edf

Ezek lesznek 2018 legfontosabb boros eseményei!

Még ki sem nyílt a pitypang és a bejgli morzsák is ajakunk sarkában, de megírtuk. Összeállítottuk a 2018-es év legfontosabb boros eseményeinek listáját.

Az esztendő első napján ezzel a szép sorral kedveskedünk Olvasóinknak. Mert boros rendezvény az van bőven, csak győzzünk elmenni és újra és újra poharazni. Szóval vegyük elő a mobilokat vagy papírnaptárakat és véssük be a fontos dátumokat.

Mindig törekszünk a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, és nemcsak azokat az eseményeket tartjuk fontosnak amelyhez valamilyen érdekeltség fűz minket. Sok olyan rendezvény is van a felsorolásban ahová valószínű nem jutunk el, de hírt adunk róla, hogy másoknak lehetőséget adjunk a megismerésükre.

Természetesen mindent nem lehet, tehát egy közel ötvenes listába mindenki nem férhet bele. Ám igyekeztünk a Pest-Vidék ellentétet kiegyenlíteni, tehát a vidéki rendezvények 2/3-os többségben vannak.  Volt, ahol megelőlegeztük a bizalmat és beírtuk a hónapot, hogy lesz rendezvény, de még igazán nincs nyoma a világhálón (sem). Van, ahol viszont már a fesztivál vége előtt tudják, hogy következő évben mikor kezdik újra.  Kiterjesztettük újra a Kárpát-medencére a felsorolást, gondoltunk a határon túliakra, hiszen a magyar borkultúrának nincsenek határai… Nagyon örülünk, hogy ennyi rendezvényből lehet választani, ennyi helyen kortyolhatunk. Boldog Boros Új Évet kíván: Az ihatóbb Magyarországért

IMG_20171124_110943

J A N U Á R

Jégvirágtól Borvirágig

Monori Borút Egyesület szervezésében 2018. január 13-án szombaton a monori Strázsahegyen ismét kinyílnak a pinceajtók és forralt bor illata lengi be a Szent Orbán tér környékét.

Monor

2018. január 13.

*    *     *

III. Nagy Fehérvári Bormustra

A 2018-as év első boros eseménye, ahol végigkóstoljuk Magyarország legjobb borait. 12 borvidék 20 borásza hozza el nekünk közel 100 borát, az ételekről pedig most is a Hatpöttyös Étterem gondoskodik.

Székesfehérvár

2018. január 13.

*    *     *

Pincéről pincére – Variációk Vincére 2018.

Villány

2018. január 20.

*    *     *

Olaszrizling Szerintünk 2018.

Olaszrizling Szerintünk nyolcadszor!  2 helyszín, több mint 30 kiállító, rengeteg olaszrizling, kellemes, baráti hangulat.

Csopak

2018. január 27.

*    *     *

Szőlészet és Pincészet Szakkiállítás 2018.

Budapest

A Szőlészet és Pincészet technológiájának egyetlen hazai szakkiállítása a 2018-es szezon megkezdése előtt, januárban ismét bemutatkozási lehetőséget kínál az ágazat szereplőinek.

2018. január 24-27.

*    *     *

IMG_20171204_182136

F E B R U Á R

Furmint Február Nagy Kóstoló 

Budapest

2018 februárjában már 9. alkalommal állnak csatasorba a furmintok, hogy meghódítsák a borbarátokat.

2018. február 1.

*    *     *

Furmint Február Miskolc

Miskolc

A Városháza reprezentatív környezetében, de ezúttal két szinten várjuk a Furmint Február Miskolc közönségét február 9-én! Nemcsak több borászat képviselteti majd magát a város legelegánsabb sétálókóstolóján, hanem a legnevesebb vendéglátóhelyek is külön erre az alkalomra csemegékkel készülnek. Kihagyhatatlan élmény! Gyertek el!

2018. február 9.

*    *     *

Borjour Magnum

Budapest

Az ország egyik legnagyobb beltéri borkóstolóprogramja a Borjour szervezésében, amely 2018-ban  is 200 borászati és gasztronómiai kiállító részvételével várja a bortengerben megmerítkezőket.

2018. február 17.

*    *     *

IMG_20171026_190623*    *     *

M Á R C I U S

KávéBár Bazár 2018

Budapest

2018-ben új helyszínen, Budapest egyik legnyüzsgőbb rendezvényközpontjában az Akvárium Klubban zajlik a következő KávéBár Bazár.
Magyar Latte Art Bajnokság, Magyar Coffee in Good Spirits Bajnokság, Magyar Sommelier Bajnokság, Magyar Koktél- és Flair Bajnokság + kiállítók, előadások, workshopok…

2018. március 3-4.

*    *     *

Borjog és Bormarketing Konferencia

Budapest

Majd ha a jognak asztalánál mindenki egyformán foglalhat helyet. De a jó bornak nem csak cégér kell, hanem még annyi minden. Van egyáltalán itthon hatékony bormarketing? Lehet, hogy idén 2018-ban választ kapunk…

2018. március 1.

*    *     *

Tokaj Március 2018

Budapest

Tokaj nemzetközileg a legismertebb, hazánkban pedig az egyik legkedveltebb borvidékünk. A furcsa körülmények között nevet változtatott, az újságírós kitiltással elhíresült botrányos rendezvény, amelyet több borász is bojkottált tavalyelőtt.

2018. március 24.

*    *     *

Tavaszi Kvaterka

Tata

Tatán az Esterházy Pezsgőgyárban a Neszmélyi Borút Egyesület tagjai egy sétáló kóstoló során bemutatják boraikat.

2018. március

*    *     *

Nyitott pincék Hajós 2018

Hajós

Tavaszi Pincenyitogató a Hajósi Pincefaluban! A pincefalu a Hajós-Bajai borvidék gyöngyszeme, ahol különálló, 1200 borospincében csupán a borok laknak. Induljon a nedvkeringés!

2018. március 24.

*    *     *

Podmaniczky Péter

Podmaniczky Péter

Á P R I L I S

VinCE Budapest Wine Show

Budapest

Aki már járt VinCE Budapest mesterkurzuson, az újra el fog jönni, mert tudja, milyen felejthetetlen élmény egy nagy hírű előadó kalauzolásával végigkóstolni egy briliáns borsort! Ezúttal a Várkert Bazárban fogja Budapest a világot boroztatni!

2018. április 5-7.

*    *     *

Badacsony New Yorkban 2018

Budapest

A Badacsonyi Borvidék színe-java ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a „Világ
Legszebb Kávéházában”, az impozáns New York Palotában.

2018. április

*    *     *

Portugieser du Monde 2018

Pécs

Idén hatodik alkalommal rendezik meg Pécsett a közelmúltig még sokak által kissé lenézett, leginkább alig ismert fajta, a portugieser világversenyét.

2018. április

*    *     *

Nagy Kékfrankos Kóstoló 2018

Budapest

A kékfrankos hazánk legelterjedtebb kékszőlő fajtája, amely lassan kitör a ráaggatott savas, vékonyka jelzők gettójából.

2018. április 21.

*    *     *

M Á J U S

Bortavasz Dél-Burgenlandban

Burgenland

Kesergünk a magyar bormarketingen, tessék elmenni és megnézni, hogy miben jók a sógorok. Ezen a hétvégén Burgenland legkisebb borvidékének jellegzetes regionális borait kóstolhatja meg az érdeklődő, kilátással a virágzó szőlőskertekre. Az ellenálló Uhudlert is kortyolhatod a színes programok keretében…

2018. május

*    *     *

IMG_20170910_113152

Borvidék Félmaraton 2018

Szekszárd

A Borvidék Félmaraton versenyt 2017-ben immáron kilencedik alkalommal május 5-én, szombaton rendezik meg Szekszárd utcáin, illetve a hozzá tartozó borvidék dűlői között.

2018. május 5.

*    *     *

Rosalia, az ország legnagyobb rozéfesztiválja

Budapest

Óriási rozébuli! Hihetetlen népszerűségre tett szert, reméljük, hogy 2018-ban a Sillereket is jobban kiemelik, mert megérdemlik.

2018. május 11-13.

*    *     *

Gourmet Fesztivál

Budapest

A magyar gasztrokultúra esszenciájának számító Gourmet Fesztiválon egy időben és egy helyen találkozhatsz a legjobb hazai éttermekkel, borászatokkal és gourmet boltokkal.

2018. május 17-20.

*    *     *

Felkészültek

Felkészültek

Borzengés

Pilis

Pilisen a borkultúra régi hagyományokra tekint vissza, amelyekkel legfőképp a Hegyeki Pincesor régi és új pincéiben találkozhatunk!

2018. május 19.

*    *     *

Szegedi Borfesztivál

Szeged

2018. május 18-27.

*    *     *

Avasi Borangolás

Miskolc

A miskolci bor fogalom volt és a megélhetés fontos részét jelentette a városban a XIX. század végéig.” Európában egyedülálló módon Miskolc város szívében, az Avas északi oldalában több, mint 800 pince és borház található, a város társadalmi életében nagy szerepet játszottak a pincék, mint a vendéglátás sajátos társasági színterei.

2018. május 17-19.

*    *     *

Hárslevelűk éjszakája 2018

Budapest

Egy nagy tematikus hárslevelű kóstolót rendezünk Hárslevelűk Éjszakája néven. Célunk egy könnyedebb hangvételű, de mégis a szakmaiság keretein belül maradó esemény fenntartása, mely a Hárslevelűt állítja középpontjába.

2018. május 31.

*    *     *

Balatoni Hal- és Borünnep

Balatonfüred

2018. május 18-21.

*    *     *

IMG_20170921_213742_20170924174100278

J Ú N I U S

Borvidékek Hétvégéje 2018

Monor

Az eseményre országosan ismert és elismert borászok érkeznek a 22 borvidékről. A közép-magyarországi régió egyik legnagyobb boros eseményét ingyenesen látogatható zenei programokkal színesítik a szervezők. A helyiek vendégszeretete teszi különlegessé a boros rendezvények között a Borvidékek Hétvégéjét. Számtalan pozitív visszajelzés érkezik a jó hangulatról, ami Monoron fogadja a vendégeket.

2018. június 9.

*    *     *

Országos Siller Fesztivál 2018

Paks

A sillert újra fel kell emelni! Budapesten több mint 40 italmérésben lehetett kapni a mindennapok italát, a Paksi Sillert! Paks nemcsak az atom városa, hanem a boré is, jó lenne ezt már a fejekben elrendezni.

2018. június 1.

*    *     *

Kéknyelű Virágzás Ünnepe 2018

Badacsony

A Kéknyelű ünnepe 2 in 1 összekapcsolódik a Bortriatlon második állomásával. Csodálatos szőlő a Kéknyelű, az urak szőlője elegánsan, madárkásan, de finoman terem.

2018. június 2-3.

*    *     *

 

IMG_20170805_194001_20170805204349961

Fröccsözön 2018 

Hajós

A VINTEGRO Pinceszövetség sokadik alkalommal rendezi meg a Fröccsözönt, mert a fröccsnek ünneplés jár! Miért? Mert szeretjük, mert frissítő, és mert olyan gyönyörűen táncolnak a buborékok…

2018. június 30.

*    *     *

Motoros Borok Útja Rally

Magyarország

2018. június

*    *     *

Magyar Bor és Pezsgő Napja, valamint Koccintás 2018.

Egy napon a hajósi Fröccsözönnel, így már biztos lesz egy néhány koccintás!

Magyarország

2018. június 23.

*    *     *

Mindenki boldog!

Mindenki boldog!

J Ú L I U S

Vinagora Borgála

Budapest

Minden évben a Borgálán közel 20 ország, több mint 500 bora került bemutatásra, melyből több, mint 150 VinAgora érmes bort is kóstolhat a közönség.

2018. július

*    *     *

Bor, Mámor, Bénye

Erdőbénye

2018. július 5-8.

*    *     *

Egri Bikavér Ünnep

Eger

A 20 éves múltra visszatekintő borfesztivál, az Egri borvidék kiemelt borturisztikai és borgasztronómiai eseménye, az egri Érsekkert ősfákkal benőtt, romantikus parkjában. A rendezvényen az Egri Bikavér fehér párja, az új egri márka, az Egri Csillag, valamint az egri rozé borok is bemutatkoznak. Számtalan program mellett kézművesek vására, két színpadon sokszínű zenei produkciók szórakoztatják vendégeinket.

2018. július 12-15.

*    *     *

A bor összehoz Keszthelyen Borfesztivál

Keszthely

Immáron hetedik alkalommal kerül megrendezésre „A bor összehoz Keszthelyen” borfesztivál.
Az évről-évre bővülő rendezvényen, idén 25 hazai borászat, több száz borából kóstolhatnak az oda látogatók. A rendezvény Keszthely sétáló utcáján és főterén zajlik, koncertekkel, gyermekprogramokkal, finom falatokkal és természetesen sok-sok borral!

2018. július

*    *     *

Kürti Borfesztivál

Kürt

Nyitott kapukkal várják vissza jövőre is a Szabad Kürti Borköztársaság idei 9000 polgárát és minden további kedves idevágyó látogatót 2018-as Kürti Borfesztiválra.

2018. július

*    *     *

Badacsonyi Borhetek 2018

Badacsony

Csattanjon az ásványos bor az ajkunkon, nézzünk bele a vulkáni bugyrok mélyére több hétig a festői Badacsonyban!

2018. július 13-29.

*    *     *

Muskotály

Muskotály

A U G U S Z T U S

Neszmélyi Borünnep és Halnapok 2018

Tata

Ha augusztus első hétvégéje, akkor Neszmélyi Borünnep és Halnapok! Ahogy szoktuk, Tata, Kastély tér, neszmélyi borok, finom halételek, jó zene, ti és mi. Gyertek, jó lesz! Az esemény szervezője a Neszmélyi Borút Egyesület.

2018. augusztus 4-5.

*    *     *

Debreceni Borkarnevál 2018 Debreceni Bor- és Jazznapok

Debrecen

Az előző évtizedek két talán legizgalmasabb nyári szabadtéri programját vonták össze 2015-ben a Békás-tónál. A legrégebbi folyamatosan működő hazai jazzfesztivál és az Észak-Alföld legrangosabbja.

2018. augusztus 2-5.

*    *     *

VII. Paloznaki Jazzpiknik

Paloznak

A Paloznaki Jazzpiknik 7. évében újra lehet majd készülni a különleges hangulatú nulladik napra egy egész estés nagy koncerttel (csütörtök), jönnek a 2017-ben már bevált kisebb, klub-hangulatú helyszínek, újra lesz fényfestés, fűben ülés, környékbeli borok és a balatoni gasztronómia legjava. 3 nap, több mint 20 zenei produkció, gyerekprogramok, fesztiválbusz és persze a Balaton közelsége, hogy a koncertek előtt csobbanni is lehessen.

2018. augusztus 2-3-4.

*    *     *

Interetno – Borfesztivál

Szabadka

Fontosnak tartjuk újra és újra megmutatni, elmondani, létezik a Vajdaságban minőségi bortermelés, és fontosnak tartjuk rendezvényünkkel a helyi termékek vásárlására vonatkozó törekvéseket támogatni, erősíteni.

2018. augusztus

*    *     *

Győri Bornapok

Győr

A Győri Bornapok izgalmas programjaival, Magyarország legfinomabb boraival, kellemes zenével és baráti beszélgetésekkel búcsúztatjuk a nyarat városunkban. Győr belvárosa, utcái hangulatos kisvendéglőkké, borozókká alakulnak át.

2018. augusztus

*    *     *

Balatonfüredi Borhetek

Balatonfüred

A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszázféle bor, köztük a még mindig sláger rozék, gyöngyöző borok, az elnyűhetetlen rizlingek és a díjnyertes nedűk. A Balaton-felvidék ízletes nedűit adó Balatonfüred-Csopaki borvidék méltó ünnepe nagy múltra tekint vissza…

2018. augusztus 10. – szeptember 2.

*    *     *

20170712_220816S Z E P T E M B E R

Badacsonyi Szüret 2018

Badacsony

Szüretelni jó, a Badacsony vulkanikus orgonái között fantasztikus élmény a létezés…

2018. szeptember 7-9.

*    *     *

 

Vingardium Borliget

Budapest

A Vingardium Borliget elsősorban borfesztivál, de nem a megszokott keretek között, hiszen a helyszín és a színes program-kavalkád családi fesztivállá is varázsolja. Bor, napsütés, koncertek, piknik a fűben, gasztrocsodák, gyerekprogramok – ez a VINGARDIUM BORLIGET!

2018. augusztus 31-től szeptember 1-ig

*    *     *

Budafoki Borfesztivál 

Budafok

Büszke vagyok rá, hogy a megkérdezett látogatók döntő többsége idén is kiemelkedően jónak és biztonságosnak nevezte a fesztivált. Családbarátnak minősítették a rendezést, nívósnak, tisztának és kulturáltnak a körülményeket, igényesnek és színesnek a programkínálatot. Kollégáimmal együtt azon dolgozunk, hogy ez jövőre is így legyen.

2018. szeptember 1-2.

*    *     *

Budapest Borfesztivál

Budapest

A borfesztiválok ősanyja, a legnagyobbika már sokadszorra a Királynő. Nem könnyű már 27 éve toppon lenni… Igen, igen még mindig a Várban, ez tuti.

2018. szeptember 6-9.

*    *     *

Egerszóláti Olaszrizling Fesztivál 2018

Egerszólát

Ma már országos hírnevű, Egerszóláti Olaszrizling Fesztivál. Rendezvényük célja összetett: a gasztronómiai, borászati és kulturális hagyományőrzés.

2018. szeptember

*    *     *

Mádi Furmint Ünnep

Mád

Furmint. Ez a szőlőfajta, amiről a nevét kapta a rendezvény, Mád termőterületeinek 80%-án terem. Sehol a világon nem fordul elő ilyen arányban, és nem szeret úgy élni, mint itt Mádon.Talán a mádi emberek életéhez hasonlóan alakul ennek a csodálatos növénynek a sorsa is.

2018. szeptember

*    *     *

Bortér Szeged 2018.

Szeged

Az ország legkiválóbb bortermelői gyűlnek össze immár hetedik alkalommal a szegedi Dóm téren megrendezésre kerülő Bor téren.

2018. szeptember 12-16.

*    *     *

IMG_20170608_112722

Szekszárdi Szüreti Napok

Szekszárd

A Szekszárdi Szüreti Napok az év legnagyobb eseménye, igazi összművészeti fesztivál. Minden évben szeptember harmadik hétvégéjén zajlik. A szüretelés hagyományát megőrizve, értékként a bor és kultúra nemes kapcsolatát ápolva rendezzük meg a fesztivált.

2018. szeptember 13-16.

*    *     *

Murcifesztivál

Ábrahámhegy

Közhírré tétetik! Ábrahámhegyen nagy nap kerekedik, mivel a faluban Murcifesztivál tartatik! Az ábrahámhegyi szüreti mulatságon lesz vigasság, sokadalom, dínomdánom ünnep, hiszen a szorgos gazdák leszüreteltek!

2018. szeptember 28-30.

*    *     *

IMG_20170619_113410

O K T Ó B E R

Villányi Vörösbor Fesztivál 

Villány

Ha Villány, akkor vörösbor, nem kérdés ez kérem. És Villányban nem véletlenül mindig az élen járnak, borturizmusban, összefogásban ahogy kell.

2018. október 4-7.

*    *     *

Móri Bornapok 2018

Mór

Mór nemzetközi hírű rendezvénye a szürethez kapcsolódó Móri Bornapok, amelyet hagyományosan október első hétvégéjén rendeznek. A móri borok népszerűsítése céljából első alkalommal 1934-ben tartottak Móron bornapot. Az itt élő emberek vendégszeretete sok hívet szerzett a városnak. A rendezvény mára a Móri Borvidék legrangosabb eseményévé vált.

2018. október

*    *     *

Olaszrizling Október Kóstoló

Budapest

Kitör a Nagy Októberi Olaszrizling borkóstoló. Az olaszrizling hazánk egyik legjelentősebb fajtája, hiszen a majdnem a legnagyobb területen termelik nálunk. A Bianka szőlőfajta bizony már beelőzött mennyiségben, de a bora közel sem olyan jó, mint egy olaszrizlingé… Ráadásul a neve sem az már, hogy olaszrizling, vagy mégsem?

2018. október 13.

*    *     *

N O V E M B E R

VIII. Márton napi Borfesztivál Gellért  

Budapest

Márton napi libás vigadalom, profi programok, gasztro és a központban az új bor, mely Márton napján jön el.

2018. november 8-11.

*    *     *

Középen, Kovács Sándor, Fabro Pincészet, a legjobb Paksi Siller készítője

Középen, Kovács Sándor, Fabro Pincészet, a legjobb Paksi Siller készítője

Bordói November

Budapest

A Nagy Bordói Kóstoló a Corinthia Budapest Hotelben lesz. Hazánkban a vörösborok kedveltsége megelőzi mind a fehér-, mind a rozé- borokét…

2018. november 17.

*    *     *

Mitiszol Fesztivál

Budapest

A Magyarországon egyedülálló Mitiszol Fesztivál célja közelebb hozni az emberekhez a természethűség fontosságát.

2018. november 17.

*    *     *

D E C E M B E R

Egri Borszalon

Eger

Egerben tudnak szórakozni, az úri közönség mindig beöltözik egy bizonyos kornak, stílusnak megfelelően és közben folyik az Egri Csillag és Bikavér.

2018. december

*    *     *

Vörös Balaton

Csopak

Ki mondta, hogy a Balatonnál nincs jó vörösbor? Jól van, aki jelentkezett az leülhet, egyes! Bizony a Balaton vörösben is kiváló – tudja és tudja, és most is megfogja mutatni ezt nekünk!

2018. december

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )