Eperjes Károly kapta a Pannon Bormíves Céh Bussay László Emlékdíját

A nagy presztízsű családi pincészeteket tömörítő Pannon Bormíves Céh december 14-én, a Corinthia Grand Hotel Royalban rendezett hagyományos karácsonyi ünnepségén adta át a Bussay László Emlékdíjat. Az elismerést minden évben az kaphatja meg, aki a céh által képviselt szellemiséggel sokat tett a magyar borkultúráért. Az idei díjat a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett (2017), Kossuth- és Jászai Mari-díjas Eperjes Károly színművésznek ítélte a borászközösség. A Sopron környéki Hegykőn született színész saját bevallása szerint a Soproni borvidéken kedvelte meg a vörösbort, amelynek szeretete hagyomány a családjukban. Eperjes Károlyt ma már a legtöbb hazai borvidéken borlovaggá avatták, s ő odaadóan népszerűsíteti az adott táj borait.

Bussay László Emlékdíj

A Pannon Bormíves Céh által alapított, egykori céhtársukról, dr. Bussay Lászlóról elnevezett Emlékdíjjal 2014-ben dr. Rohály Gábor borszakíró, 2015-ben Borbás Mária televíziós újságíró munkáját ismerték el. 2016-ban az az évben elhunyt dr. Nagymarosy András geológus, népzenész, borszakíró, az ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense kapta a posztumusz díjat.

Dr. Bussay László

A Bussay László Emlékdíj névadója, a 2014-ben elhunyt háziorvos és borász, a Zalai borvidék elismerten első számú termelője 1988-ban telepítette az első szőlőtőkéket Csörnyeföldön. Olasz- és rajnai rizlinget, szürkebarátot, traminit, sárgamuskotályt, pinot noirt, csókaszőlőt is termelt a Kövecs-hegy, Birkás és Kapatörő dűlőkben. 2003-as traminije Olaszországban ért el nagy aranyérmet. 2006-ban az Esküvé 2004 cuvée-jét a Decanter Magazin a világ 10 legjobb rizlingje közé választotta. Borait országhatárokon innen és túl is sokan ismerték. Dr. Bussay Lászlót háziorvosi és a Zalai borvidéknek nevet és ismertséget hozó munkájáért 2009-ben a megye díszpolgárává választották. 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, 2015-ben pedig posztumusz elismerésként a Borászok Borászának választotta a hazai borászközösség.

Pannon Bormíves Céh

A Pannon Bormíves Céhet 1999-ben alapította tíz elismert családi pincészet; a közösség mára 38 tagot számlál az ország összes borvidékéről, jelenlegi elnöke Jekl Béla villányi borász. A céh tagjai fontos feladatuknak tekintik a kimagasló minőségű magyar borok népszerűsítését, és teljes mértékben elkötelezettek a kulturált borfogyasztás meghonosítása iránt. Lényeges vonásuk az önkorlátozó rendszabályok önkéntes vállalása és az etikus magatartással együtt járó szabad betekintés pincéjükbe, egész szakmai munkájukba, a szőlőtelepítéstől a bor készítéséig.

A Pannon Bormíves Céh presztízsét jelzi, hogy a 38 főt számláló közösség tagjai közül 27 évvel ezelőtti alapítása óta 16-an érdemelték ki a Magyar Bor Akadémia által gondozott Év Bortermelője elismerést. Az idei díjazott, Szőke Mátyás ugyancsak a Pannon Bormíves Céh tagja, akinek személyében először ismerték el ilyen rangos kitüntetéssel a Mátrai borvidéket.

Jekl Béla
Jekl Béla

A Pannon Bormíves Céh „Év Bortermelője” elismeréssel kitüntetett tagjai:

2017 Szőke Mátyás, Mátrai borvidék

2014 Dúzsi Tamás, Szekszárdi borvidék

2011 Vida Péter, Szekszárdi borvidék

2010 Légli Ottó, Balatonboglári borvidék

2009 Dr. Lőrincz György, Egri borvidék

2007 Frittmann János, Kunsági borvidék

2004 Takler Ferenc, Szekszárdi borvidék

2003 Árvay János, Tokaji borvidék

2001 Szepsy István, Tokaji borvidék

2000 † Figula Mihály, Balatonfüred-Csopaki borvidék

1998 † Gál Tibor, Egri borvidék

1997 Bock József, Villányi borvidék

1995 Thummerer Vilmos, Egri borvidék

1994 Gere Attila, Villányi borvidék

1993 Vesztergombi Ferenc, Szekszárdi borvidék

1991 Tiffán Ede, Villányi borvidék