Borászport vagy vinoportál? Közös lett az irányítás

2013. május 7. – Az ihatóbb Magyarországért

Nagyhal – kishal történetben, kicsit gyerekrajzszerűen mutattuk be a hazai online borsajtó egyik legnagyobb üzletének lényegét. Kaptuk is rendesen a kérdéseket, hogy miként, hogyan… Ami biztos, hogy első kézből, vagyis a Vinoport tulajdonosától, Kézdy Dánieltől szereztük az információinkat.


Magyarán egy kézbe kerül az irányítás, a gyeplő az eddig szelíden versenyző két portálnál. Hogy ebből az olvasó mit fog megérezni még a jövő zenéje – elvileg már a Borászportál vezérli a Vinoportot 6. napja. Hivatalosan még semmi nem jelent meg, egyelőre nincs nyoma az üzletnek. Talán egy pillanatra felvillant valami az egyik facebook oldalon, de aztán rövid úton le is került onnan. Ezen a héten ülésezik a Borászportál szerkesztősége, valószínű, hogy azzal egy időben kezdik a kommunikációt.

A Vinoportra már rá is fér némi vérfrissítés, eléggé passzív volt honlap az utóbbi időben. Tóth Adrienn szakértelmét nem vitatjuk, de az írások talán kicsit szárazra sikeredtek mostanság. Nehéz a könnyedség folyamatosan, kíméletlen munka napról-napra írni a cikkeket, könnyű olyan blogoknál érdekfeszítőnek maradni, vagy legalábbis egyedinek, ahol kéthavonta, havonta jelenik meg újabb írás. Erre jelenthet megoldást, hogy a Borászportál segédcsapatokat küld a szomszédba, vagyis cikkeket jelentet majd meg a Vinoporton.
Ismerjük a Borászportál működését, tulajdonosi körét, hiszen hajdanán (2008-2010) magunk is dolgoztunk benne. A Borászportál utóbbi idők markáns egész pályás letámadása a borpiacon nem véletlenül történik részükről, a pénzorientáció egyértelmű, és mi sem egyszerűbb, ha az eddig sokkal függetlenebb piaci szereplőt egy huszárvágással megvásároljuk. Cél a piacon az egyeduralom megszerzése, vagy legalábbis a legnagyobb hal pozíciójának bebiztosítása. Joggal gondolkoznak most el azok, akik féltik a Vinoportot, hogy mennyire marad meg a függetlenség, mennyire a nyílt és rejtett üzletpolitika fogja lassan itt is átvenni a főszerepet.
Vajon az olvasók érzik majd a váltást? Mennyire szolgálják majd őket a változások? Előfordult már a Borászportálon, hogy enyhén túl könnyed lett a tartalom, a már említett okokból sem egyszerű a színvonal folyamatos fenntartása. Nem véletlen, hogy a facebook-on úgy hirdeti magát a Borászportál, hogy Szórakoztató Honlap, nem egy könnyű műfaj ez sem. Egyoldalúak lennénk, ha nem emelnénk ki, hogy szép számmal színvonalas cikkek is megjelennek, például többek között Gonda György tollából, aki Az ihatóbb Magyarországért honlapján is jegyez néhány írást. Tehát a helyzet sosem egyértelműen fehér vagy fekete, mindig vannak szürke zónák…

Mi továbbra is nyitottan állunk minden közös cél elé, akár a Borászportállal is szövetkezve egy jó magyar borügyet felkarolva, mely az egyetemes magyar borkultúra épülését szolgálja. Egyaránt szeretnénk a borászatok és a borfogyasztók érdekeit képviselni. Törekszünk mindenről folyamatosan és függetlenül hírt adni. Legfőbb célunk ezután is a tudatos borfogyasztók táborának gyarapítása!

Borászportál – Vinoport
Hivatalos kommunikáció külső partnerek, ügyfelek, érdeklődők számára


A Borászportál online bormagazin: könnyed, izgalmas írásokkal, naprakész hírekkel látja el a hazai és nemzetközi borvilág iránt érdeklődő, a bor és az információ kulturált fogyasztására szomjas közönséget.
Web:
www.boraszportal.hu

A Vinoport online bormagazin a bor mellett gasztronómiával, turizmussal és egyéb életmód témákkal foglalkozik. Filozófiája a borok iránt érdeklődő nagyközönség megszólítása szakértők által, könnyed hangvételben, az igényes borfogyasztók táborának növelése érdekében.
Web:
www.vinoport.hu

A Gourmandnet Kft. (Vinoport) és a Trinety Media Kft. (Borászportál) megállapodása értelmében a 2013. május 1.-től a Trinety Media Kft. veszi át a Vinoport online bormagazin üzemeltetését. A felek között 24 hónapos üzemeltetési szerződés keletkezik.

A jövőben a Trinety Media Kft. az online tartalomszolgáltatásra és médiaértékesítésre koncentrál majd, emellett prémium szolgáltatásokkal kíván a kereskedelmi szegmensben megjelenni; a Gourmandnet Kft. pedig bor- és gasztronómiai kereskedelmi tevékenység végzésre, valamint boros rendezvények szervezésére összpontosítja tevékenységét.

A Borászportál és a Vinoport online bormagazinok továbbra is önállóan működnek: mindkét portál a teljes hazai borfogyasztó közösséghez kíván szólni; a Borászportál könnyedebb, a Vinoport elmélyültebb stílusban.

Kategória Egyéb