Ezek lesznek 2019 legjobb boros eseményei!

Még ki sem nyílt a pitypang és a bejgli morzsák is ajakunk sarkában, de megírtuk. Összeállítottuk a 2019-es év legfontosabb boros eseményeinek listáját.

Természetesen nem látunk a jövőbe és lehet, hogy imitt-amott a lista javításra szorulna utólag. Ez most 70 boros esemény… Elmentél valamelyik rendezvényre és nem érezted magad ott igazán jól. Ilyesmi előfordul, hogy mi a legjobb? Ez jó kérdés, majd eldönti az idő, meg Te, kedves Tudatos Borfogyasztó! Ám, most így állunk, és ezzel a szép sorral kedveskedünk Olvasóinknak. Mert boros rendezvény az van bőven, csak győzzünk elmenni és újra és újra poharazni. Szóval vegyük elő a mobilokat vagy papírnaptárakat és véssük be a fontos dátumokat.

Mindig törekszünk a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, és nemcsak azokat az eseményeket tartjuk fontosnak, amelyhez valamilyen érdekeltség fűz minket. Sok olyan rendezvény is van a felsorolásban ahová valószínű nem jutunk el, de hírt adunk róla, hogy másoknak lehetőséget adjunk a megismerésükre. Természetesen, mivel a BorMozi Éves Terv 2019, már kész van, nem hagyjuk ki e programokat a felsorolásból!

Természetesen mindent nem lehet, tehát egy ilyen listába mindenki nem férhet bele. Ám igyekeztünk a Pest-Vidék ellentétet kiegyenlíteni, tehát a vidéki rendezvények többségben vannak.  Volt, ahol megelőlegeztük a bizalmat és beírtuk a hónapot, hogy lesz rendezvény, de még igazán nincs nyoma a világhálón (sem). Van, ahol viszont már a fesztivál vége előtt tudják, hogy következő évben mikor kezdik újra.  Kiterjesztettük újra a Kárpát-medencére a felsorolást, gondoltunk a határon túliakra, hiszen a magyar borkultúrának nincsenek határai… Nagyon örülünk, hogy ennyi rendezvényből lehet választani, ennyi helyen kortyolhatunk. Boldog Boros Új Évet kíván: Az ihatóbb Magyarországért

IMG_20180927_183212

J A N U Á R

Jégvirágtól Borvirágig

Monori Borút Egyesület szervezésében 2019. január 12-én szombaton a monori Strázsahegyen ismét kinyílnak a pinceajtók és forralt bor illata lengi be a Szent Orbán tér környékét.

Monor

2019. január 12.

*    *     *

IV. Nagy Fehérvári Bormustra

20 borászat 100 bora lesz kóstolható egyszeri belépőjeggyel, mellyel korlátlan borfogyasztáshoz, egy szép kóstoló pohárhoz és egyéb meglepetésekhez lehet hozzájutni!

Székesfehérvár

2019. január 12.

*    *     *

Pincéről pincére – Variációk Vincére 2019.

2019-ben is várunk a hagyományos Hordós-, Dűlőjáró-, és Vacsorázó Vince programjainkkal.

Villány

2019. január 19.

*    *     *

Gasztrohegy hétvégék 4. / Nagyvadak a hegyről

Badacsonyban nemcsak szőlőket találunk, erdőiből télen előjönnek az ott élő vadak is. Őz, szarvas, vaddisznó kerül a tányérokra, bogyókkal, borokkal, ahogy kell.

Badacsony

2019. január 25-28.

*    *     *

Szőlészet és Pincészet Szakkiállítás 2019.

Budapest

A Szőlészet és Pincészet technológiájának egyetlen hazai szakkiállítása a 2019-es szezon megkezdése előtt, januárban ismét bemutatkozási lehetőséget kínál az ágazat szereplőinek.

2019. január 23-26.

*    *     *

Az Év Első BorMozija

Budapest

Január vége…Lassan hozzászokunk, hogy bizony 2019 van. Ezt is megértük, ez is eljött. Induljon el valóban az év, méghozzá egy jó kis BorMozival, mi mással!

2019. január 31.

*    *     *

Roszkos Tramini

F E B R U Á R

Olaszrizling Szerintünk 2019

Csopak

Olaszrizling Szerintünk – talán a kilencedik alkalom, amikor nem csak zárt ajtók mögött folyik majd a szakmázás.

2019. február 2.

*    *     *

10. Furmint Február Nagy Kóstoló 

Budapest

2019. februárjában már 10. alkalommal állnak csatasorba a furmintok, hogy meghódítsák a borbarátokat.

2019. február 7.

*    *     *

Furmint Február Miskolc

Miskolc

 Ezúttal új helyszínen, a Népkerti Vigadó és Sörözőben szerveződik a város legelegánsabb sétáló kóstolója, melyre 2019-ben is legalább félszáz borászt várunk kiváló furmintjaikkal.

2019. február 8.

*    *     *

KávéBár Bazár 2019

Budapest

Tizedik születésnapját ünnepli a KávéBár Bazár, a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye. Ezúttal még nagyobb helyszínre, a Millenáris Park B csarnokába költözünk, ahol számos kiállító és szakmai program várja az érdeklődőket, a belépő pedig tartalmazza az egész napos kávékóstolást, valamint borok és párlatok kóstolását is.

2019. február 9.

*    *     *

Borjour Magnum

Budapest

Az év legnagyobb beltéri borkóstolója!
220 magyar borászat, több mint 1000 kóstolható bor a 10. Borjour Magnumon, a Millenárison.

2019. február 16.

*    *     *

Gasztrohegy hétvégék / 5. – Gasztrofarsang

Badacsony

Ha azt mondjuk: fánk, mindenki egyre gondol. Pedig a fánknak ezer arca van, lehet ropogós, puha, töltött, kerek, csavart, túrós, lekváros, vagy akár sós variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle.

2019. február 22-25.

*    *     *

Télűző BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. A Télűző BorMoziban a Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? – Almodovar (1984) filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2019. február 28.

*    *     *

M Á R C I U S

Fel, fel a dűlőbe - Harsányi Pincészet

Borjog és Bormarketing Konferencia

Budapest

Majd ha a jognak asztalánál mindenki egyformán foglalhat helyet. De a jó bornak nem csak cégér kell, hanem még annyi minden. Van egyáltalán itthon hatékony bormarketing? Lehet, hogy idén 2019-ban választ kapunk…

2019. március 1.

*    *     *

Badacsony New Yorkban 2019

Budapest

A tavasz első nagy, borvidéki kóstolójára hagyományosan a New York Palotában kerül sor, azon belül is a tavalyi évben sikeresen debütált Róma teremben, ahol a borvidék borászatai mellett bemutatkoznak a települések, a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek és egyéb szolgáltatók is.

2019. március 9.

*    *     *

Tokaj Március 2019

Budapest

Tokaj nemzetközileg a legismertebb, hazánkban pedig az egyik legkedveltebb borvidékünk. A furcsa körülmények között nevet változtatott, az újságírós kitiltással elhíresült botrányos rendezvény, amelyet több borász is bojkottált pár évvel ezelőtt.

2019. március 23.

*    *     *

Tavaszi Kvaterka

Tata

Tatán az Esterházy Pezsgőgyárban a Neszmélyi Borút Egyesület tagjai egy sétáló kóstoló során bemutatják boraikat.

2019. március

*    *     *

Nyitott Pincék Hajós 2019

Hajós

Tavaszi Pincenyitogató a Hajósi Pincefaluban! A pincefalu a Hajós-Bajai borvidék gyöngyszeme, ahol különálló, 1200 borospincében csupán a borok laknak. Induljon a nedvkeringés!

2019. március

*    *     *

Gasztrohegy hétvégék / 6. – Felszáll a füst

Badacsony

Március. Este még kicsit összehúzzuk a kabátot, de már jó kinn: ezen a hétvégén ideje van egy kis füstölgésnek. Kipakolunk a teraszokra, szenet hevítünk és hagyjuk, hogy a jótékony füst átjárja a halat, húst, zöldségeket.

2019. március 22-25.

*    *     *

Tavaszi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. A Tavaszi BorMoziban Az öldöklő angyal – Bunuel (1962)  filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2019. március 28.

