A 10. Furmint Február Nagy Kóstolón jártunk

Bizony már a 10. furmintos februárunk ez, és ahogy az elsőt, úgy a jubileumit is szerettük.

 

Milyen volt az első?

“Látszik néhány fő csapásvonal, de nincs egy hegemóniára törő változat. Ezerarcú bor, amely minden területen képes nagy dolgokra. Más kérdés, hogy a külföld milyen stílust preferál. A külpiacok felé könnyen kimondható neve miatt is kiváló marketingértékkel bír. Sorra születnek róla a kedvező cikkek a nemzetközi borsajtóban. Sokan már úgy tekintenek rá, mint a Chardonnay, a „nagy fehér” alternatívájára. Mások még kételkednek benne, kifogásolják az eltarthatóságát. Beszéljünk a Furmintról, és természetesen fogyasszunk is belőle, és akkor valószínűleg nem lesz baj – meglesz a szélesebb hazai tábor. Ha már itthon megvan a bázis, akkor jöhet a Furmint világhódítása.” – ezt írtuk még az elsőről anno 2010-ben. Meghódítottuk volna a furminttal a világot? Még annyira azért nem, de már van Furmint day, a furmint nemzetközi napja. (szerk.)

IMG_20190207_162132

Milyen volt a tizedik?

Tüske Gyöngyi írása

A furminttal való szorosabb viszonyom nem is olyan régen, 2017-ben egy kellemes augusztusi estén kezdődött, amikor egy Gizella bor teljesen elvarázsolt. Azóta fokozatosan kerültünk közelebb egymáshoz, a furmint és én, így idén már számomra sem volt kérdés, hogy furmintban fürödve fogom tölteni a februárom. A Kálvária Pincében tett látogatásunk alkalmával sikerült remekül ráhangolódnunk a 10. Furmint Február Nagy Kóstolóra, amire „elsőbálozóként” komoly stratégiával készültem: egyrészt szerettem volna bepótolni néhány ikonikus tokaji pincénél az eddig elmulasztott kóstolási hiányosságaimat, másrészt kíváncsi voltam a tokaji és „nem tokaji” furmintok közötti különbségekre is. Szerintem remekül sikerült a debütálásom: 25 pincénél kóstoltam a hazai száraz furmint felhozatalból.  Az este jó hangulatban telt, a helyszín impozáns volt és negatívumként egyedül azt tudnám felhozni, hogy a Mád-teremben volt némi tumultus.

SZÓLÓ
SZÓLÓ

A kiállítók közül voltak, akik ritka, kereskedelmi forgalomban nem kapható tételekkel is megörvendeztették a nagyérdeműt. Az egyik ilyen különlegesség a tállyai Szóló Borászatnál kóstolt, a helyszínen frissiben degorzsált pezsgő volt, ami szerintem határozottan ígéretes. A borászat különlegessége abban rejlik, hogy a természetes borkészítés a fő irány és előszeretettel kísérleteznek a kerámia tojásokban történő erjesztéstől kezdve a kénmentes borkészítésig sok mindennel, ami egyediséget kölcsönöz a boraiknak is. Első dűlő-szelektált borukat a Thesis 2017-et kóstoltuk az Úrágya-dűlőből. Ízében barack, zöldalma és gyógynövények, és egy kis sósság. Élénk savakkal rendelkező, lendületes bor.

Kovács Nimród
Kovács Nimród

Izgalmas tétel volt Kovács Nimródtól az egri Nagy Eged Furmint 2015. A borászat a 21. század technológiai vívmányait maximálisan kihasználva és a több száz éves hagyományokat követve készíti borait. Ez a furmint tartályban és hordóban erjedt, majd fahordóban finomseprőn érlelődött 10 hónapig. Alma és sárgabarack a kortyban, enyhe mineralitás édes fűszerekkel megbolondítva. Ennek a nagyon szépen elkészített bornak a meleg karaktere a Nagy Eged hegy déli fekvésű dűlőinek köszönhető, így előzetes várakozásaimmal ellentétben számomra stílusban közel állt a tokaji furmintokhoz. Egerben fajtaborként elég ritka a furmint, kóstoljátok meg!

Lenkey Géza
Lenkey Géza

A mádi Lenkey Géza különleges sorozattal készült, három 2011-es Furmintot hozott, más-más dűlőkről (Úrágya,Betsek/Korposd, Kishegy) és a 2004-es Marcangoló Furmintot. Nekem a Betsek/Korposd ízlett a legjobban, 2,5 évig hordóban és további 4,5 évig palackban érlelődött, mindössze 839 palack készült belőle. Telt és gazdag, egész szájat betöltő íz, érett barack és méz, édes fűszerek, szép savak, hosszú lecsengés. Géza 2001-ben kezdett el a tokaji családi birtokon tevékenykedni, kb. 10 hektáron gazdálkodnak. Csak biológiai növényvédő szereket használ, az összes bora spontán erjed és mára „az érlelt tokaji borok nagykövetét” tisztelhetjük benne, ő ugyanis van, hogy 10 évet is vár azzal, hogy piacra dobjon egy évjáratot. Érdemes kivárni!

Ferdinánd
Ferdinánd

Az este legkülönlegesebb tétele számomra a mádi Ferdinánd Pincénél kóstolt 2016-os Száraz Fordítása volt, amit sajnos szintén nem lehet a boltok polcain megtalálni. A fordítást régen a szegények aszújának nevezték. Úgy készül, hogy az aszúszemeket zsákba teszik, kitapossák, majd a megmaradt szemeket a zsákból kifordítják és egy száraz borral teli kádba öntik, ahol több nap ázás után kinyerik belőlük a zamatanyagokat. Ez a bor viszont Bihari Ákos Ferdinánd borász elmondása szerint száraz akart maradni. Nagy beltartalommal bír, ízében aszalt füge és barack, vanília, propolisz, savszerkezetének köszönhetően feszes, gazdag bor. Aki kíváncsi rá, látogasson el Mádra és kóstolja meg a pincénél!

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )