Ezek lesznek 2020 legjobb boros eseményei!

Még ki sem nyílt a pitypang és a bejgli morzsák is ajakunk sarkában, de megírtuk. Összeállítottuk a 2020-as év legfontosabb boros eseményeinek listáját.

Természetesen nem látunk a jövőbe és lehet, hogy imitt-amott a lista javításra szorulna utólag. Ez most 70 db körüli (még lapzárta után is felveszünk eseményeket) boros eseményt jelent… Elmentél valamelyik rendezvényre és nem érezted magad ott igazán jól. Ilyesmi előfordul a legjobb szándékok mellett is. Meg aztán mondjuk ki, tudjuk, hogy mi a legjobb? Ez jó kérdés, majd eldönti az idő, meg Te, kedves Tudatos Borfogyasztó! Ám, most így állunk, és ezzel a szép sorral kedveskedünk Olvasóinknak. Mert boros rendezvény az van bőven, csak győzzünk elmenni és újra és újra poharazni. Szóval vegyük elő a mobilokat vagy papírnaptárakat és véssük be a fontos dátumokat.

Mindig törekszünk a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, és nemcsak azokat az eseményeket tartjuk fontosnak, amelyhez valamilyen érdekeltség fűz minket. Sok olyan rendezvény is van a felsorolásban ahová valószínű nem jutunk el, de hírt adunk róla, hogy másoknak lehetőséget adjunk a megismerésükre. Természetesen, mivel a BorMozi Éves Terv 2020, már kész van, nem hagyjuk ki e programokat a felsorolásból!

Természetesen mindent nem lehet, tehát egy ilyen listába mindenki nem férhet bele. Ám igyekeztünk a Pest-Vidék ellentétet kiegyenlíteni, tehát a vidéki rendezvények többségben vannak.  Volt, ahol megelőlegeztük a bizalmat és beírtuk a hónapot, hogy lesz rendezvény, de még igazán nincs nyoma a világhálón (sem). Van, ahol viszont már a fesztivál vége előtt tudják, hogy következő évben mikor kezdik újra.  Kiterjesztettük újra a Kárpát-medencére a felsorolást, gondoltunk a határon túliakra, hiszen a magyar borkultúrának nincsenek határai… Nagyon örülünk, hogy ennyi rendezvényből lehet választani, ennyi helyen kortyolhatunk. Boldog Boros Új Évet kíván: Az ihatóbb Magyarországért

IMG_20191108_203522-01

J A N U Á R

Jégvirágtól Borvirágig

Monori Borút Egyesület szervezésében 2019. január 12-én szombaton a monori Strázsahegyen ismét kinyílnak a pinceajtók és forralt bor illata lengi be a Szent Orbán tér környékét.

Monor

2020. január 11.

*    *     *

V. Nagy Fehérvári Bormustra

25 borászat 100 bora lesz kóstolható egyszeri belépőjeggyel, mellyel korlátlan borfogyasztáshoz, egy szép kóstoló pohárhoz és egyéb meglepetésekhez lehet hozzájutni!

Székesfehérvár

2020. január 11.

*    *     *

Pincéről pincére – Variációk Vincére 2020.

2019-ben is várunk a hagyományos Hordós-, Dűlőjáró-, és Vacsorázó Vince programjainkkal.

Villány

2020. január 18.

*    *     *

Gasztrohegy hétvégék 11. / Vadászidény

Badacsonyban nemcsak szőlőket találunk, erdőiből télen előjönnek az ott élő vadak is. Őz, szarvas, vaddisznó kerül a tányérokra, bogyókkal, borokkal, ahogy kell.

Badacsony

2020. január 18.

*    *     *

AgrárgépShow 2020.

Budapest

Négy napon keresztül közel 350 kiállító vonultatja fel az input-gépesítés-logisztika-digitalizáció témakörébe tartozó termékek és szolgáltatások rendkívül széles választékát. Biztos, hogy a szőlészet-borászat szerelmeseinek is élmény lesz!

2020. január 22-25.

*    *     *

Az Év Első BorMozija

Budapest

Január vége…Lassan hozzászokunk, hogy bizony 2020 van. Ezt is megértük, ez is eljött. Induljon el valóban az év, méghozzá egy jó kis BorMozival, mi mással!

2020. január 23.

*    *     *

Nyertesek
Nyertesek

 

F E B R U Á R

Olaszrizling Szerintünk 2020

Csopak

Téma az idei évben: ”A klímaváltozás hatása az Olaszrizling termelési lehetőségeire ill. a változásokra adható szőlészeti és borászati válaszok.”

2020. február 1.

*    *     *

11. Furmint Február Nagy Kóstoló 

Budapest

2020. februárjában már 11. alkalommal állnak csatasorba a furmintok, hogy meghódítsák a borbarátokat.

2020. február 6.

*    *     *

Furmint Február Miskolc

Miskolc

Már hagyomány a város legelegánsabb sétáló kóstolója, melyre 2020-ben is legalább félszáz borászt várunk kiváló furmintjaikkal.

2020. február 7.

*    *     *

KávéBár Bazár 2020

Budapest

A KávéBár Bazár továbbra is a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye. Újból a Millenáris Park B csarnokába költöznek, ahol számos kiállító és szakmai program várja az érdeklődőket, a belépő pedig tartalmazza az egész napos kávékóstolást, valamint borok és párlatok kóstolását is.

2020. február 8-9.

*    *     *

Borjour Magnum

Budapest

Az év legnagyobb beltéri borkóstolója!
220 magyar borászat, több mint 1000 kóstolható bor a 11. Borjour Magnumon, a Millenárison.

2020. február 15.

*    *     *

Gasztrohegy hétvégék / 12. – Disznóságok

Badacsony

Ez az a hétvége, amihez nincs mit hozzáfűzni. Disznótoros, füstölt illat, friss portékák a disznóvágás után, még az is lehet, hogy a borok mellé a pálinka is előkerül. Kint a deres Badacsony, bent cserépkályha, idő, pihenés, falatozás. Hogy legyen energia tovább sétálni!

2020. február 15.

*    *     *

Télűző BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. A Télűző BorMoziban az Oldboy – dél-koreai filmet (2003) filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2020. február 20.

*    *     *

Badacsony New Yorkban 2020.

Budapest

A tavasz első nagy, borvidéki kóstolójára hagyományosan a New York Palotában kerül sor, azon belül is a Róma teremben, ahol a borvidék borászatai mellett bemutatkoznak a települések, a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek és egyéb szolgáltatók is.

2020. február 29.

*    *     *

M Á R C I U S

Füleky Kúria
Füleky Kúria

 

Borjog és Bormarketing Konferencia

Budapest

Majd ha a jognak asztalánál mindenki egyformán foglalhat helyet. De a jó bornak nem csak cégér kell, hanem még annyi minden. Van egyáltalán itthon hatékony bormarketing? Lehet, hogy idén 2020-ban választ kapunk…

2020. március 6.

*    *     *

Tokaj Március 2020

Budapest

Tokaj nemzetközileg a legismertebb, hazánkban pedig az egyik legkedveltebb borvidékünk. A furcsa körülmények között nevet változtatott, az újságírós kitiltással elhíresült botrányos rendezvény, amelyet több borász is bojkottált pár évvel ezelőtt.

2020. március 14.

*    *     *

Tavaszi Kvaterka

Tata

Tatán az Esterházy Pezsgőgyárban a Neszmélyi Borút Egyesület tagjai egy sétáló kóstoló során bemutatják boraikat.

2020. március

*    *     *

Gasztrohegy hétvégék / 13. Húshagyó kedv – Zöldségek és sajtok hétvégéje

Badacsony

A böjt ideje ez, de mi gazdagon készülünk rá. Olyan ételeket kerekítünk sajtokból, tésztákból, és sok-sok zöldségből, hogy bárki jóllakik velük.

2019. március 14.

*    *     *

Tavaszi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. A Tavaszi BorMoziban A kés a vízben – Polanski (1962)  filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2020. március 19.

*    *     *

A Gedeon vezérkar a sajtótájékozatón. Pászti-Nagy Dóra, Csiszer László, Varga-Fülöp Krisztina
A Gedeon vezérkar a sajtótájékozatón. Pászti-Nagy Dóra, Csiszer László, Varga-Fülöp Krisztina

 

Á P R I L I S

VinCE Budapest Wine Show

Budapest

Aki már járt VinCE Budapest mesterkurzuson, az újra el fog jönni, mert tudja, milyen felejthetetlen élmény egy nagy hírű előadó kalauzolásával végigkóstolni egy briliáns borsort! Ezúttal a Várkert Bazárban fogja Budapest a világot boroztatni!

2020. április 3-4.

*    *     *

Gasztrohegy hétvégék / 14. – Füstölgés

Badacsony

Tavasz. Este még kicsit összehúzzuk a kabátot, de már jó kinn: ezen a hétvégén ideje van egy kis füstölgésnek. Kipakolunk a teraszokra, szenet hevítünk és hagyjuk, hogy a jótékony füst átjárja a halat, húst, zöldségeket.

2020. április 4-5.

*    *     *

Nyitott Pincék Hajós 2020

Hajós

Tavaszi Pincenyitogató a Hajósi Pincefaluban! A pincefalu a Hajós-Bajai borvidék gyöngyszeme, ahol különálló, 1200 borospincében csupán a borok laknak. Induljon a nedvkeringés!

2020. április 4.

*    *     *

Áprilisi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. Az Áprilisi BorMoziban a Mamma Roma – Pasolini (1962) filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2020. április 16.

*    *     *

Portugieser du Monde 2020

Pécs

A Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin szerkesztőségében rendületlenül valljuk: a portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe.

2020. április 24-25.

*    *     *

M Á J U S

Bortavasz Dél-Burgenlandban

Burgenland

Kesergünk a magyar bormarketingen, tessék elmenni és megnézni, hogy miben jók a sógorok. Ezen a hétvégén Burgenland legkisebb borvidékének jellegzetes regionális borait kóstolhatja meg az érdeklődő, kilátással a virágzó szőlőskertekre. Az ellenálló Uhudlert is kortyolhatod a színes programok keretében…

2020. május 1-2.

*    *     *

Hajdu Roland -Bükk
Hajdu Roland -Bükk

Borvidék Félmaraton 2020

Szekszárd

A versenyen részt vehet minden felkészült futó, aki elfogadja a versenykiírásban foglalt feltételeket és tisztában van vele, mire vállalkozik! A verseny Szekszárd utcáin, illetve a hozzá tartozó borvidék dűlői között zajlik majd.

2020. május 2.

*    *     *

Rosalia, az ország legnagyobb rozéfesztiválja

Budapest

Óriási rozébuli! Hihetetlen népszerűségre tett szert, reméljük, hogy 2020-ban a Sillereket is jobban kiemelik, mert megérdemlik.

2020. május 15-17.

*    *     *

Gourmet Fesztivál

Budapest

A magyar gasztrokultúra esszenciájának számító Gourmet Fesztiválon egy időben és egy helyen találkozhatsz a legjobb hazai éttermekkel, borászatokkal és gourmet boltokkal.

2020. május 21-24.

*    *     *

Húsleves - Jardinette
Húsleves – Jardinette

 

Borzengés

Pilis

Pilisen a borkultúra régi hagyományokra tekint vissza, amelyekkel legfőképp a Hegyeki Pincesor régi és új pincéiben találkozhatunk!

2020. május

*    *     *

Bubi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. A Bubi BorMoziban A bolond egy napja – lengyel (2002) filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2020. május 14.

*    *     *

Szegedi Borfesztivál

Szeged

A XXVI. Szegedi Borfesztiválnak otthon adó Széchenyi téren és a Klauzál téri Gasztroudvarban finom borok és ételek, a Dóm téren pedig látványos koncertek nyújtanak felhőtlen kikapcsolódást.

2020. május 15-24.

*    *     *

Avasi Borangolás 2020

Miskolc

Miskolc belvárosához közel, az Avas hegyoldalának patinás pincesorai és hangulatos utcái ismét kiváló helyszíne lesz baráti összejöveteleknek, minőségi bor- és gasztronómiai élmények megélésének és a történelmi avasi pincesorok helyi értékei felfedezésének.

2020. május 14-16.

*    *     *

Hárslevelűk éjszakája 2020

Budapest

Egy nagy tematikus hárslevelű kóstolót rendezünk Hárslevelűk Éjszakája néven. Célunk egy könnyedebb hangvételű, de mégis a szakmaiság keretein belül maradó esemény fenntartása, mely a Hárslevelűt állítja középpontjába.

2020. május

*    *     *

J Ú N I U S

Balatoni Hal- és Borünnep

Balatonfüred

2020. június

*    *     *

pacal
pacal

 

Borvidékek Hétvégéje 2020

Monor

Az eseményre országosan ismert és elismert borászok érkeznek a 22 borvidékről. A közép-magyarországi régió egyik legnagyobb boros eseményét ingyenesen látogatható zenei programokkal színesítik a szervezők. A helyiek vendégszeretete teszi különlegessé a boros rendezvények között a Borvidékek Hétvégéjét. Számtalan pozitív visszajelzés érkezik a jó hangulatról, ami Monoron fogadja a vendégeket.

2020. június 5-6.

*    *     *

Országos Siller Fesztivál

Paks

A sillert újra fel kell emelni! Budapesten több mint 40 italmérésben lehetett kapni a mindennapok italát, a Paksi Sillert! Paks nemcsak az atom városa, hanem a boré is, jó lenne ezt már a fejekben elrendezni.

2020. június

*    *     *

Kéknyelű Virágzás Ünnepe 2020

Badacsony

A Kéknyelű ünnepe 2 in 1 összekapcsolódik a Bortriatlon második állomásával. Csodálatos szőlő a Kéknyelű, az urak szőlője elegánsan, madárkásan, de finoman terem.

2020. június

*    *     *

IMG_20190620_185747

 

Fröccsözön 2020 

Hajós

A VINTEGRO Pinceszövetség sokadik alkalommal rendezi meg a Fröccsözönt, mert a fröccsnek ünneplés jár! Miért? Mert szeretjük, mert frissítő, és mert olyan gyönyörűen táncolnak a buborékok…

2020. június

*    *     *

 

Vingardium Borliget 2020

A VINGARDIUM Borliget egy zöldben borozgatós, felszabadultan bulizós, gyerekkacajtól hangos, játékos és ugyanakkor ínyenc pesti fesztivál, amely immáron negyedik alkalommal várja a borok, a gasztronómia, valamint a zene szerelmeseit.

Budapest, Erzsébetliget

2020. június 5-6.

*    *     *

Rozé BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. A Rozé BorMoziban A férfi aki szerette a nőket (1977) francia filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2020. június 18.

*    *     *

Magyar Bor és Pezsgő Napja, valamint Koccintás 2020.

Egy napon a hajósi Fröccsözönnel, így már biztos lesz egy néhány koccintás!

Magyarország

2020. június 27.

*    *     *

IMG_20190309_155111

 

J Ú L I U S

Egri Bikavér Ünnep

Eger

A 20 éves múltra visszatekintő borfesztivál, az Egri borvidék kiemelt borturisztikai és borgasztronómiai eseménye, az egri Érsekkert ősfákkal benőtt, romantikus parkjában. A rendezvényen az Egri Bikavér fehér párja, az új egri márka, az Egri Csillag, valamint az egri rozé borok is bemutatkoznak. Számtalan program mellett kézművesek vására, két színpadon sokszínű zenei produkciók szórakoztatják vendégeinket.

2020. július

*    *     *

A bor összehoz Keszthelyen Borfesztivál

Keszthely

Immáron hetedik alkalommal kerül megrendezésre „A bor összehoz Keszthelyen” borfesztivál.
Az évről-évre bővülő rendezvényen, idén 25 hazai borászat, több száz borából kóstolhatnak az oda látogatók. A rendezvény Keszthely sétáló utcáján és főterén zajlik, koncertekkel, gyermekprogramokkal, finom falatokkal és természetesen sok-sok borral!

2020. július

*    *     *

Kürti Borfesztivál

Kürt

Nyitott kapukkal várják vissza jövőre is a Szabad Kürti Borköztársaság idei 9000 polgárát és minden további kedves idevágyó látogatót 2018-as Kürti Borfesztiválra.

2020. július 17-18.

*    *     *

Badacsonyi Borhetek 2020

Badacsony

Csattanjon az ásványos bor az ajkunkon, nézzünk bele a vulkáni bugyrok mélyére több hétig a festői Badacsonyban!

2020. július

*    *     *

No, megállj csak!
No, megállj csak!

 

A U G U S Z T U S

Neszmélyi Borünnep és Halnapok 2020

Tata

Ha augusztus első hétvégéje, akkor Neszmélyi Borünnep és Halnapok! Ahogy szoktuk, Tata, Kastély tér, neszmélyi borok, finom halételek, jó zene, ti és mi. Gyertek, jó lesz! Az esemény szervezője a Neszmélyi Borút Egyesület.

2020. augusztus

*    *     *

Debreceni Borkarnevál 2020 Debreceni Bor- és Jazznapok

Debrecen

Az előző évtizedek két talán legizgalmasabb nyári szabadtéri programját vonták össze 2015-ben a Békás-tónál. A legrégebbi folyamatosan működő hazai jazzfesztivál és az Észak-Alföld legrangosabbja.

2020. augusztus 6-9.

*    *     *

Paloznaki Jazzpiknik

Paloznak

Az alapötletet a jó borok és a jó zene kapcsolata adta, az ötletgazdák Homola Szabolcs és Valde Orsolya. Egy olyan színvonalas rendezvény létrehozása lebegett a szemünk előtt – és lebeg ma is – amely a tömegfesztiválok mellett kínál alternatívát a Balatonon.

2020. július 30 – augusztus 1.

*    *     *

Interetno – Borfesztivál

Szabadka

Fontosnak tartjuk újra és újra megmutatni, elmondani, létezik a Vajdaságban minőségi bortermelés, és fontosnak tartjuk rendezvényünkkel a helyi termékek vásárlására vonatkozó törekvéseket támogatni, erősíteni.

2020. augusztus

*    *     *

Győri Bornapok

Győr

A Győri Bornapok izgalmas programjaival, Magyarország legfinomabb boraival, kellemes zenével és baráti beszélgetésekkel búcsúztatjuk a nyarat városunkban. Győr belvárosa, utcái hangulatos kisvendéglőkké, borozókká alakulnak át.

2020. augusztus

*    *     *

Balatonfüredi Borhetek

Balatonfüred

A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszázféle bor, köztük a még mindig sláger rozék, gyöngyöző borok, az elnyűhetetlen rizlingek és a díjnyertes nedűk. A Balaton-felvidék ízletes nedűit adó Balatonfüred-Csopaki borvidék méltó ünnepe nagy múltra tekint vissza…

2020. augusztus

*    *     *

IMG_20190612_194106

 

S Z E P T E M B E R

Badacsonyi Szüret 2020

Badacsony

Szüretelni jó, a Badacsony vulkanikus orgonái között fantasztikus élmény a létezés…

2020. szeptember

*    *     *

Budafoki Borfesztivál 

Budafok

Büszke vagyok rá, hogy a megkérdezett látogatók döntő többsége idén is kiemelkedően jónak és biztonságosnak nevezte a fesztivált. Családbarátnak minősítették a rendezést, nívósnak, tisztának és kulturáltnak a körülményeket, igényesnek és színesnek a programkínálatot. Kollégáimmal együtt azon dolgozunk, hogy ez jövőre is így legyen.

2020. szeptember

*    *     *

Budapest Borfesztivál

Budapest

A borfesztiválok ősanyja, a legnagyobbika már sokadszorra a Királynő. Nem könnyű már 28 éve toppon lenni… Igen, igen még mindig a Várban, ez tuti.

2020. szeptember 10-13.

*    *     *

Egerszóláti Olaszrizling Fesztivál 2020

Egerszólát

Ma már országos hírnevű, Egerszóláti Olaszrizling Fesztivál. Rendezvényük célja összetett: a gasztronómiai, borászati és kulturális hagyományőrzés.

2019. szeptember

*    *     *

Mádi Furmint Ünnep

Mád

Furmint. Ez a szőlőfajta, amiről a nevét kapta a rendezvény, Mád termőterületeinek 80%-án terem. Sehol a világon nem fordul elő ilyen arányban, és nem szeret úgy élni, mint itt Mádon. Talán a mádi emberek életéhez hasonlóan alakul ennek a csodálatos növénynek a sorsa is.

2020. szeptember

*    *     *

Bortér Szeged 2020.

Szeged

Az ország legkiválóbb bortermelői gyűlnek össze immár sokadik alkalommal a szegedi Dóm téren megrendezésre kerülő Bor téren.

2020. szeptember

*    *     *

 

IMG_20190612_185305

Szekszárdi Szüreti Napok

Szekszárd

A Szekszárdi Szüreti Napok az év legnagyobb eseménye, igazi összművészeti fesztivál. Minden évben szeptember harmadik hétvégéjén zajlik. A szüretelés hagyományát megőrizve, értékként a bor és kultúra nemes kapcsolatát ápolva rendezzük meg a fesztivált.

2020. szeptember 16-20.

*    *     *

Murcifesztivál

Ábrahámhegy

Közhírré tétetik! Ábrahámhegyen nagy nap kerekedik, mivel a faluban Murcifesztivál tartatik! Az ábrahámhegyi szüreti mulatságon lesz vigasság, sokadalom, dínomdánom ünnep, hiszen a szorgos gazdák leszüreteltek!

2020. szeptember

*    *     *

Őszi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. Az Őszi BorMoziban A Cicababák (1965) – olasz filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2020. szeptember 17.

*    *     *

Gál Tibor Dobozban
Gál Tibor Dobozban

 

O K T Ó B E R

Villányi Vörösbor Fesztivál 

Villány

Ha Villány, akkor vörösbor, nem kérdés ez kérem. És Villányban nem véletlenül mindig az élen járnak, borturizmusban, összefogásban ahogy kell.

2020. október

*    *     *

Móri Bornapok 2020.

Mór

Mór nemzetközi hírű rendezvénye a szürethez kapcsolódó Móri Bornapok, amelyet hagyományosan október első hétvégéjén rendeznek. A móri borok népszerűsítése céljából első alkalommal 1934-ben tartottak Móron bornapot. Az itt élő emberek vendégszeretete sok hívet szerzett a városnak. A rendezvény mára a Móri Borvidék legrangosabb eseményévé vált.

2020. október 1-4.

*    *     *

Olaszrizling Október Kóstoló

Budapest

Kitör a Nagy Októberi Olaszrizling borkóstoló. Az olaszrizling hazánk egyik legjelentősebb fajtája, hiszen a majdnem a legnagyobb területen termelik nálunk. A Bianka szőlőfajta bizony már beelőzött mennyiségben, de a bora közel sem olyan jó, mint egy olaszrizlingé… Ráadásul a neve sem az már, hogy olaszrizling, vagy mégsem?

2020. október 17.

*    *     *

Októberi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. Az Októberi BorMoziban a Lopakodó lelkek – Ki-duk Kim (2004)  filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2020. október 15.

*    *     *

N O V E M B E R

Márton napi Borfesztivál Gellért  

Budapest

Márton napi libás vigadalom, profi programok, gasztro és a központban az új bor, mely Márton napján jön el.

2020. november

*    *     *

Ifj. Lőrincz Győrgy
Ifj. Lőrincz Győrgy

 

Bordói November

Budapest

A Nagy Bordói Kóstoló a Corinthia Budapest Hotelben lesz. Hazánkban a vörösborok kedveltsége megelőzi mind a fehér-, mind a rozé- borokét…

2020. november 14.

*    *     *

Mitiszol Fesztivál

Budapest

A Magyarországon egyedülálló Mitiszol Fesztivál célja közelebb hozni az emberekhez a természethűség fontosságát.

2020. november

*    *     *

Évzáró BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. Az Évzáró BorMoziban az Országúton – Fellini (1954) filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2020. november 19.

*    *     *

D E C E M B E R

Egri Borszalon

Eger

Egerben tudnak szórakozni, az úri közönség mindig beöltözik egy bizonyos kornak, stílusnak megfelelően és közben folyik az Egri Csillag és Bikavér.

2020. december

*    *     *

Vörös Balaton

Csopak

Ki mondta, hogy a Balatonnál nincs jó vörösbor? Jól van, aki jelentkezett az leülhet, egyes! Bizony a Balaton vörösben is kiváló – tudja és tudja, és most is megfogja mutatni ezt nekünk!

2020. december

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )

buda5