Boldog Pannon (Bor)Karácsonyt! – Bussay Emlékdíj és posztumusz kitüntetés

Szabó Edit vehette át a Bussay-emlékdíjat 2018-ban, Sánta Zoltán posztumusz kitüntetést kapott

A nagy presztízsű családi pincészeteket tömörítő Pannon Bormíves Céh december 13-án, a Corinthia Grand Hotel Royalban rendezett hagyományos karácsonyi ünnepségén adta át a Bussay László Emlékdíjat.

Az egyhangú szavazás eredményeként az elismerést az idén Szabó Edit újságíró, a Borsmenta.hu online gasztronómiai magazin alapító-főszerkesztője vehette át.

IMG_20181213_185239

 

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el.

Büszke vagyok erre a díjra, mert tőletek kaptam. Tőletek, akik az interjúalanyaim vagytok, és akiktől minden nap tanulok valami fontosat a szakmáról és az életről” – mondta Szabó Edit a díj átvételekor.

Amikor Bussay doktorral beszélgettem, méltatott nekem egy bort. Azt mondta: Edit, az olyan bor, hogy attól a világ angolspárgát csinál. Szóljatok, ha majd írtam egy ilyen cikket, de akkor se hagyom abba. Nagyon köszönöm!” – zárta beszédét a díjazott.

 

Szabó Edit újságíróként és televíziós szerkesztőként a kilencvenes évek végéig elsősorban a szűkebben vett kultúra területén mozgott, később érdeklődése a bor és a gasztronómia felé fordult. A 2004-ben indult TV Paprika csatornaigazgatójaként ő alakította ki az ország első gasztronómiai televíziójának struktúráját és műsorszerkezetét. 2009 és 2015 között a Népszabadság TOP 100 bor magazin főszerkesztője volt. 2014-ben Nagy séfkönyv címen jelent meg 25 kimagasló magyar szakácsot bemutató könyve. 2017-ben ezt követte a magyar bor világának 26 női „főszereplőjét” bemutató „Gyengébb? Nem!”. Mindkét kötetet a rangos Corvina kiadó adta ki.  2016 elején indította el a Borsmenta elnevezésű online magazint, amelynek ma is főszerkesztője.

Az elismeréssel járó, kézzel festett herendi vázát dr. Bussay László lánya, dr. Bussay Dorottya, a virágcsokrot pedig az idén „Év bortermelője”-címmel kitüntetett borász, Balla Géza adta át a díjazottnak.

IMG_20181213_195101

A nemrégiben elhunyt kiváló kolléga, nemzetközi borakadémikus, tanár, Sánta Zoltán a Pannon Bormíves Céhtől posztumusz díjat kapott. Róla és munkásságáról volt kollégái és egyben barátai Török Péter és Mészáros Gabriella emlékeztek meg.

Sánta Zoltán több, mint 10 évig volt a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa. Az ő irányítása alatt alakult meg 2009-ben az MTA Bormustra, neki köszönhetően az MTA vendégei között megfordult a magyar borásztársadalom színe-java. Tanulmányait követően 2013-ban a ruszti Osztrák Borakadémián nemzetközi borakadémikus oklevelet vehetett át. Borkollégiumi előadó, a 2011-ben megjelent Bortankönyv, a világ borai társszerzője, nemzetközi és hazai szakmai borversenyek állandó zsűritagja volt. 2014-ben a ruszti Borakadémia vezetőségi tagja lett, számos előadást tartott Budapesten, Prágában, magyar borokat mutatott be Ausztriában, Németországban.

 

A díjról: A díjat a Pannon Bormíves Céh tagjai 2013-ban alapították, és egy évvel később, dr. Bussay László halálát követően Bussay László Emlékdíjra nevezték át. Az elismerést minden évben az kaphatja meg, aki a céh által képviselt szellemiséggel összhangban sokat tett a magyar borkultúráért. A díjazottat a tagok titkos szavazással választják.

IMG_20181213_200035

 

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el.

Az eddigi díjazottak:

2013 Dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, nemzetközi borakadémikus

2014 Rohály Gábor, a Borkollégium alapítója

2015 Borbás Mária, televíziós újságíró

2016 Dr. Nagymarosi András, geológus, posztumusz díj

2017 Eperjes Károly, színművész

 

A Pannon Bormíves Céhről

A Pannon Bormíves Céhet 1999-ben alapította tíz elismert családi pincészet. A szervezet mára 36 tagot számlál az ország összes borvidékéről, jelenlegi elnöke Jekl Béla villányi borász. A tagok célja nemcsak a legmagasabb minőségű borok készítése, hanem az etikus magatartás megvalósítása is. Fontos feladatuknak tekintik a kimagasló minőségű magyar borok népszerűsítését, és teljes mértékben elkötelezettek a kulturált borfogyasztás meghonosítása mellett. (cikkünk a sajtóanyag segítségével készült)

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )