0151

Egyujjas kesztyűben, forralt borral – Jégvirágtól Borvirágig Monoron

2015. január 24. – írás: Szabó Berni, fotó: Nyulasi Gábriel István –

Mi már annyiszor írtunk a Jégvirágtól Borvirágig rendezvényről, meg általában a Strázsahegyről, hogy gondoltunk egyet és meghívtunk egy idegent. Jó, annyira nem „idegen”, hiszen borrajongó, a Pécsi Borozó tudósítója az illető hölgy : Szabó Berni. Ám a vidéken még sosem járt, a forralt boros gasztro kalandozás meg még inkább ismeretlen volt előtte. Szűz kéz, szűz száj szerencsét hoz, nem volt ez másképpen most sem! Fogadjátok szeretettel a 6. Jégvirágtól Borvirágig Fesztiválról a legfrissebb tudósításunkat!

Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Az újesztendő első boros rendezvényét nálam a Monori Borút Egyesület jegyzi. Egy egész napos program keretén belül január második hétvégéjén megnyílnak a strázsahegyi borospincék kapui, és szeretettel várják a gazdák a borkedvelő turistákat. Kicsit berzenkedtem a gondolattól, hogy télvíz idején kültéri rendezvényen vegyek részt, de az Ihatóbb Magyarországért Egyesület kedves invitálása, valamint az a romantikus gondolat, hogy egyujjas kesztyűben, forralt borral teli pohárral, szőlőtőkék és autentikus kis borospincék közt sétálgassak, meghozta a kedvemet. Ez a terület amúgy is messze esik az általam leggyakrabban látogatott tájaktól, sosem jártam még a környéken, így végül hatalmas várakozással vágtam neki a forraltboros kalandnak.

A Budapesttől 30 km-re fekvő Monor és környéke egyébként a Kunsági Borvidékhez tartozik. Az első tőkéket a 14. században ültették, a pincefalu pedig a 19. századra kezdte felvenni mai formáját. A 180 hektáros területen szántók, gyümölcsösök, szőlők, pincék és présházak sorakoznak szép egymásutánban. Jelenleg 1000 körülire tehető a pincék száma, ami pedig a szőlőfajták eloszlását illeti, főként a kékfrankos és zweigelt, a fehérek közül pedig a rajnai rizling, rizlingszilváni talált otthonra a területen. (Monorra egyébként legegyszerűbben a Nyugati pályaudvarról lehet eljutni, mindössze fél órás utazással. Monoron működik taxiszolgáltatás, ami a fesztivál helyszínére viszi az embereket, de az állomástól az Orbán térre nem egy nagy kaland gyalog sem feljutni. Ráadásul a Strázsahegy a maga 190 méteres magasságával nem egy Mount Everest, inkább kisebb dombnak nevezném.)

Idén ez az ötödik alkalom, hogy megrendezték a Forralt Boros Kalandozások Jégvirágtól Borvirágig Fesztivált, egyre több és több látogatót csalogatva Monorra. A tematika hasonló volt most is, mint a megelőző években. A borosgazdák hagyományos és különleges forralt borokkal készültek, míg hideg és meleg fogásokkal a helyi és budapesti éttermek, szakácsok, így összefogva, koprodukcióban várták az idelátogatókat.

Már az első pillanattól kezdve látszott, hogy rendkívül összeszedett, átgondolt szervezés eredménye az idei program, a bejáratnál kitűzővel, karszalaggal, térképpel és bögrével  indították útnak az embereket. A 6000 Ft-os belépődíj fejében délelőtt 11-től délután 6-ig “all you can eat & all you can drink” fogyasztással a programban részt vevő 19 pincében mindenki annyit eszik, iszik, amennyi belefér. Nincsenek letéti díjak, pohárbérletek, jegyrendszer, kuponok. Csak üdvözölni tudtam a dolgot.

És akkor álljon itt néhány személyes kedvencem ízelítőként, egyfajta mézesmadzag azoknak, akik tervezik a jövő évi látogatást.

Kattints ide a rendezvényen készült többi képért!
Az első állomásunk, a H-Pince már kapásból magasra tette a lécet. Levesek közül a vargánya capuccinójuk petrezselymes pesztóval messze a legjobb volt, és az old school málnás forralt boruk is benne volt a top5-ben. A Vmsz Pince egy picit felemás benyomást keltett. Kiemelkedett, mert az egyetlen volt, ami ételek terén a nemzetközi vonalat képviselte a Toszkán rakott tésztáival és kagylólevesével, de az “ilyen-olyan forralt bor” tényleg eléggé ilyen-olyanra sikerült.

A Czeglédi Pince valódi habzsi-dőzsi paradicsomnak mutatkozott. Ötfűszeres forró szilvaleves, gyömbéres tarja mentás-korianderes gersli salátával, pisztácia kocka és sajtkrémes képviselő fánk volt az étlapon, és a családi recept alapján készült forralt bor is igazán benne volt az én személyes top-kategóriámban. Ők állítólag minden évben kitesznek magukért. Kétszabó Kispincéjénél kígyózó sor állt mindig, ők nagyiparban készítették a kürtős kalácsot. Másik személyes kedvencem a Franci Pince volt. Ők két pirospontot is kaptak tőlem, bár mellé begyűjtöttek egy feketét is.

Czeglédiék után a második legjobb ételsorral készültek: bélszíngolyók mézes-mustáros krumplikarikákkal, valamint hideg toros falatokkal, a boros kínálatuk pedig messze vitte a prímet gyömbéres-bodzás és rózsakőfőzetes ízesítéseikkel. El voltam varázsolva teljesen. Ami viszont nem tetszett: Franciék sátras kitelepüléssel jelentek meg – részben érthető okból, mivel ők szolgáltatták az estébe hajló after partyt -, de ez az általam csak “dodzsem-diszkónak” keresztelt techno vonalra ültetett magyar slágeregyveleg egy picit soknak bizonyult. Valahogy nem illett a környezetbe, a kis pincefalu romantikus nyugalmától oly elütő és harsány volt. Egyéni ízlés, nyilván.

Nagy László pincéjénél imádtam a farsangi fánkot és a békebeli otelló forralt bort, a Bicskei-Gosztola Pince pedig odatett a sztrapacskával kínált erdei gombás szarvasragujával. A KétSzabó Fogadónál már csak a narancsos sütőtök krémlevesre volt ingerenciám. Kedves útitársnőm konyhai tapasztalatait hallva megkíméltem magam a zöldfűszeres galuskával és sültcékla habbal tálalt kacsaszív elfogyasztásától, bár ezt a döntést utólag már megbántam. Utolsóként a Kult Pince sajt- és sonkakrémes piskótáit, valamint rozmaringos és gyömbéres forralt borait kell méltatnom. Ez összesen 8 pince, amit a 19-ből sikerült végigjárnom nagyjából 5 óra alatt, és már sem energiám nem volt, sem pedig hely a további ételeknek és italoknak, arról nem is beszélve, hogy egy vonat, egy metró és egy busz még várt rám a délután/este folyamán.

Summa summarum, remek évkezdés a monori Forralt Bor Fesztivál. Idén az időjárás is kedvezett a programnak, de nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy akár hóesésben is megvan a bája a Strázsahegynek, a présházak közt szálló forralt bor illatának, a bögrével a kézben pincéről pincére járásnak. Aki pedig nem akar egy évet várni, annak nyáron a Borvidékek Hétvégéjét tudom ajánlani, ahol sokszínű kulturális programokkal, helyi, valamint “vendégborvidékek” boraival, családias, jó hangulattal várják a borturistákat.


Testvércikk a Pécsi Borozóban itt!