhez igazodva kismértékben változhat.

A KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
NYITVA TARTÁS 
szeptember 8.
14:00 – 24:00 csütörtök
szeptember 9.
14:00 – 24:00 péntek
szeptember 10.
12:00 – 24:00 szombat
szeptember 11.
12:00 – 22:00 vasárnap

Pénztár zárás: 1 órával a záróra előtt

 

BELÉPŐJEGY 

 

Napijegy 2 500 Ft/fő
4-napos jegy 4 500 Ft/fő

Elővételi online jegyvásárlás esetén 2016. szeptember 1-ig.

További részletek itt »

 

FIZETÉS A FESZTIVÁLON 

A Budapest Borfesztiválon kényelmes, készpénz nélküli rendszerben fizethetsz mindenért, kezdve az italokon és ételeken át az egyéb termékekig. A Festipay fesztivál- és rendezvénykártya a Borkultúra Kft. által kibocsátott elektronikus vásárlási utalvány.

További részletek itt »

 

HELYSZÍN

 Budavári Palota

Tömegközlekedés

Deák tér felől
agazat-busz 16
Széll Kálmán tér felől
agazat-busz 16, 16A, 116
Clark Ádám térről
agazat-siklo Budavári Sikló

A facebook-os játékunk szerencsés nyertesei, akik fejenkén egy páros belépőt kaptak:

Mészáros Réka és Szmetana Árpád

Gratulálunk!