Az Év Bortermelője 2016 – Mészáros Pál, Szekszárd

Már huszonhatodik alkalommal hirdettek győztest és most újra Szekszárdé a dicsőség. Ezzel már az örökranglistán öt diadallal jelenleg a legsikeresebb (rendszerváltozás utáni) borvidéknek mondhatják magukat.

 

Immár 26. alkalommal adták át az ország egyik legrangosabb, borász berkeket érintő díját, az Év Bortermelője cím alatt. A Magyar Borakadémia szervezésében, több, mint 500 jelölő közreműködésével született meg az eredmény, miszerint 2016-ban az Év Bortermelője Magyarországon a szekszárdi Mészáros Pál!

A díjkiosztó gálán tiszteletüket tették a jelöltek, mely tisztelet egy általuk készített bor kóstoltatásában is megnyilvánult. A borsort Koch Csaba kései szüretelésű chardonnay tétele nyitotta, melyet sorrendben Szőke Mátyás telt szürkebarátja, Borbély Tamás dűlőszelektált olaszrizlingje, Jásdi István Ranolder vöröse, majd Mészáros Pál Ohmerops nevezetű vörös cuvéeje követte.

(Szerk.: Jásdi István nem volt jelen a kihirdetésen technikai okok miatt.)

Mészáros Pál és Török Annamária a szerzőnk a győzelem pillanataiban
Mészáros Pál és Török Annamária a szerzőnk a győzelem pillanataiban

A győztes borász rövid életrajza

Mészáros Pál igazi borász családba született, felmenői közül mindenki szőlővel, borral foglalkozott, dédapja hegybíró volt Szekszárdon. Pál agrármérnöknek tanult, első munkahelyén növénytermesztőként dolgozott, ahol a szőlőrekonstrukciós munkákból maga is kivette a részét. Nem sokkal később, 26 évesen telepítette első szőlőjét, ami megpecsételte sorsát, és borász lett belőle. Ma már több mint 120 hektáron gazdálkodik családjával. A Mészáros Borház és Pince eredményei nemzetközi szinten is figyelemre méltóak: számtalan aranyérem a Challenge International Du Vin, a Monde Selection, és a VinAgora Nemzetközi Borversenyen, hogy csak néhányat említsünk. A borász sikereit a nagy figyelemnek és szerető családja közelségének, Zsanett lánya és Péter fia aktív közreműködésének tulajdonítja.

 

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):

 

Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék

Jásdi István – Balatonfüred-Csopaki borvidék

Koch Csaba – Hajós-Bajai borvidék

Mészáros Pál – Szekszárdi borvidék

Szőke Mátyás – Mátrai borvidék

 

Mind a jelöltek, mind a győztes személyére gondolva kimondhatjuk: „Ez a díj a példamutatásról szól!”

A Győztes bora
A Győztes bora