Borospincén át vezet a magyar El Camino!

2016. március 1. – Az ihatóbb Magyarországért –

Amikor az élet a zarándokutat egy borospincén keresztül vezeti át… A vallás és a bor összefüggéseire nem kell külön felhívni a figyelmet, hiszen a misebor szerepét mindenki ismeri. Tehát a bort nem lehet megkerülni, kitérni előle nem érdemes. Abasáron található a világ egyetlen borospincéje, amin zarándokút vezet át. Az olaszrizlingjeiről méltán híres mátrai településen áthaladó Mária-útnak a nyomvonala „véletlenül” került a pincébe, így a kegyes turistáknak – ha pontosan szeretnék követni a zarándokutat – muszáj megkóstolniuk a mátrai borokat.

A terroir

Eddig főleg szőlőtermeléséről ismerték Abasárt a borszeretők, illetve a mátrai település fölött magasodó 500 méter magas, 1975 óta védett, országos jelentőségű természetvédelmi területről, a növénytani ritkaságokban és lepkefajokban gazdag andezitos talajú Sár-hegyről. A hegyen át vezető hét kilométeres tanösvényt már eddig is ezrével látogatták a turisták, és szívesen heveredtek le a közeli Szent Anna-tó partján, hogy megkóstolják az elbűvölő Sár-hegyi mikroteraszos ültetvényeken termett borokat.

Molnár és Fiai Pincészet és az elemek

„A Sár-hegy lejtői ernyőként befogják a meleget, így azonos időszakban 3-4 mustfokkal is magasabb lehet a szőlő cukortartalma, mint a síkvidéken, miközben az ideális savtartalom is megmarad” – magyarázza Molnár Gábor abasári borász, miért olyan különlegesek a nemzetközileg is egyre népszerűbb abasári borok. Korábban főleg a filoxéravészt követően felívelt szőlőoltvány-termesztésről ismerték a települést, ám a helyi borászok felismerték az andezitos és löszös talajban rejlő lehetőségeket, amelyek a Sár-hegyi különleges mikroklímával és a borászati szaktudással ötvözve magas minőségű, egyedi ízvilágú borok megtermelését teszik lehetővé. Az Olaszrizlingjével, Müller Thurgaujával, rozéival, Szürkebarátjával számtalan aranyérmet elnyert Molnár és Fiai Pincészet vezetője a különlegességre utalva felidézi a helyi bon mot-t, miszerint „az elképesztően minerális Sár-hegyi olaszrizlingben két olyan elem is van, ami még nem szerepel a periódusos rendszerben”.

Zarándokok és a bor

Mindazonáltal, ma már nem kizárólag a szemet gyönyörködtető látvány és a szívet vidámító borok miatt keresik fel Abasárt. A Mária-út abasári szakasza ugyanis szintén érinti a Sár-hegyet. A Szent Anna-kápolnától Abasárig a teraszos szőlőültetvények között kanyargó, panorámás útvonal különlegessége, hogy egy pincén is keresztülhalad. Történt, hogy ezt a szakaszt 2011 nyarán jelölte ki a lelkes, tudós bizottság. Abasáron éppen a Pálinkás család pincéjének falára festették fel a jelzést, amikor a házigazda, Pálinkás Attila behívta őket néhány pohár borra, hogy a nagy melegben felfrissüljenek.

Mivel a festékes vödröket, ecseteket nem akarták őrizetlenül hagyni, azt is bevitték magukkal az ötszintes pincelabirintusba. Ám a bortól felvidult társaság végül nem ugyanott, hanem egy másik szinten, másik kijáraton bukkant fel a pincéből, amelynek a falára ott is festettek egy jelzést. A Mária-út nyomvonala azóta – a világon egyedülállóan – hivatalosan is a pincén halad keresztül. Ha zarándoklat érkezik, Pálinkásék borkóstolóval, napszaktól függően ebéddel vagy vacsorával várják őket, a társaság pedig egy kicsit megpihen náluk, majd a pincén keresztülvonulva folytatja az útját.

A zarándokútról és a kiváló helyi borokról mindenki maga is meggyőződhet április utolsó szombatján (április 30.-án), amikor a helyi borászok pincéiket megnyitják, és megülik a Szőlőrügyfakadás Ünnepét.

A Mária út

A Mária Út Közép-Európa zarándokútja, amely a Kárpát-medence Mária-kegyhelyeit köti össze. Két fő ága keresztet formáz, ami jelképezi alapvető üzenetét: a keresztény értékek megőrzését, az emberi találkozások megélését. A kelet-nyugati tengelye Mariazell-től (A) Csíksomlyóig (RO) vezet, míg az észak-déli Czestochowa-tól (PL) Međugorje-ig (BiH.) Mindkét főág kb. 1400 km hosszú, ami gyalogosan 60 nap alatt járható be, de vannak, akik kerékpáron vagy lóháton vágnak neki a távnak. Az úton járóknak számos alternatívát kínálnak a leágazások, melyek hálózatot alkotva különféle zarándokhelyeket, természeti-, épített-, és kulturális értékeket kapcsolnak be a látnivalók sorába.

Az Út világnézeti-, nemzetiségi-, kulturális hovatartozástól függetlenül hívja mindazokat, akik meg akarják ismerni a Kárpát-medence népeit, azok keresztény hagyományait, fel akarják fedezni csodaszép tájait és kíváncsiak az itt élők kultúrájára, vendégszeretetére. (mariaut.hu)

Egy zarándok élményei

6. nap: Abasár- Domoszló 14 km… Itt Abasáron van a Mária Út egyik legérdekesebb szakasza, az út egy borospincén vezet keresztül. A tulajdonos kedvesen invitált egy kis borkóstolóra. Nagyon hangulatos volt, az egyik Mária éneket át is költöttük: …hogy mi be ne rúgjunk, Mária segíts … (csiksomlyoizarandoklat.blog.hu)

Kategória Bor