*    *     *

Király Aliz, a Sipos Borház képviselője

Á P R I L I S

VinCE Budapest Wine Show

Budapest

Aki már járt VinCE Budapest mesterkurzuson, az újra el fog jönni, mert tudja, milyen felejthetetlen élmény egy nagy hírű előadó kalauzolásával végigkóstolni egy briliáns borsort! Ezúttal a Várkert Bazárban fogja Budapest a világot boroztatni!

2019. április

*    *     *

Badacsony New Yorkban 2019

Budapest

A Badacsonyi Borvidék színe-java ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a „Világ
Legszebb Kávéházában”, az impozáns New York Palotában.

2019. április

*    *     *

Portugieser du Monde 2019

Pécs

Idén hetedik alkalommal rendezik meg Pécsett a közelmúltig még sokak által kissé lenézett, leginkább alig ismert fajta, a portugieser világversenyét.

2019. április

*    *     *

Nagy Kékfrankos Kóstoló 2019

Budapest

A kékfrankos hazánk legelterjedtebb kékszőlő fajtája, amely lassan kitör a ráaggatott savas, vékonyka jelzők gettójából.

2019. április 13.

*    *     *

Gasztrohegy hétvégék / 7. – Lávakő hétvége

Badacsony

Egy vulkánon élünk, és ezt néha elfelejtjük. Pedig a láva, a bazalt nem csak a szőlőt, a mi életünket is átjárja, mindig itt van.

2019. április 12-15.

*    *     *

Áprilisi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. Az Áprilisi BorMoziban a Bábok – Takeshi Kitano (2002) filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2019. április 25.

*    *     *

M Á J U S

Bortavasz Dél-Burgenlandban

Burgenland

Kesergünk a magyar bormarketingen, tessék elmenni és megnézni, hogy miben jók a sógorok. Ezen a hétvégén Burgenland legkisebb borvidékének jellegzetes regionális borait kóstolhatja meg az érdeklődő, kilátással a virágzó szőlőskertekre. Az ellenálló Uhudlert is kortyolhatod a színes programok keretében…

2019. május

*    *     *

Borvidék Félmaraton 2019

Szekszárd

A versenyen részt vehet minden felkészült futó, aki elfogadja a versenykiírásban foglalt feltételeket és tisztában van vele, mire vállalkozik! A verseny Szekszárd utcáin, illetve a hozzá tartozó borvidék dűlői között zajlik majd.

2019. május 4.

*    *     *

Rosalia, az ország legnagyobb rozéfesztiválja

Budapest

Óriási rozébuli! Hihetetlen népszerűségre tett szert, reméljük, hogy 2019-ban a Sillereket is jobban kiemelik, mert megérdemlik.

2019. május 31- június 2.

*    *     *

Gourmet Fesztivál

Budapest

A magyar gasztrokultúra esszenciájának számító Gourmet Fesztiválon egy időben és egy helyen találkozhatsz a legjobb hazai éttermekkel, borászatokkal és gourmet boltokkal.

2019. május 16-19.

*    *     *

IMG_20170805_192729

Borzengés

Pilis

Pilisen a borkultúra régi hagyományokra tekint vissza, amelyekkel legfőképp a Hegyeki Pincesor régi és új pincéiben találkozhatunk!

2019. május

*    *     *

Szegedi Borfesztivál

Szeged

2019. május 19-26.

*    *     *

Avasi Borangolás

Miskolc

A miskolci bor fogalom volt és a megélhetés fontos részét jelentette a városban a XIX. század végéig.” Európában egyedülálló módon Miskolc város szívében, az Avas északi oldalában több, mint 800 pince és borház található, a város társadalmi életében nagy szerepet játszottak a pincék, mint a vendéglátás sajátos társasági színterei.

2019. május

*    *     *

Hárslevelűk éjszakája 2019

Budapest

Egy nagy tematikus hárslevelű kóstolót rendezünk Hárslevelűk Éjszakája néven. Célunk egy könnyedebb hangvételű, de mégis a szakmaiság keretein belül maradó esemény fenntartása, mely a Hárslevelűt állítja középpontjába.

2019. május

*    *     *

Bubi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. A Bubi BorMoziban az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén – Almodovar (1988) filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2019. május 23.

*    *     *

J Ú N I U S

Balatoni Hal- és Borünnep

Balatonfüred

2019. június 20-23.

*    *     *

IMG_20180531_175435

Borvidékek Hétvégéje 2019

Monor

Az eseményre országosan ismert és elismert borászok érkeznek a 22 borvidékről. A közép-magyarországi régió egyik legnagyobb boros eseményét ingyenesen látogatható zenei programokkal színesítik a szervezők. A helyiek vendégszeretete teszi különlegessé a boros rendezvények között a Borvidékek Hétvégéjét. Számtalan pozitív visszajelzés érkezik a jó hangulatról, ami Monoron fogadja a vendégeket.

2019. június 1.

*    *     *

Országos Siller Fesztivál

Paks

A sillert újra fel kell emelni! Budapesten több mint 40 italmérésben lehetett kapni a mindennapok italát, a Paksi Sillert! Paks nemcsak az atom városa, hanem a boré is, jó lenne ezt már a fejekben elrendezni.

2019. június

*    *     *

Kéknyelű Virágzás Ünnepe 2019

Badacsony

A Kéknyelű ünnepe 2 in 1 összekapcsolódik a Bortriatlon második állomásával. Csodálatos szőlő a Kéknyelű, az urak szőlője elegánsan, madárkásan, de finoman terem.

2019. június

*    *     *

IMG_20170805_194001_20170805204349961

Fröccsözön 2019 

Hajós

A VINTEGRO Pinceszövetség sokadik alkalommal rendezi meg a Fröccsözönt, mert a fröccsnek ünneplés jár! Miért? Mert szeretjük, mert frissítő, és mert olyan gyönyörűen táncolnak a buborékok…

2019. június

*    *     *

 

Magyar Bor és Pezsgő Napja, valamint Koccintás 2019.

Egy napon a hajósi Fröccsözönnel, így már biztos lesz egy néhány koccintás!

Magyarország

2019. június

*    *     *

Vingardium Borliget 2019

A VINGARDIUM Borliget egy zöldben borozgatós, felszabadultan bulizós, gyerekkacajtól hangos, játékos és ugyanakkor ínyenc pesti fesztivál, amely immáron negyedik alkalommal várja a borok, a gasztronómia, valamint a zene szerelmeseit.

Budapest, Erzsébetliget

2019. június 14-15.

*    *     *

Rozé BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. A Rozé BorMoziban a Sonka, sonka – Bigas Luna (1992)  filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2019. június 20.

*    *     *

IMG_20180406_160111

J Ú L I U S

Egri Bikavér Ünnep

Eger

A 20 éves múltra visszatekintő borfesztivál, az Egri borvidék kiemelt borturisztikai és borgasztronómiai eseménye, az egri Érsekkert ősfákkal benőtt, romantikus parkjában. A rendezvényen az Egri Bikavér fehér párja, az új egri márka, az Egri Csillag, valamint az egri rozé borok is bemutatkoznak. Számtalan program mellett kézművesek vására, két színpadon sokszínű zenei produkciók szórakoztatják vendégeinket.

2019. július

*    *     *

A bor összehoz Keszthelyen Borfesztivál

Keszthely

Immáron hetedik alkalommal kerül megrendezésre „A bor összehoz Keszthelyen” borfesztivál.
Az évről-évre bővülő rendezvényen, idén 25 hazai borászat, több száz borából kóstolhatnak az oda látogatók. A rendezvény Keszthely sétáló utcáján és főterén zajlik, koncertekkel, gyermekprogramokkal, finom falatokkal és természetesen sok-sok borral!

2019 július

*    *     *

Kürti Borfesztivál

Kürt

Nyitott kapukkal várják vissza jövőre is a Szabad Kürti Borköztársaság idei 9000 polgárát és minden további kedves idevágyó látogatót 2018-as Kürti Borfesztiválra.

2019. július

*    *     *

Badacsonyi Borhetek 2019

Badacsony

Csattanjon az ásványos bor az ajkunkon, nézzünk bele a vulkáni bugyrok mélyére több hétig a festői Badacsonyban!

2019. július

*    *     *

Viator Étterem és Borbár – Gyurik Gábor Vízibivaly lábszár, zeller, gesztenye

A U G U S Z T U S

Neszmélyi Borünnep és Halnapok 2019

Tata

Ha augusztus első hétvégéje, akkor Neszmélyi Borünnep és Halnapok! Ahogy szoktuk, Tata, Kastély tér, neszmélyi borok, finom halételek, jó zene, ti és mi. Gyertek, jó lesz! Az esemény szervezője a Neszmélyi Borút Egyesület.

2019. augusztus

*    *     *

Debreceni Borkarnevál 2019 Debreceni Bor- és Jazznapok

Debrecen

Az előző évtizedek két talán legizgalmasabb nyári szabadtéri programját vonták össze 2015-ben a Békás-tónál. A legrégebbi folyamatosan működő hazai jazzfesztivál és az Észak-Alföld legrangosabbja.

2019. augusztus

*    *     *

VIII. Paloznaki Jazzpiknik

Paloznak

Az alapötletet a jó borok és a jó zene kapcsolata adta, az ötletgazdák Homola Szabolcs és Valde Orsolya. Egy olyan színvonalas rendezvény létrehozása lebegett a szemünk előtt – és lebeg ma is – amely a tömegfesztiválok mellett kínál alternatívát a Balatonon.

2019. augusztus 1-2-3.

*    *     *

Interetno – Borfesztivál

Szabadka

Fontosnak tartjuk újra és újra megmutatni, elmondani, létezik a Vajdaságban minőségi bortermelés, és fontosnak tartjuk rendezvényünkkel a helyi termékek vásárlására vonatkozó törekvéseket támogatni, erősíteni.

2019. augusztus

*    *     *

Győri Bornapok

Győr

A Győri Bornapok izgalmas programjaival, Magyarország legfinomabb boraival, kellemes zenével és baráti beszélgetésekkel búcsúztatjuk a nyarat városunkban. Győr belvárosa, utcái hangulatos kisvendéglőkké, borozókká alakulnak át.

2019. augusztus

*    *     *

Balatonfüredi Borhetek

Balatonfüred

A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszázféle bor, köztük a még mindig sláger rozék, gyöngyöző borok, az elnyűhetetlen rizlingek és a díjnyertes nedűk. A Balaton-felvidék ízletes nedűit adó Balatonfüred-Csopaki borvidék méltó ünnepe nagy múltra tekint vissza…

2019. augusztus 9. – szeptember 1.

*    *     *

IMG_20180201_153809

S Z E P T E M B E R

Badacsonyi Szüret 2019

Badacsony

Szüretelni jó, a Badacsony vulkanikus orgonái között fantasztikus élmény a létezés…

2019. szeptember

*    *     *

 

Budafoki Borfesztivál 

Budafok

Büszke vagyok rá, hogy a megkérdezett látogatók döntő többsége idén is kiemelkedően jónak és biztonságosnak nevezte a fesztivált. Családbarátnak minősítették a rendezést, nívósnak, tisztának és kulturáltnak a körülményeket, igényesnek és színesnek a programkínálatot. Kollégáimmal együtt azon dolgozunk, hogy ez jövőre is így legyen.

2019. augusztus 31 – szeptember 1.

*    *     *

Budapest Borfesztivál

Budapest

A borfesztiválok ősanyja, a legnagyobbika már sokadszorra a Királynő. Nem könnyű már 28 éve toppon lenni… Igen, igen még mindig a Várban, ez tuti.

2019. szeptember 5-8.

*    *     *

Egerszóláti Olaszrizling Fesztivál 2019

Egerszólát

Ma már országos hírnevű, Egerszóláti Olaszrizling Fesztivál. Rendezvényük célja összetett: a gasztronómiai, borászati és kulturális hagyományőrzés.

2019. szeptember

*    *     *

Mádi Furmint Ünnep

Mád

Furmint. Ez a szőlőfajta, amiről a nevét kapta a rendezvény, Mád termőterületeinek 80%-án terem. Sehol a világon nem fordul elő ilyen arányban, és nem szeret úgy élni, mint itt Mádon. Talán a mádi emberek életéhez hasonlóan alakul ennek a csodálatos növénynek a sorsa is.

2019. szeptember

*    *     *

Bortér Szeged 2019.

Szeged

Az ország legkiválóbb bortermelői gyűlnek össze immár sokadik alkalommal a szegedi Dóm téren megrendezésre kerülő Bor téren.

2019. szeptember

*    *     *

 

IMG_20171124_113444

Szekszárdi Szüreti Napok

Szekszárd

A Szekszárdi Szüreti Napok az év legnagyobb eseménye, igazi összművészeti fesztivál. Minden évben szeptember harmadik hétvégéjén zajlik. A szüretelés hagyományát megőrizve, értékként a bor és kultúra nemes kapcsolatát ápolva rendezzük meg a fesztivált.

2019. szeptember

*    *     *

Murcifesztivál

Ábrahámhegy

Közhírré tétetik! Ábrahámhegyen nagy nap kerekedik, mivel a faluban Murcifesztivál tartatik! Az ábrahámhegyi szüreti mulatságon lesz vigasság, sokadalom, dínomdánom ünnep, hiszen a szorgos gazdák leszüreteltek!

2018. szeptember

*    *     *

Őszi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. Az Őszi BorMoziban az Eső előtt – Milčo Mančevski (1994)  filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2019. szeptember 26.

*    *     *

kóstolók

O K T Ó B E R

Villányi Vörösbor Fesztivál 

Villány

Ha Villány, akkor vörösbor, nem kérdés ez kérem. És Villányban nem véletlenül mindig az élen járnak, borturizmusban, összefogásban ahogy kell.

2019. október

*    *     *

Móri Bornapok 2019

Mór

Mór nemzetközi hírű rendezvénye a szürethez kapcsolódó Móri Bornapok, amelyet hagyományosan október első hétvégéjén rendeznek. A móri borok népszerűsítése céljából első alkalommal 1934-ben tartottak Móron bornapot. Az itt élő emberek vendégszeretete sok hívet szerzett a városnak. A rendezvény mára a Móri Borvidék legrangosabb eseményévé vált.

2019. október

*    *     *

Olaszrizling Október Kóstoló

Budapest

Kitör a Nagy Októberi Olaszrizling borkóstoló. Az olaszrizling hazánk egyik legjelentősebb fajtája, hiszen a majdnem a legnagyobb területen termelik nálunk. A Bianka szőlőfajta bizony már beelőzött mennyiségben, de a bora közel sem olyan jó, mint egy olaszrizlingé… Ráadásul a neve sem az már, hogy olaszrizling, vagy mégsem?

2019. október 12.

*    *     *

Októberi BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. Az Októberi BorMoziban a Négyszáz csapás – Truffaut (1959)  filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2019. október 31.

*    *     *

N O V E M B E R

Márton napi Borfesztivál Gellért  

Budapest

Márton napi libás vigadalom, profi programok, gasztro és a központban az új bor, mely Márton napján jön el.

2019. november

*    *     *

Apa és Fia

Bordói November

Budapest

A Nagy Bordói Kóstoló a Corinthia Budapest Hotelben lesz. Hazánkban a vörösborok kedveltsége megelőzi mind a fehér-, mind a rozé- borokét…

2019. november 16.

*    *     *

Mitiszol Fesztivál

Budapest

A Magyarországon egyedülálló Mitiszol Fesztivál célja közelebb hozni az emberekhez a természethűség fontosságát.

2019. november

*    *     *

Évzáró BorMozi

Budapest

Ha azt mondjuk: BorMozi, mindenki egyre gondol. Pedig a BorMozinak ezer arca van, lehet téli, tavaszi, bubi, rozé, októberi, vagy akár évzáró variációk is lehetnek. És a legjobb, hogy sosem elég belőle. Az Évzáró BorMoziban a Hetedik pecsét – Bergman (1957) filmet mutatjuk be válogatott borokkal.

2019. november 28.

*    *     *

D E C E M B E R

Egri Borszalon

Eger

Egerben tudnak szórakozni, az úri közönség mindig beöltözik egy bizonyos kornak, stílusnak megfelelően és közben folyik az Egri Csillag és Bikavér.

2019. december

*    *     *

Vörös Balaton

Csopak

Ki mondta, hogy a Balatonnál nincs jó vörösbor? Jól van, aki jelentkezett az leülhet, egyes! Bizony a Balaton vörösben is kiváló – tudja és tudja, és most is megfogja mutatni ezt nekünk!

2019. december

 

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )