IMG_20180113_132202

Jégvirágtól Borvirágig 2018 – Strázsahegyi gasztro-túra

Nagyon örülünk, hogy újra velünk tartott, Az ihatóbb Magyarországért meghívására, Szabó Berni Palackbuké. Fogadjátok szeretettel írását, hiteles és elfogulatlan élménybeszámolóját.

Az év végi szabadságok óhatatlanul magukkal vonzzák a bekucorodást, a karácsonyi töltött káposzták és bejglik hada után pedig az ember már szívesen vágyik a szabadba. Egy kis túra a friss levegőn, fahéj-, szegfűszeg- és narancsillat felhőbe burkolózva, és míg forralt bor gőze kunkorodik a levegőbe, kezünket és szívünket is átjárja a melegség.

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!

Bogár Beáta és Szabó Berni

Bogár Beáta és Szabó Berni

Pláne, ha a helyszín egy olyan autentikus környezet, ahol a 19. századból közel száz eredeti állapotában megmaradt, és még annál is több részben átalakított, de így is korhű pince és gádor közt vezet az út. Egykori szépreményű néprajz hallgatóként ma is megdobban a szívem, ha a népi építészet olyan remekeivel találkozom, mint amit például a számomra igen kedves Monor tud felmutatni. Monort láttam már 40 fokos tűző napsütésben, szitáló ónos esőben, tavaly pedig igazi téli arcát is megmutatta nekem, amikor gyönyörű hótakaró fedte a Strázsahegyet. Aztán hogy hogy nem, az idei télen tanúi voltunk az első hópelyheknek a hegyen, melynek rendkívüli módon örültünk.

Mivel már negyedik alkalommal tudósítunk a rendezvényről több fórumon is, így az általános bemutatást mellőzném. Egy nyolc éve folyamatosan megrendezett fesztivál több mint valószínű, hogy berögződött már a köztudatba.

Térjünk is egyből a lényegre, hiszen úgyis a “mit ettünk-mit ittunk” rész a legfontosabb a Jégvirágtól Borvirágig Fesztivál esetében, ahol a borosgazdák a helyi és budapesti éttermekkel karöltve évről évre vállalják az érdeklődők jóltartását.

Lukácsyék forralt bora ott volt a szeren!

Lukácsyék forralt bora ott volt a szeren!

Az útvonalunkon most sem változtattunk, így az első állomásunk ez évben is – mint mindig – a H-Pince volt. Mondanom sem kell, a szokásos magasra rakott léc esete állt fenn idén is. Jómagam igazi hősként vettem az első akadályt, hiszen életemben először ettem sült vért, vesevelőt és pájslit, azaz sertéstüdőt és nyelvet. A belsőségekkel való bensőséges ismerkedésem egész jól sikerült. Meg kellett állapítanom, hogy inkább csak a gondolattól berzenkedtem, hogy mit eszek, hiszen tulajdonképpen egész ízletes falatokat kaptam a tányéromra. Sőt, a vesevelő abszolút nyerő lett nálam. A télhez és a januárhoz remekül passzoló disznóságokra ezúttal is Horváth Bence már megszokott, és általunk igen kedvelt málnás forralt bora tette fel a pontot.

A VMSZ Pince idén is különlegességgel készült: zöldfűszeres halkocsonya és rántott töltött káposzta került az étlapjukra. Úgy tűnik, mostanában a töltött káposzta különleges verzióihoz van szerencsém, hiszen karácsonykor a hagyományoktól eltérően a paradicsomos, édes, szabolcsi változata került az ünnepi asztalra, most pedig a gombócokat rántott formájukban tálalták nekünk a második állomásunkon. Mindezt pedig a Megyeri-Hanti Pince mangós-licsis cserszegije, valamint epres-málnás-chilis kékfrankos rozéból készült forró nedűje kísérte.

Forró a bor! Megyeri-Hanti Pince mangós-licsis cserszegi

Forró a bor! Megyeri-Hanti Pince mangós-licsis cserszegi

A Czeglédi Pince harcsapaprikása túrós csuszával szintén top kategóriás lett nálunk, akárcsak a Franci Pince libamáj krémlevese szarvasgombával, valamint a Jégvirág sóletjük füstölt libamellel. A tavalyi évhez hasonlóan szintén vitték a prímet a csipkebogyós-líciumos-rózsaborsos rozéjukkal, ám a Lukácsy Pince ananászos rajnai rizlingje megszorongatta őket, így holtverseny alakult ki kettejük között. Nem tudtuk eldönteni, hogy kinek osszuk ki a legjobb forralt bort készítő titulust.

Nagy László Pincéjénél tovább erősítettünk a téli disznóvágás vonalat, hiszen remek sült kolbászok kerültek ki a kezeik közül mustárral és fehér kenyérrel, ahogy az illik. Kugel György Pincéjénél ismét érdekes lángos variációkra leltünk: a baconos-sajtos-lilahagymás változat a szüreti fesztiválos kenyérlángosokat idézte emlékezetünkben, a citromos-áfonyás-fahéjas pedig új kapukat és távlatokat nyitott lángos-ügyben. László Péter Pincéjénél a főtt füstölt csülköt hagymás-ecetes tormával házi kenyérrel egyszerűen imádtuk.

Kolbi az kell!

Kolbi az kell!

A KétSzabó Pincénél pedig újfent megmelengettük a túra során kissé átfagyott lábainkat a búbos kemencénél egy fantasztikus Pho leves kíséretében, amit abszolút a “number one” fogásnak szavaztunk meg aznapra. Ezt azért még meg tudták fejelni egy forró sütőtökös raguval kísért kacsa rilette-vel.

Sajnos a Mészáros Pince pirított zsemlébe rejtett hagymás babjának, a Szászforintos Szabó Pince brokkoli krémlevesének és borkocsonyás májpástétomának már nem volt hely, a Csúzi Családi Pincénél pedig olyan kígyózó sorok vártak a pulled porkra és coleslaw-ra, hogy nem győztük kivárni. Ellenben a Gosztola Pince erdei gombás vadmalacraguja minket nem várt meg, ugyanis már a délelőtt során elfogyott, így csak a kísérője, a juhtúrós sztrapacska maradt meg délutánra.

Egy újabb számvetést készítve, elmondhatom, hogy a fogyasztásunkat illetően évről évre jobbak vagyunk. Bár a tavalyi 12-ről idén 15-re nőtt a kínáló pincék száma, a tervezettből csupán 4 pincét nem tudtunk teljesíteni, ha a Petrovai Pince kürtős kalácsát, Hübel Gyula zsíros kenyerét és a Bokros Pince “Amit találtunk otthon” kínálatát nem vesszük számításba. Az arányon pedig javít, hogy kettő ebből nem rajtunk múlt.

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!

Jégvirágon be vidám az lét!

Jégvirágon be vidám az lét!