Idd meg a Balatont újra! A HegyBor is debütált idén

Ez már a negyedik bemutatója volt a BalatonBornak és idén a HegyBor kategóriában is 13+1 újoncot avattak.

A hagyomány kötelez

Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal május 21-én, a Société Budapestben lehetett először megkóstolni a 2018-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket. Az eseményhez másodjára csatlakozott Villány közösségi bormárkája, a REDy, de új díszvendéget is köszönthettünk Pannonhalmáról, a PH-Érték Egyesületet. Az évjáratpremier előtt került sor a HegyBor bírálatra is, így azt is megtudhattuk, hogy ki palackozhatja le 2018-ból a HegyBorát.

 

Sétálva kóstolták meg a őket, hármat az egyben

Sétálókóstoló keretén belül maguk a borokat készítő borászok mutatták be a BalatonBor legfrissebb évjáratát május 21-én a Société Budapestben.

A BalatonBor egyik lényegi pontja a közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka létrehozása, ebből kiindulva az „egy fecske nem csinál nyarat“ alapon az ötletgazdák szívesen fogadják a hasonló kezdeményezéseket. A tavalyi évhez hasonlóan az idei rendezvényen is lehetett a villányi összefogás eredményeként létrejött friss évjáratú REDyket kóstolni, valamint idén egy új, még talán kevésbé ismert közösségi bormárka is csatlakozott az eseményhez, a PH-Érték Pannonhalmáról.

„A régiós, illetve közösségi bormárkák továbbra is a hazai borpiac legizgalmasabb trendjét jelentik, aminek egyértelmű jele, hogy minden évben újabbal bővül ezek köre. Tavalyi premierünkön a villányi REDy mutatkozott be, idén a pannonhalmi PH érték is csatlakozott és ezeket is bemutatják a sétálókóstolón. A BalatonBorok közössége nagy örömmel és büszkeséggel működik együtt minden újabb borvidéki márkaközösséggel.” – mondta el Kardos Gábor előzetesen, a Balatoni KÖR alapítója, a BalatonBor egyik ötletgazdája.

A sajtótájékoztatón a BalatonBorral kapcsolatosan Dobosi Győző (Dobosi Pincészet) a generációváltásról és az erős szakmai közösség kialakulásáról beszélt, Tóth Balázs (BL YachtClub, Balatoni KÖR alelnöke) az összefogás erejét és a megvalósuló egész éves balatoni nyitvatartást hangsúlyozta. A közösségi bormárka támogatója és képviselője Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus az egységes közös stílus kialakulásáról emlékezett meg, valamint kiemelte, hogy a BalatonBor jó példa arra, hogy akár 3-4 év alatt is lehet komoly eredményeket elérni. Illés Tamás (PH-Érték, Pannonhalmi Apátsági Pincészet) szintén a generációváltásra hívta fel a figyelmet, valamint a pannonhalmi összefogás szerepét emelte ki. A sajtótájékoztatót Szakál Zoltán (REDy, Csányi Pincészet) zárta, aki a második évjáratába lépő REDy marketingben betöltött szerepéről beszélt.

 

Épül a piramis…

A közösségi bormárkák mellett a rendezvényen kóstolhatóak voltak a régiós borpiramis következő szintjén álló HegyBorok is, illetve a május 21-e délelőtt lezajlott HegyBor kóstoló eredményeképpen az is kiderült, hogy ki palackozhatja le 2018-ból HegyBorát, amely a Balatoni borpiramis második lépcsőfoka.

A teljes lista:

Dobosi Pincészet
Dombi Pince
Gyukli Pince
Istvándy Pincészet
Kislaki
Kiss Pince
Laposa Birtok
Martinus Birtok
Skizo Badacsony
Söptei Pincészet
Szabó és Fia Borpince
Tagyon Birtok
Tánczos Pince
Zelna Borászat

18320704_10155060228511539_4575960788441631960_o

A BalatonBor megalakulása óta évről-évre egyre nagyobb sikert könyvelhet el magának: egyre több termelő küldi el borát bírálatra, egyre többen ismerik meg a márkát és egyre többen keresik a termelőknél és a viszonteladóknál is. Ezzel összhangban a palackszám is évről évre nő, az idei évben 60 ezer palack kerül piacra.

A BalatonBor első évében kizárólag a termelőknél volt elérhető, második évben nyitott a régiós értékesítés és a gasztro felé. A két egyesület idén az eddigieknél is jobban szeretné motiválni a vendéglátósokat: így aki legalább 60 palackra ír alá szerződést, az első 12 palackot most ingyen kapja meg a termelőtől.

 

Szótár:

A REDy egy portugieser-alapú házasítás, amelyben megjelenhetnek egyéb Villányban honos fajták is. A portugieser aránya 51-66 %, a hazai fajtáké (blauburger, kadarka, kékfrankos és zweigelt) 20-49%, míg a nemzetközi fajták aránya 0-14% lehet. A cél minden esetben egy illatában piros- és feketebogyós gyümölcsös, enyhe hordóhasználattal megtámogatott, fűszeres, lendületes, fiatalos bor. A borokat megjelenés előtt egy külön eredetvédelmi bizottság minősíti – akárcsak a cabernet franc-okat. Aki megkapja a minősítést, az használhatja a nevet és az egységes arculatot. Első évjárat: 2017

REDy videó

 

A Pannonhalmi Borvidék könnyedsége és jellegzetes egyénisége mutatkozik meg a PH-Érték elnevezésű borban, amely egy rajnai rizling (minimum 50%) alapú házasítás. Fontos kitétel, hogy a házasításba kerülő illatos szőlőfajták aránya nem haladhatja meg a 30%-ot. A szőlő esetében elsődleges szempont a környezettudatos gazdálkodás és a kézi szüret, valamint csak a szigorú minőségellenőrzésen átesett borok kerülhetnek lepalackozásra PH-Érték néven. Friss és üde házasítás, a bor kerek kortyban ölt testet. Első évjárat: 2017

PH-Érték videó

 

A BalatonBor kifejezetten a Balatoni borrégió területéről szüretelt Olaszrizlingből készülő könnyed, jóivású reduktív bor. A bíráló bizottság döntése értelmében csak minőségi, hibátlan borok kerülhetnek lepalackozásra. A borok és a felvásárolt szőlő piaci ára is adott: így fognak össze a borászok a szőlő alacsony felvásárlási ára ellen. A bíráló bizottság által jóváhagyott borok egységes cimkével és csavarzárral kerülnek lepalackozásra.

„A BalatonBor régiós termék létrehozásával közös célunk a Balaton körüli szőlőterületeken gazdálkodók piaci helyzetének stabilizálása, alkupozíciójuk erősítése. Az általuk termelt jó minőségű szőlő számukra kedvező áron történő felvásárlása, ezáltal egy minden piaci szereplő számára előnyös fair-trade termék létrehozása. Hosszú távon egy alulról szerveződő régiós integrátori rendszer előmozdítása, végső soron a balatoni szőlők megújítása, a borok számára stabil hazai és külföldi piacok kiépítése valamint a tó körüli termőterületek növelése.”  Első évjárat: 2015

Kiállítók listája:

 

BalatonBor:

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet

Effendy Pincészet
Cseh Családi Pince
Dobosi Pincészet és Vendégház
Gergely Borház
Hujber Pincészet
Kislaki Bormanufaktúra
Kisspince
Laposa Birtok
Mörk Pincészet
Pócz Pince
Rádpuszta Szőlőbirtok
Söptei Pincészet
Szabó Bormanufaktúra
Szeremley Birtok
Szőke Barna
Tagyon Birtok
Válibor

Veszprémi Pince

 

REDy:

Bock Pince

Mokos Családi Pincészet

Csányi Pincészet

Maczkó Róbert Pincészete

Gere Tamás és Zsolt Pincészete

Tiffán Pince

PH-Érték:

Cseri Pincészet

Hangyál Pince

Herold Pincészet

Pannonhalmi Főapátság

Pécsinger Szőlőbirtok

Tar Pincészet

Sajtóanyag alapján

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )