Magyar égen magyar Isten, Lőrincz Györgynek párja nincsen! – A Gálaebéd képei és bortúraajánló

2010. március 7. – Nyulasi Gábriel

Az ihatóbb Magyarországért mozgalom is kifejezi tiszteletét a St.Andrea Pincészet vezetője előtt, méghozzá egy hamisítatlan zarándokúttal. Bortúrát indítunk március 27-én, hogy a helyszínen mondhassuk el azt, amit a gálaebéden az egyik séf nyilatkozott: „Magyar égen magyar Isten, Lőrincz Györgynek párja nincsen!” Részletek, bővebb információk, jelentkezés…

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Az ihatóbb Magyarországért első túrája 2010-ben – Látogatás a Gál Pincészetnél Szigetcsépen

2010. március 4. – Nyulasi Gábriel

Persze azért tavaszról még annyira nem volt szó, de ha az emberrel van a BKV, és a süt nap, majd jó borokat kóstolhat, bárkit elragadhat a HÉV. Jó volt érezni, hogy a hátam mögött a csapattal bemegyek egy BKV irodába a pesti Vágóhídnál, és kérésemet zokszó nélkül teljesítik, hogy álljunk meg minél közelebb a szigetcsépi Gál Pincészethez. Úgy is fogalmazhatnék, hogy velem a csapat, és mögöttem Az ihatóbb Magyarországért!

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Szeretni fogsz! – Borpárkereső kalandom

2010. március 2. – Nagy Zita

Amikor egy novemberi reggelen felébredsz, és nincs is már annyira reggel, ráadásul az MR2 is azzal a hírrel kelteget, hogy „az egész hétvégét beborítja a köd”, elgondolkodsz… mit is lehetne ma csinálni? Halat! Ez az első gondolat, tehát ez a legjobb. Kár is tovább filozofálgatni, mindig az első megérzésre kell hallgatni. Redőnyt fel.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Az Egri Borok Gáláján jártunk – Előzetes… 2 kép, 2 videó

2010. február 28. – Nyulasi Gábriel

Február utolsó előtti napján a Magyar Tudományos Akadémia díszes termeit az egri nedűket kortyolók töltötték be. Mi is ott jártunk, kóstoltunk, jegyzeteltünk, beszélgettünk. Előzetesben néhány képkockát osztanánk meg, többek között egy videóinterjút dr. Lőrincz Györggyel 2009. Év Borászával.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Méltóképpen megünnepelni a 10 évet – Monori Lovagi Lakoma és Borász Bál

2010. február 26. – Nyulasi Gábriel

Az ihatóbb Magyarországért mozgalom egyik alapelve, hogy minden magyar borkultúrális eseményt fontosnak tart. Nem súlyozunk különösebben, bár természetesen vannak kikerülhetetlen monstrumok, mint például a Borfesztivál, de szívesen elmegyünk az ország bármely pontjára tudósítani. Legyen az egy vidéki pár száz fős összejövetel, vagy egy nagy fővárosi rendezvény, mind a hazai boréletet erősíti.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Gere Attila, Villány nagyágyúja

2010. február 18.

A hazai borvilágban tett zegzugos utazása után Tokajból Villányba került a borstaféta. Gere Attilát nem kell bemutatni a borbarátoknak, a rendszerváltás után elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar borászat felemelkedésében, majd 1994-ben munkája elismeréseként az “Év Borásza” megtisztelő címmel tüntették ki.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

A borászok 12 pontja – A magyar borkultúra alapjainak megmentése

2010. február 13. – Nyulasi Gábriel

Az ihatóbb Magyarországért honlapján megjelenő borásznyilatkozatokból, de bármelyik borvidékünkön járva tudhatjuk, hogy milyen problémákkal küzd az ágazat. Az adminisztrációs terhek, a felesleges, és gyakran a józan ész szabályainak ellentmondó rendelkezések – mára az ellehetetlenülés szélére sodorta a borral és szőlővel foglalkozókat. Csatlakozzunk a 12 ponthoz, mi a www.ihatobb.hu -n támogatjuk a dekrétumot. A bor közösségépítő szerepe ne szűnhessen meg, a magyar borkultúra az eljövendő nemzedékek számára ne csak emlék legyen! Tegyünk ezért!

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Megvan a nyertesünk a Borjour Magnum nagyszabású kóstolóra!

2010. február 10. – Nyulasi Gábriel

Hogyan nyerheti meg a belépőket Ön és Párja, Kedvese, Borbarátja részére? Csupán helyesen kell válaszolnia a kérdésünkre, és a választ e-mailben elküldeni a következő címre: info@ihatobb.hu
A kérdés: Az ihatóbb Magyarországért csapata, mely pincészetnél járt először hivatalosan bortúrán? A választ megtalálja honlapunkon, mivel minden bortúránkról hivatalos beszámoló készült! Jó keresést, élje át Ön is kalandozásainkat a Pannon szőlőtájon. A helyes válasz most belépőt érhet!

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Legyenek boldogok a vendégek! – Megnyitott a La Rosa étterem

2010. február 9. – Nyulasi Gábriel

Alessandro Sparta a Hotel President kapcsolattartója, valamint a La Rosa étterem tulajdonosa is egyben. A gasztronómiába édesapja vezette be, akinek önálló étterme volt Münchenben. Az olasz apától – Franko Sparta, aki szintén az étterem tulajdonosai közé tartozik – és magyar anyától származó fiatalemberrel beszélgettem…

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Megvannak a nyerteseink az Egri borok Gálájára!

2010. február 24. – Nyulasi Gábriel

Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa idén rendezi 3. alkalommal az Egri borok Gáláját. Mivel szívügyünk a magyar borok minél szélesebb körben való megismertetése, felajánlottuk segítségünket a program népszerűsítésében. A Magyar Tudományos Akadémia díszes falai február 27-én újra befogadják az egri borok színe-javát! A borászok személyesen mutatják be boraikat a publikumnak, a rendezvény nagyszerű programlehetőség is így a tél vége felé, amikor kevés boros rendezvénnyel találkozhatunk.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb